03.14. Hétfő
-Édesem!-kiáltott a földszintről.
-Igen?-kérdeztem vissza kelletlenül ugyan is semmi kedvem nem volt a velem együtt lakó férfi bármilyen igényét is kielégíteni, azonban a pénz kívánata hajtott, így nem maradt más választásom, mint elviselni.
-Segítenél?-halottam ismét hangját én pedig egy hatalmas sóhajtás közepette felálltam a gépem elől és lesétáltam a lépcsőn, majd a hatalmas előtéren át beléptem a nappaliba ahol a férjem várt.
-Igen?-pislogtam értetlen képet vágva.
-Gyere ide-invitált magához közelebb mire én szófogadó kislányként mellé huppantam a csodaszép mályva színvilágú főszoba kanapéján és kérdőn pislogtam rá.
-Az a helyzet, hogy elérkezett az idő-mondta ki azt amit a legkevésbé akartam csak hallani.
-Mi a gond?-fürkészett aggódóan mikor észrevette azt az arckifejezést amit egy percig sem kívánkoztam titkolni. Nem és nem. Biztos, hogy nem fogok gyereket szülni ennek az embernek meg még annál inkább sem.
-Eloise? Válaszolj kérlek-nyaggatott továbbra is. Amikor házasságot kötöttünk alapvető feltétel volt, hogy csak akkor szülök gyermeket, ha nagyon de tényleg nagyon muszáj. Ezek szerint ez a pillanat most jött el ugyan is szülői, rajongói, munkahelyi, illetve magánéleti szempontból igen jól jönne egy gyerek Lewis Hamitonnak a hétszeres világbajnok pilótának a gond én vagyok.
-Rendben-nyögtem ki amit kötelességem volt. Elviselhetetlen volt számomra ez a férfi, de már hamarosan 5 éve házasok vagyunk és természetes, hogy egy ilyen fiatal pártól elvárják a gyermeket.
-De szuper!-ujjongott, majd egyből a telefonjáért nyúlt.
-Most meg mi a fenét csinálsz?-értetlenkedtem.
-Elmondom Angelának a jó hírt-tapsikolt, majd eltűnt a szemem elől. Remek, most már az a némber is tudni fog mindenről, ahogy eddig is. Sajnos ebben a házasságban nem működik a titoktartás, így ez a nő mindent tud.
Óvatosan kipillantottam a hatalmas ablakokon keresztül a csodaszép virágokkal teli kertünkre ahol a medence vize lassan hullámzott az enyhe széllőkésektől. A pillanatba és a kilátásba szinte belemerültem mikor hátulról átkarolta a derekamat egy meleg kéz.
-Gyere édesem, mulassunk egy jót-suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg még is úgy éreztem meg kell tennem. Magamért. Magunkért. Mosolyt erőltettem az arcomra, majd szépen lassan feltápászkodtam előle és megkerültem a kanapét.Mikor szembe kerültünk engedtem, hogy megcsókoljon...
03.18.Kedd
A tegnap este nem telt valami jól Lewis próbálta az összes kedvenc módszerét bevetni, de még így sem sikerült kielégítenie. Ezen a héten hétvégén ismételten elkezdődik a száguldó cirkusz ezúttal a 2022-es szezonja. A tavalyi évadzáró után rengeteg nehéz pillanatunk volt.
Akkor éreztem először azt, hogy tényleg szüksége van rám és segítenem kell neki. Ezúttal nem csak azt engedtem, hogy napokig ölelgessen, puszilgasson...de még sírt is az ölemben. Akkor sajnáltam meg igazán sok idő óta először. A tavalyi éve nagyon szépen menetelt egészen az utolsó futam utolsó köréig.
2021.12.12.Vasárnap
-Lewis-szólította meg lassan 10-jére Bono az autóban ülő férjemet. Tudtam, hogy elveszítette a bajnokságot és az életkedvét is és segíteni akartam. Kértem egy fejhallgatót és beszélni kezdtem hozzá magán csatornán, igyekeztem mindent bevetni.
-Szívem-szólítottam meg-tudom, hogy hallasz nem kell válaszolnod-mit szólnál ahhoz, hogy az elkövetkezendő időt csak is velem és Roscoval töltsd? Nem megyünk sehova nem követünk semmit csak ketten elutazunk valahova a világ végére ahol senki nem talál ránk csak te és én-mondtam halkan és szavaim elég hatásosnak bizonyultak.
-Benne vagyok-suttogta, majd ekkor kiemelkedett a gépből. Apukája természetesen szorosan megölelte és elkísérte, hogy csak kettesben tudjanak beszélni, illetve gratulálni a nyertesnek. Amíg ez folyt én tájékoztattam Angelát a terveinkről és megkértem, hogy feltűnés mentesen pakolja össze a holmiainkat és intézzen egy magángépet.
Haza akartam vinni. A legjobb lesz ha otthon összerakjuk a dolgainkat és holnap pedig elrepülünk a világ végére is akár, de ezzel megmenekülünk a vérszívó piócáktól.
Gondolatmenetemből a tekintetével folyamatosan a földet pásztázó Lewis rántott ki. Ideje volt felmenni a dobogóra. Amikor szólították mi a dobogók alatt álltunk és láttuk ahogyan az élettársam egy enyhe mosolyt felvéve veszi át a 2021-es év utolsó kupáját. Keserű mosollyal hagyta el a dobogót, majd a pihenőjébe sietett természetesen utána mentem.
-Annyira sajnálom-huppantam le a kanapén zokogó férjem mellé, majd szorosan magamhoz öleltem és engedtem, hogy átkaroljon fejét pedig a nyakamba fúrta így zokogott tovább percekig.
03.15. Kedd
Az emlékfröccs hatására egy enyhe mosollyal az arcomon pillantottam a most már teljesen kiegyensúlyozott és rendbe jött párom felé aki éppen a vacsorát készítette nekem és magának. Roscoe megjelent a semmiből én pedig mosolyogva invitáltam magam mellé a kisállatot.
Természetesen egyből szót is fogadott így hamar az ölemben találta magát a kis csöppség. Lewis holnap indul Bahreinbe az első futam helyszínére. Én nem megyek vele ugyan is szeretnék készülődni az egy hét múlva esedékes szülinapomra. A csajok hívtak el egy buliba ami után, majd nálunk fognak aludni ami természetesen nem is volt kérdés.
A telefonom megcsörrent mellettem melynek hatására a kutyus megugrott az ölemben és kómásan tápászkodott fel, míg én fogadtam a hívást.
-Eloise Hamilton-szóltam bele a készülékbe.
-Jó estét! Csak azért hívom önt, mert a holnapi napon lesz egy fotózás-halottam meg a mosell ügynököm hangját.
-Ó rendicsek-reagáltam, majd felálltam a kanapéról és elindultam a dolgozó szobámba ahol előkaptam a kis noteszkémet.
-Helyileg hol, és mikor?-kérdeztem most már a pontos dátumnál kinyitva.
-Bahreinben 3 órakkor-mondta az ügynök amit egy szemforgatással nyugtáztam.
-Remek-vettem fel ismét a nyálas stílusomat-akkor holnap ott viszhal!-tettem le a hívást.
-Ki keresett?-huppant mellém.
-Az ügynököm-válaszoltam-holnap én is megyek veled kiderült nekem ott lesz fotózásom-ismertettem a még számomra is új dolgokat mikor arca felderült.
-De jó-válaszolta, majd hosszasan megcsókolt. Igen, szuper.
🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍
Sziasztok! Elhoztam nektek immáron az első 2023-as könyvemet! A főszereplő pilóta nagyon nem áll közel a szívemhez, de igyekeztem beleadni minden tőlem telhetőt! Remélem tetszeni fog nektek!🫶🏻
YOU ARE READING
A kényszer {L.H.}
FanfictionSziasztok! Ez egy olyan költeményem lesz, mely alig alig fog egy könyvet kitenni. Egy röpke beszélgetésből született ötlet alapján írom majd ezt a történetet melynek főszereplője Lewis Hamilton lesz. Igen, jól olvastad. Azt gondolom, hogy aki olvass...