Elmúlt (T. Danny ff.) !!!Szünetel!!!

A nagy meccs

2019/11/02

Emma szemszöge

November első szombatja van, azaz ma kosármeccsünk lesz. Délután kettőtől kezdődik, és most fél kilenc van, tehát sietnem kéne, mivel előtte még be kell melegíteni. Ezért gyorsan felöltöztem, reggeliztem majd elindultam a csarnok felé. Gyalog mentem, mert közel lakok. Igaz így öt perccel több idő, de ennyi belefér.

Mire odaértem már a lányok is ott voltak, így elkezdhettük az edzést. Pattogtattunk, kosárra dobtunk, cseleztünk és egyéb, kosármeccsre alkalmas bemelegítést végeztünk. Mikor befejeztük már majdnem 11-et ütött az óra. Ezért elindultunk ebédelni. (Nem ilyenkor szoktunk, de a meccs miatt kénytelenek voltunk előrébb hozni.) Rendeltünk pár szendvicset és leültünk beszélgetni.

- Várjátok a meccset? - kérdezte Barbi.

- Ja, elég rég voltam a pályán - válaszolta Léna.

- Jogos, neked majdnem kettő hónap maradt ki - csatlakozott Maja.

- Tényleg, a lábad, hogy van? - érdeklődött Piri.

- Határozottan jobban - felelt Léna.

- Nem csoda, mindig kell idő a gyógyulásnak - érvelt Ági.

- Az tuti, én már csak tudom - nevetett Iza.

- Jaja - csatlakozott a röhögők táborába Viki.

- Amúgy, ti kit hívtatok meg - váltottam témát.

- Szokásos, anya, apa, húgi és öcsi - felelt Rami.

- A csajokat - mondta Zita.

- Hasonló, meg persze a nővérkém is itt lesz - válaszolt Barbi.

- Én Patrikot hívtam el - felelt Iza.

- Most nem hívtam senkit, majd az utolsó meccsre - mondta Piri.

- Szintén - röhögték egyszerre a többiek.

Beszélgettünk, ettünk és hülyéskedtünk még pár kört. Viszont negyed egy körül, indulnunk kellett. Pihentünk még egy kicsit aztán, kezdetét vette a verseny.

A soproniak ellen voltunk, a tervezett idő másfél óra volt. Mikor megérkeztünk a pályára egyből kiszúrtam Danit a nézőtéren, ahogyan ő is. Rám kacsintott, és talán az a kacsintás adta a legnagyobb erőt a meccshez.

Eléggé megaláztuk az ellenfél csapatát, de legalább visszaadtattuk a múltkorit. Jó érzés volt nyerni, mint mindig, főleg úgy, hogyha a legtöbb dobást én dobtam.

Elköszöntem a lányoktól és elindultam kifelé. Mikor kiléptem a csarnokból egy ismerős alakot pillantottam meg.

- Jó voltál - jött oda Dani.

- Köszi.

- Nincs kedved megünnepelni a sikert?

- De. Mire gondolsz?

- Hát... Elmehetnénk ketten valahová...

- Hova?

- A hova te szeretnél.

- És ha én csak sétálni szeretnék veled a Duna parton?

- Akkor csak sétálni fogunk a Duna parton.

- Akkor menjünk - mondtam és az ujjaimat az övéihez kulcsoltam. Láttam rajta, hogy meglepődött.

- Zavar? - kérdeztem.

- Nem, csak elszoktam tőle.

- Bezzeg a csóktól nem.

- Az más...

- Mitől? - tudakoltam.

- Attól, hogy az óta amióta együtt voltunk voltak barátnőim és velük csókolóztam, de kéz összekulcsolás nem volt.

- És most a barátnőd vagyok? - kérdeztem, kicsit félve.

- Szeretnél az lenni?

- Szerintem már az vagyok - mondtam majd ismét megcsókoltam.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!

Bocsi, hogy nem volt rész, de ihlet hiányom volt. Hamarosan új rész. Addig is pedig írjátok le, hogy szerintetek milyen hosszú lesz, ez a kapcsolata Emmának és Daninak, vagy egyáltalán beszélhetünk kapcsoltról?