Elmúlt (T. Danny ff.) !!!Szünetel!!!

Magyarázkodás Karácsonyra

2019/12/22

Emma szemszöge

Lassan szállingózott a hó. Azt utak telivoltak kocsikkal. Vasárnap délelőtt volt, még is nagy volt a nyüzsgés. Az emberek megvették az utolsó ajándékokat is, és már csak magára az ünnepre koncentráltak. A boltokat kivilágították, és nagy reklámplakátok jelezték a szenteste közeledtét. Az utak mellett egy-két helyen még árulták a fenyőket. Voltak olyan háza, amiket teljesen kidíszítettek, és olyanok is, amiken meg sem látszott az ünnep. Valakik a családdal ünnepelnek, de olyanok is akadtak, akik magányosan.

Én minden évben együtt töltöm a családommal. Most is Vácra igyekeztem. A kocsiban karácsonyi zene szólt, a hátsó üléseken pedig sorjában feküdtek az ajándékok. Az anyósülésen a bőröndöm foglalt helyet.

Mosolyogva, vidáman pattantam ki a kocsimból és indultam el a házunkba. Pontosabban csak akartam, hiszen 6 mancs nehezedett a combomra, jelezve, hogy van még egy kis elintézni valóm. Picúr, Roxy és Lola csaholva üdvözöltek. Annyira örültek nekem és a tőlem kapott simogatás rengetegnek, hogy nem bírták abbahagyni a lihegést. Végül nagy nehezen, de sikerül eljutnom a bejáratni ajtóig és belépni azon. Amint lepakoltam a csomagjaimat, a családom keresésére indultam. De csak anyát találtam meg a konyhában.

- Szia, anya - köszöntem vidáman, miközben felültem az egyik bárszékre.

- Szia, Kincsem.

- Többiek? - kérdeztem, szétnézve még egyszer, hátha véletlenül nem a környéken lenének, de sikertelenül jártam.

- Elmentek a fáért - feleltem anyum, amíg kivett a hűtőből egy tálcatojást.

- Ááá... Segítsek valamiben?

- Nem kell pihenj nyugodtan, egy ilyen hosszú út után. Amúgy nem vagy éhes?

- Ha adsz, valamit megköszönöm. De alapvetően az út nem volt olyan hosszú... - kezdtem bele, de félbevágott.

- Nem kell folytatnod. Itt van, egy kis bonbon ebből ehetsz. És ha apádék hazaérnek, akkor majd az öcséddel feldíszítitek a fát - mondta miközben a kezembe nyomott egy doboz negyed kilós édességet.

Egy ideig beszélgettünk, aztán megérkezett a család többi tagja.

- Sziasztok - intettem féloldalasan megfordulva a széken.

- Szervusz, Kis Lányom - üdvözült apa, miközben lerakta a fát.

- Sikerült megérkezned? - tudakolta vicceskedve Manuel, és közben megölelt.

- Ja, nagy nehezen összejött. De lassan te is így leszel ezzel.

- Ne is mond. Belese merek gondolni, mit fog csinálni egyedül ilyen fiatalon - csóválta a fejét anya.

- Na, na, na... azért túlzásokba ne essünk. Emma is ennyi idősen költözöttel és amúgy is csak Pestre megyek - védte meg magát az öcsém.

- Igen, de ő a munkája miatt ment fel - szállt vitába anya.

- Én is azért megyek - emlékeztette Manuel, és hozzátette. - Ő pedig már abba is hagyta.

Itt mindenkinek a tekintete rám szegeződött. Érezhető volt a feszültség. Manuel sajnálatkérő pillantással bámult rám, amiért elszólta magát, apáék pedig rosszallóan. Magyarázatra vártak és én meg is adtam nekik. Nagyot nyeltem, majd belekezdtem.

- Valóban így volt...

- És mégis ezt velünk mikor akartad közölni?! - nézett rám dühösen apa.