A Bűn Rabja

Régi arcok

"RENDŐRSÉG KINYITNI!"

"HA NEM JÖNNEK KI BETÖRJÜK AZ AJTÓT!"

"HÁROM ... KETTŐ .... EGY"

A rendőrök sorba özönlöttek be a kis garzon lakásba. Bakancsaik kopogtak a parketten.

"Kutassátok fel a ház minden szegletét! Nem menekülhetnek!" - kiáltotta a kapitány mindenkinek.

Perceknyi keresés után a konyhában gyűltek össze a rendőrök. Úgy álltak a kapitány előtt mint a kisgyerekek a szigorú apjuk előtt mikor valami rosszat tettek.

"Valami nyom?" - kérdezte hangosan és mérgesen a kapitány.

"Nem uram. Semmi." - mondta a földet nézve az egyik rendőr.

"Átkutatni a környéket! El akarom kapni ennek a gyilkosnak a grabancát. És még egy civilt is belevont a játékába. Most ő is meg fog halni. Micsoda veszteség." - mondta a kapitány a vége felé inkább már csak magának. A többi rendőr sorban hagyták el a lakást.

A kapitány volt az egyetlen ember a lakásban. Lassan körbenézett a lakásban ő is. Bement a hászószobába és közülnézett. Tekintete megállt az éjjeliszekrényen. Egy kép állt rajta arra várva, hogy valaki felvegye és megcsodálja.

A kapitány lassú léptekkel megközelítette az éjjeliszekrény és felvette a képet.

Egy hét éves körüli kislányt ábrázolt aki vidáman mosolyog a szüleit és egy idősebb fiút ölelve. Sötétbarna szemei csillogtak a boldogságtól, hosszú barna hajába pedig belekap a szél.

"Egy ilyen ártatlan lányt magaddal vinni. Mennyire vagy te kegyetlen?" - nézte a képet csendben a kapitány. Valami ismeretlen érzést érzett. Mintha ismerte volna a lányt valahonnan.

...

"Az Istenit!" - mordultam fel.

"Mi az?" - kérdezte Tom egy kicsit feszülten.

"Semmi csak a lakásomban hagytam valamit." - mondtam morogva.

"Bármi is az és bármennyire is fontos nem mehetünk vissza érte. Minél hamarabb minél messzebb kell kerülnünk ettől a helytől." - mondta mikor hirtelen rendőr szirénák zaja csapta meg fülünket.

Tom egy gyors jobb kanyarral bevezetett minket egy sötét sikátorba. Meglapultunk egy szemetes mögött majd mikor elment a járőröző kocsi gyorsan felálltunk és tovább haladtunk.

Nem tudom mi lesz most. Innen már nincs visszaút. A rendőrök tudják a lakcímemet, bizonyára megszerezték a gyerekkori képemet is és amúgy is. Megmenekitettem egy bűnözőt. Ezért halál jár.

"Hova megyünk?" - kérdeztem bosszúsan. Kezd ez az egész szituáció az agyamra menni.

"Őszintén.... . Nem tudom. Csak minél távolabb innen." - mondta nyugodtan.

Hogy lehet ilyenkor nyugodt lenni?!

"Remek" - forgattam meg szemeimet.

Az eső szerencsére elállt azonban elégé lehűlt az idő. Víz tócsák csillogtak az esti világításban. A reggeli csúcsforgalomhoz képest most eléggé kevesen voltak az utcákon.

Rég nem láttam már így a várost. A napjaim mindig úgyan úgy telnek el. Felkelek, elmegyek dolgozni és hazamegyek.

Néha hétvégéken elmegyek bulizni, hogy legalább ezzel közelebb kerüljek a múltamhoz.

Régen sokat buliztam. Lényegében a munkám része volt. Mindig mikor valakit ki kellett iktatni klubbokban vártam rájuk. Soha nem hibáztam.

Akkor szabad voltam. Egészen addig amíg Dinot meg nem ölték és le nem buktatták a maffiát.