15 perc hírnév - /BEFEJEZETLEN/

1.rész

December 30.

Nyílt az ajtóm. Félálomban voltam. Amikor egy kicsit magamhoz tértem és mondhatni kinyitottam a szemem megláttam anyát, ahogy vegyes érzelmekkel az arcán ül az ágyam szélén.

-Történt valami? - dünnyögtem ásítozva, miközben felültem az ágyamban.

-Sajnálom, de egy rossz hírt kellet hoznom.. - harapta el a mondat végét - új suliba mész. - hadarta el olyan gyorsan ahogy tudta, mert érezte, hogy ettől nem leszek a világ legboldogabb embere.

-Mi? Mégis miért? Én ezt nem értem.. - motyogtam magam elé nézve, közben a szöszöket szedtem le a takarómról, mert nem volt jobb elfoglaltságom.

-Reggelinél elmondom. Úgyis nem sokára kész. készülj el, én addig megterítek. - mondta, majd lesietett a konyhába, időt adva nekem, hogy végig gondoljam mi történt. A gondolataimmal együtt slisszoltam ki a folyosóra, ahonnan berontottam a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy fekete leggingset egy comb középig érő szürke pulcsival, fogat mostam, majd feldobtam egy enyhe sminket és megindultam le. A szobámban még gyorsan megálltam, hogy megnézzem a közösségi médiát, aztán tényleg mentem a konyhába. Az étkezőben már mind a ketten lent voltak. A testvérem izgatott volt, Anyun viszont láttam, hogy gondterhelt. Leültünk az asztalhoz, és jó étvágyat kívánva enni kezdtünk.

-Szóval - törte meg a csendet anyu - az iskola váltásnak az az oka - csuklott el a hangja, majd köhintett egyet. - tehát.. elköltözünk.. Debrecenbe. - mondta ki végül, majd a mondatot realizálva megállt a kezemben a villa. A hirtelen sokktól még enni is elfelejtettem, hiszen itt nőttem fel, Budapesthez tartozik minden emlékem, és most elszakítanak innen. Nem akartam enni, a gyomrom egy borsószemmel volt egyenlő. Rosszul voltam, a fejembe belehasított egy tipikus fájdalom is.

-Én most felmegyek. Nagyon fáj a fejem. - álltam fel az asztaltól a migrénemre fogva a magyarázatot, majd ott hagyva a családtagjaim felrohantam. A telefonom elő véve bekapcsoltam a készüléket, majd megpillantottam a hátterem. Azonnal felkaptam a fejem, és a szemeimmel gyorsan megkerestem a gitárom. Oda sunnyogtam a hangszer mellé, majd felemelve a számomra már szokásos hangot adta ki. Az ajtómhoz futottam, majd kulcsra zártam, hogy ne jöjjön be senki. Elővettem a laptopom, amin általában a dalszövegeim írom, de most nem saját zenét akartam énekelni, hanem valami mást. Pedig mennyi már befejezett szövegem van, és vannak kedvenceim is, amiknek a témája nyilván a szerelem. Gyorsan felmentem a netre keresni valami dalt. A választásom egy Shawn Mendes számra esett, azon belül pedig az I know what you did last summer. A hangszeremet pengetve ezeket a sorokat énekeltem:

-"It's tearing me apart, She's slipping away,  Am I just hanging on to all the words she used to say?" - daloltam, de már a sírás ajtaján kopogtattam.

-"The pictures on her phone, She's not coming home" - hallottam egy vékony, lány hangot, mire természetesen a szobám bejáratához mentem, és elfordítottam a zárban lévő kulcsot. A húgom és anya is az ajtómban állt, és egyáltalán nem tudtam haragudni rájuk. Nem is az ő hibájuk. Majd megoldjuk valahogy. 

-"I know what you did last summer" - mondta végül anya, elnevetve magát, mire mindannyian elkezdtünk röhögni. Gondolhatjátok mi lett a vége.. Családi koncert. Na igen, szóval így kötöttünk ki mind a hárman a nappaliban, én a gitárommal, húgom a zongorával, anya pedig a mikrofonnal, egy Shawn Mendes számot ordítva, a karácsonyfa mellett, amit majdnem fellöktünk. Erre természetesen a spánielem, Lucy, megőrült, és össze-vissza szaladgált köztünk. A szám végére kellőképpen kifulladtunk és elfáradtunk, szóval fáradtan ültünk le a kanapéra, majd egymásra nézve elnevettük magunkat. Azt elfelejtettem említeni, hogy nálunk az egész család foglalkozott valamilyen szinten zenével, de én vagyok az egyetlen, aki mai napig ezzel dolgozik, és ezzel is fog. A testvérem 11 éves korában abbahagyta a zongorázást, anya pedig egyetemista korában az éneklést. Anyu állításai szerint Debrecenben talált egy jó zene sulit, és oda fogok majd járni. Remélem jó lesz..

A gondolatmentem a spánielem szakította meg, aki a két mancsát a térdemre rakta, jelezve, hogy éhes. Felálltam, majd a kutyaételhez sétáltam, és vízzel együtt leraktam a kettő tányért Lucynak. A falánk kutyám azonnal rárontott a kajára. Nem is ő lenne. Hiába pukkad majd szét, addig eszik, amíg lát. De attól még nagyon szeretem, és nem is kívánhatnék tőle jobb háziállatot. Miután megetettem felslisszoltam a szobámba, ahol bezárva az ajtóm bedőltem az ágyamba. A telefonom bekapcsolva a spotify-t nyitottam meg. Amikor elkezdődött a lejátszási listám, a telefont átraktam az éjjeli szekrényemre, és megpróbáltam kitisztítani a fejem. Nagyjából sikerült is, azon kívül, hogy az első 2 percben bealudtam, és csak délután 4-kor keltem fel. Kikászálódtam az ágyamból, majd lementem.

-Anyaa! Hannaaa! Anyaaa?! ANYA?! - hiába ordítoztam, senki nem válaszolt. - Mi, miért nincs itthon senki? Argh! - A telefonom felkapva felhívtam anyát, de kicsengett. Hívtam Hannát, ő sem vette fel. - Jézusom, ez meg mi?! - suttogtam magam elé, mivel nem történt még soha olyan, hogy csak úgy eltűntek volna. A gitáromra pillantva felvettem, és játszani kezdtem. Nagyon féltem, a zene volt az egyetlen, ami megnyugtatott. Elkezdtem játszani egy saját dalt. Már eléggé belemerültem, amikor még mindig, egy lélek sem volt a házban. Legalább is nem tudtam róla, hogy lett volna valaki..