15 perc hírnév - /BEFEJEZETLEN/

5.rész

A dal végén mind a ketten felnéztünk, és a tapsvihar közepette integetve, nagy mosollyal lesétáltunk a színpadról. Nagyon boldog voltam, hiszen jól sikerült az első előadásom, és akár ezzel befutó is lehet. Ahogy leértünk Csenge futott hozzánk. 

-Nagyon ügyesek voltatok, rohadt jó a hangotok együtt! - nézett ránk, majd mélyen a szemembe nézve jelezte hogy büszke rám, amiért legalább a színpadon csak a zenére gondoltam.  Mondott még pár biztató szót, aztán szétszéledtünk. Mindenki ment a saját dolgára, de mivel nekem nem volt semmi dolgom, ezért egyértelműen kislisszoltam a nézőtérre, ahol majdnem ráestem Márkra. 

-Jézusom, bocsi - mondtam bocsánat kérően ránézve, mire csak legyintett.

-Semmi gond, úgyis téged kerestelek, mivel azt hittem még Kornéllal vagy. 

-Ja, hát nem nagyon. Adás után mindenki ment a saját dolgára. - feleltem furcsán, majd vissza kérdeztem még is - Miért keresed?

-Ugye tudod, hogy mindenki látta a szikrát köztetek? - suttogta nagy mosollyal, én pedig értelmetlen fintorral néztem rá. Milyen szikra? Miről beszél? Még csak most ismerkedtünk meg, nem lehetett semmi..

-Khmm.. Nem történt semmi, nem tudom mit láttál, de most találkoztunk először egymással, szóvaal.. - kezdtem a magyarázatot, viszont Márk megrázta fejét.

-Naiv vagy Angel, nyilván hogy te nem érted. - Ezzel a mondattal ott is hagyott. Mi az, hogy naiv vagyok? Nem is igaz! Mindent tudok, csak beakar csapni. Vajon tényleg azt hiszi bejön nekem Kornél? Bahh, ne már, még rendes Norbin sem tudtam túl tenni magam, nem hogy újra dúljon bennem a szerelem.. Ott álltam, és gondolkoztam, mindenen, ami az elmúlt héten történt. Közli anya, hogy elköltözünk Debrecenbe, hogy itt van a legjobb barátom Magyarországon, hogy a húgom mennyire örül azért mert új suliba kerül, hogy mennyire rossz érzés lesz ott hagyni Pesten a házat, ezzel együtt a sulit, a barátokat, akik igazából nekem nem is voltak, és végül pedig Norbit. 

Na igen, róla szintén elfelejtettem beszélni, mivel még nem is jött szóba. Szóval ő a volt barátom, és hát igen, iszonyatosan jó hangja van, és gitáron, zongorán, valamint dobon is tökéletesen játszik. Nem csoda, hogy a suliban mindenki ismeri. Na hát igen, fél évig alkottunk egy párt, aztán egy hónapja, szakított velem, azért mert egy énekes felkérte hogy csináljanak egy közös zenét, ezért nyilván lett egy 10 ezres követő tábora, "híresnek" számított, engem meg még a suliban sem ismertek. Utáltam ezért. Vagyis.. Utáltam, de nem tudtam utálni, mert még mindig szerettem. Azóta bennem van ez az érzés. A gondolat menetem Kornél törte meg.

-Ohm, bocsi, nem láttad Márkot? Láttam amikor beszéltetek, és elment, utána akartam menni, csak.. - akadt meg egy pillanatra. - Ohm, bocsi, figyelsz? - rázta meg előttem a kezét, én pedig felébredtem a bambulásból.

-Persze, folytasd nyugodtan - válaszoltam egy mosolyt erőltetve magamra, ugyanis Norbi miatt nem voltam a legjobb kedvemben.

-Szóval láttam hogy nem vagy a legjobb formában, tehát idejöttem, hátha tudok segíteni. Egyébként gyönyörű hangod van. - préselte ki magából levegővétel nélkül.

-Ahamm, köszi. Neked is, igazán szép hangod van. Jók voltunk - mondtam, de még én magam sem tudtam igazából, hogy tényleg így volt.

-Gondolod? - kérdezte az arcomat fürkészve, aztán amikor rápillantottam, láttam azt a bujdosó mosolyt az arcán. Most szórakozik rajtam? Tudja hogy nem vagyok benne biztos. Ahh, ennyire látszik? Kornél még mindig az arcomat fürkészte, és nevetett, amikor hirtelen felkapta a fejét. Az arcán lévő kifejezést nézve nem volt boldog, így riadtan kaptam a fejem magam mögé.

-Igazán jó volt.. - gondolkodott a személy, - de ha én lettem volna helyetted jobb lett volna. - húzta gúnyos mosolyra a száját, szavait Kornélnak intézve. A szemét.. Na de várjunk csak.. Kornél még is honnan ismeri?!

-Norbi?! Te mi a francot keresel itt, és honnan ismered őt?! - mutattam a mögöttem lévő fiúra, erre csak egy kérdőn felvont szemöldököt kaptam.

-Te ismered? - kérdezte Kornél.

-Óóó, hogyne ismerném - pillantottam lenézően Norbira, aki kicsit megfeszítette magát. - Fél évig volt a barátom, aztán dobott. - feleltem egyszerűen, és megvontam a vállam.

-De Janka - egy lépéssel közelebb jött Norbi, mire Kornél védekezően vissza rántott maga mögé. - Ez most komoly? - nézett ránk.

-Nem, most találkoztunk először. - mondtam majd védekezően feltettem a kezem. - de szerintem ideje menned. Meg nekünk is. - meredtem a távolba, mikor megpillantottam Márkot. - adiós amigo! - mondtam nevetve, amire ő is felnevetett. Hiába az egész, még mindig szeretem Norbit. Odafutottunk az időközben összegyűlt csapathoz, majd elindultunk Márkék házához. 22:39-re estünk be a házba, már csak kevesebb mint egy másfél óra választott el minket az új évtől.