Álom

Álom - 3. rész

Senki sincs körülöttem, egyedül vagyok egy nagy épület előterében. A folyosón állok, remeg a gyomrom, ideges vagyok. Hideg oszlopnak támasztom a homlokom. Várok; a percek csigalassúsággal telnek. Kihalt a helyiség, de most ez nem zavar. Az utcát nézem a nagy üvegablakon át. Várom, hogy felbukkanjon.

Egy sárga mentőautó parkol le a bejárat előtt. Kihúzom magam, a torkom kiszárad, a térdem remeg. Jaj nekem! Mindjárt... – alig bírom megállni, hogy ne rohanjak ki az ajtón. Egy piros egyenruhás férfi lép az előcsarnokba. Egyedül van. Megáll és körbenéz, mintha keresne valakit. Előlépek az oszlop mögül. Megakad rajtam a szeme, elmosolyodik és elindul felém. Meg sem tudok moccanni; a lábam nem engedi, csak állok és nézem őt. Szorosan megáll előttem, nem szól, csak mosolyog. Magához ránt, azt hiszem, meg fog csókolni, de nem ez történik. Átfogja a derekam, kifelé húz az épületből...

Odakint kellemes idő van; nem túl hideg, nem túl meleg, pont jó. A park üres. Egy lélek sincs ott rajtunk kívül. Megfogja a kezem, határozott léptekkel visz egy kis fákkal takart részre. Amint beérünk a növények közé, magához húz és szenvedélyesen megcsókol. Alig kapok levegőt, teljesen elveszek a csókjában. Egy határozott mozdulattal lerántja a felsőm és megcsókolja a nyakamat. Nem is csókolja, szinte falja, mint mindig, amikor találkozunk. Egyszer jártam már itt vele, de nem tudom, mikor. Most viszont sokkal jobb és biztonságosabb érzés. Tudom, bármi történhet.

Felnyögök, ahogy keze utat tör a ruhám alatt. Simogat, ahol csak ér: a fenekemet, a derekamat, a mellemet. Egy fának szorít, érzem ahogy férfiassága hozzám nyomódik. Nagyon kívánom. Lerántja a nadrágom, érzem a hűvös, finom levegőt a bőrömön. Egy selyem bugyi van rajtam, bedugja ujját a fehérnemű pántja alá. Már ettől majd' elolvadok. Egy hirtelen mozdulattal letépi rólam. Felnézek rá, töretlenül mosolyog. Tetszik neki, ahogy ott állok csupaszon, bugyi nélkül. Fejemet hátrahajtom, ő felemeli az egyik lábam és finoman elkezd simogatni. Halkan felnyögök. Nem bírom tovább; kezem becsúsztatom piros nadrágjába. Simogatom őt, érzem, hogy még jobban kíván. Ő is felsóhajt. Lehúzom a nadrágját, ő pedig még jobban a fának nyom. Letépi rólam vékony felsőm. Ruhám szétszaggatva hever körülöttem, de ez most egyáltalán nem zavar. Száját rátapasztja csupasz mellemre. Sóhajtozom, mert már úgy érzem, elégek. Megragadja a lábam, maga köré fonja. Belém hatol, én pedig felsikkantok a gyönyörtől. Ez még jobban feltüzeli. Eggyé válunk, mintha így lett volna megírva. Mi ketten alkotjuk a tökéletes egészet. Imádom a pillanatot...

Eszembe jut egy mondat valahonnan régről; hogy milyen telhetetlen vagyok. Elmosolyodom, közben mellkasára hajtom a fejemet. Végre meghallom a hangját is. Ahogy belesuttog a fülembe, megborzongok...

A hangosan kimondott szavaktól összeszorul a szívem, örömömben és bánatomban is. Valahogy ez a kettősség mindig velünk volt...

Felébredek, de most kipihent vagyok és boldog... Mi történt? Csak két szóra emlékszem. Valaki azt mondta:

– Szeretlek, királylány...