Játék, szex, szerelem - teljes

2. Játékos vonzalmak

Még felfogni sem volt időm a történteket, és máris ott állt előttem két teljesen ismeretlen nő. Az egyik egy idősebb, egészen ezüstösen csillogó, rövid hajú, míg a másik a húszas évei végén járó platinaszőke nehézbombázó.

– Anya, Tessa, hadd mutassam be nektek a barátnőmet, Giannát – helyezte a derekamra a kezét Jacob.

Először meg sem tudtam mukkanni, csak akkor kaptam észbe, mikor Jacob szorított egy kicsit rajtam.

– Üdvözöm, asszonyom! Gianna Black – nyújtottam az asszony felé a kezem.

– Nem tudtam, hogy barátnőd van! – Jacob anyja egyszerűen levegőnek nézett, a fiára szegezte a tekintetét.

– Helló, Gianna! Tessa Lohan – fogadta a kézfogásom az anyja helyett a szőke nő.

Jabob megköszörülte a torkát.

– Nem beszéltünk mostanában, de most már tudod – felelte az anyjának, és hellyel kínálta őket. – Meséljetek, mi járatban vagytok erre?

Jacob engem is visszaterelgetett a kanapéra, majd leült mellém, és a karját a vállamra helyezte.

Istenem! Mibe keveredtem?

– A városban akadt dolgom, ahogy Tessának is, és ha már erre jártunk, gondoltam, benézünk néhány percre – felelte az asszony kimérten.

– Nos, jól tettétek – mosolygott Jacob bárgyún. – Isztok egy kávét, vagy valami mást?

Persze, hogy mindketten kértek. Jacob felállt, engem pedig rögtön kivert a víz.

Nehogy itt hagyj!

– Segítesz, kicsim? – nézett rám várakozóan.

Kicsim? Hogyne, kicsim!

– Persze – pattantam fel, és úgy indultam el a konyha irányába, mintha tényleg ismerném a terepet, Jacob pedig követett.

– Hálás vagyok! – súgta, mihelyst beértünk.

– Lehetsz is! – nyúltam azonnal a kávégéphez, ami majdnem teljesen ugyanolyan volt, mint a kávézóban.

Még mindig nem értettem, mit keresek én itt, és azt főleg nem, hogyan keveredhettem ilyen szituációba.

– Majd én beszélek helyetted, neked nem kell semmit sem mondanod – oktatott Jacob halkan.

– Még jó, mivel a neveden kívül semmit sem tudok rólad – raktam az első kávékat a tálcára, amit ő tett a pultra.

– Ahogy én sem rólad, de nem lesz gond, nyugi – lapogatta meg bátorítólag a vállam.

Mi vagyok én? A haverja? Nem voltam annyira ideges. Sőt, inkább kezdett szórakoztatni a dolog. Csak Jacob ne érne hozzám...

– Majd én viszem – vette el tőlem a tálcát.

– Félsz, hogy rájuk borítanám? – kuncogtam.

Jacob megvonta a vállát.

– Sosem lehet tudni. – Udvariasan maga elé engedett.

Az anyja szúrós szemmel vizslatott, amíg újra helyet foglaltunk. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem túlságosan örül a személyemnek.

– Köszönöm, Jacob! Mi történt a barátnőddel? – vette el a kávét a tálcáról az asszony.

Vajon látja, hogy én is itt vagyok? Mondjuk, valószínűleg, ha már a kötéseimet észrevette.