Sárkány és emse

I. fejezet: Az este beindul

Terpeszben tartott lábaival finoman dobogott, míg unottan bámult ki a kocsi ablakán, állát támasztva jobbjával.
Talán jobban kellett volna örülnöm a fogadásnak? – tűnődött el Rjúzáki, miközben térdén dobolt másik keze ujjaival. – Sebaj, majd visszarázódok idővel. A picsába is, hisz ez az én megszokott életem! Egy áttivornyázott este helyretesz kicsit. Inkább annyi lehet csak, hogy bosszant az, amilyen teátrálisan kezelték az egészet. Nem mintha bármiféle hősies próbát álltam volna ki. S kutya legyek, ha akár a fele is őszinte lett volna azoknak a gratulációknak, amiket azoktól a becsvágyó faszoktól kaptam.
Finoman elvigyorodott. Igen, erre van csak szüksége, semmi másra. Ismét élni, hasznosnak lenni, sikereket elérni, fokokat lépni a ranglétrán.
– Koinu, vigyél a megbeszélésre! – utasította volán mögött ülő emberét.
– Rendben, kumicsó – bólintott a megszólított. – Egyébként meg, ha ott végeztünk, egyből mehetünk is a gyöngyeidet intézni.
– Jó – válaszolt Rjúzáki beleegyezőn.

A találkozó kissé hosszúra nyúlt, de előzetesen a hiányzó darabokat még úton odafelé pótolta, így nem kellett a magyarázatot elnyújtani. Rögtön szabadulás után, máris két vaskos adósság behajtását kell levezényelnie, amik remek trófeák lesznek majd visszatérése érdeméül.
Sima liba lesz megszorongatni őket. Mindkettő pénzes család, de kishalnak számítanak, nem tudnak nagy erőket mozgósítani. – futott át Rjúzáki agyán, míg kicsivel később kiszállt a tetováló mesternél, aki behelyezte neki a négy aprócska ékszert. Nem sokkal ezután már sétáltak is vissza fekete kocsijukhoz. – Kurva kellemetlen. Mindegy, majd a pia érzéstelenít. Még jó, hogy mára már nincs több tárgyalás, se üzletelés, mert még beverem valaki pofáját, ha ilyen állapotban kezd játszani a türelmemmel – gondolta, míg rágyújtott, és ráérősre fogva picit a tempót odaszólt az emberének:
– Koinu, menjünk most a Fehér Rókába! Alapozunk kicsit, mielőtt Mizumi odaér.
– Ahogy óhajtod, kumicsó – mondta készségesen a kormányt tekerve Koinu.

Belépett harmadmagával a bézsszínű neonnal futtatott ajtón, és a minimalista homlokzat után egy titokzatos mesevilággal találta szemben magát. A falakat sötétre színezett bambuszborítású élekkel hálózták be keresztül-kasul, a hatalmas felületeket pedig régies stílusban alkotott képek töltötték ki. Mindegyikén kimonót viselő emberek és szamurájok szerepeltek, akik folyók mellett meg hegyek előtt néztek szembe félig rókává átalakult *jókáikkal, vagy épp haragvó arccal üldözték őket. Ám akadt olyan is, ahol egy színpompásan virágzó fa alatt szenvedélyesen forrt egybe egy férfi és egy földöntúli szépségként ábrázolt női jókái. A padló karmazsin-fekete márványszerű, mozaikos borításából nem sok látszott, mivel a hely szokás szerint nyüzsgött az élettől. Nem épp a sötétebb és eldugottabb helyek közé tartozott, még az este korai szakaszaiban sem. Azonnal oda is lépett hozzájuk egy alkalmazott.
– Jó estét, uraim! Asztalt vagy bokszot parancsolnak?
– Bokszot. Később még csatlakoznak hozzánk mások is.
A sűrűn hajlongó pincér egy üresen állóhoz vezette őket, majd megvárta, hogy elhelyezkedjenek, és ismét megszólította őket.
– Hozhatok addig is valamit, míg teljes lesz a társaságuk?
– Egy üveg Roku gint, jéggel.
– Értettem, azonnal itt lesz az ital.

Ahogy csökkent a kristályos folyadék szintje az üvegben, úgy emelkedett a hangerő, karöltve a népsűrűséggel, a Fehér Rókában. Már a hely háromnegyede megtelt, mire Mizumi befutott. Rjúzáki, két csatlósával együtt, felállt üdvözölni a nagykutyát, s mikor épp szóra nyitotta száját...

– Naaaa, szivi! Ne kéresd magad! – hallatszott egy mellettük elhaladó párocska férfi tagjának a hangja, akin érződött, hogy már közel se volt szomjas – menjünk ki, sétáljunk egyet, aztán kiveszek kettőnknek egy kényelmes szobát. Ismerek egy rohadt jó Szívszállót*.
– Heee? Ilyen hamaaar? – nyafogott a nő mellette. – Éppen csak elindult az este, én meg nem azért csíptem ki magam, hogy....
S a többi már beleveszett a tömeg és a zene háttérzajába. A jakuza bosszúsan ciccegve nézett utánuk, amiért az imént a szavába vágtak.
– Minden rendben volt idefele jövet? Jó utad volt, bácsikám? – kérdezte Rjúzáki, míg Mizumi helyet foglalt.
– Semmi említésre méltó – hunyorgott Mizumi.
– Ennél valamit? Gondoltam, az ételrendeléssel megvárlak téged.
– Először innék én is valamit, ugyanis még nem teljes a társaság. Pár vendég csatlakozik még hozzánk.
– Ki? – kérdezte magában ébredő gyanúval Rjúzáki, tartva attól, hogy az a bizonyos hiányzó ember Jásiró lesz.
– Egy leendő partner, akivel közös üzletbe fogunk vágni, ha minden jól megy.
– Melyik csoport?
– Nem japánok. Oroszországból jönnek.
– Kik azok? – vonta fel a szemöldökét Rjúzáki.
– Besennaja Krisa*. Ingatlanban és szerencsejátékban utaznak. Régi motorosok, de mivel nem túl hangosak, ezért kis visszhangot vernek általában. Volna egy nem elhanyagolható tőke, amit a hazájukon kívül szeretnének befektetni, s a Japánra jutó résznél ránk gondoltak. A vezetőjük, Georgij Vasziljevics Zrazsevszkaja, régi ismerősöm.
– Jól hangzik – hümmögött jóízűen Rjúzáki.
– Szerintem is – bólintott elégedett mosollyal Mizumi.
– Mit szólnál egy pohár ginhez? Mi is azt iszunk.
– Jó lesz az. Köszönöm – intett felé bácsikája előzékenyen.
– Azonnal hozatok még egy kört – Rjúzáki intett a pincérnek, s egy újabb üveg Rokuval egyetemben kért még egy poharat is.
A helyen már eluralkodott a mámoros hangulat, mire felbukkantak az este utolsó vendégei, s Rjúzákiék már a második üveg harmadával végeztek. Három férfi közeledett hozzájuk, s a valószínűleg két testőr között sétáló főnök széles mosollyal lépett oda bokszukhoz.
– Mizumi, drága barátom – szólalt meg meglepően jó japán kiejtéssel a sebhelyekkel barázdált arcú férfi.
– Üdv újra Japánban, Sphere. Milyen érzés tíz év kihagyás után erre a földre tenni a lábad?
– Csodálatos! Én mondom, csodálatos! Engedd meg, hogy bemutassam neked két nagyszerű beosztottam. Danil Predokovics Otvergat, a "Radiohead" – azzal egy csontos arcú, kissé beesett szemű, hátranyalt hajú férfi felé intett – és Kaszian Granovics Nozhyimolotok, a "Mace" – s a másik oldalán lévő, szögletes arcvonalú, oldalt körbe felnyírt frizurát viselő, teletetovált ürge felé bökött ujjával. Mindkét férfi főhajtással reagált neve elhangzására.
– Örvendek – viszonozta Mizumi, majd ő is az emberei felé legyintett egy finom kézmozdulattal. – Ő pedig, az én fogadott fiam, s a te egyik leendő üzleti partnered, Rjúzáki Ácusi.
– Üdv – intett feléjük neve hallatán, majd fejével csatlósai felé biccentett. – Ők pedig itt Koinu és Okicune.

Az este további része számokról és nosztalgiázásról szólt leginkább.
– Van pár mozgolódó csoport, akik beleköphetnek a levesünkbe – jegyezte meg az orosz fejes –, néhány jóakarónk a filippínók közül keresztbe tehet nekünk. De már előkészítettünk pár óvintézkedést, megkértem két bizalmasom, hogy tartsák őket szemmel.
Rjúzákinak feltűnt, hogy Radiohead és Mace már bosszantóan sűrűn babrálnak a telefonjaikkal miközben egyúttal idegesen tekintgetnek körbe-körbe.
– Tán nem érzitek kellően biztonságban magatokat és a főnököt? – szólt oda nekik pohara fölött.
– Minek nézel te minket? – vetette oda Mace fülsértő japán kiejtéssel. – Faszom kiscserkészeknek? Nem lehet ilyen könnyen beszaratni minket!
– Mit mondtál?! – horkant fel Okicune. – Hogy mersz ilyen hangon beszélni a főnökkel?!
– Ajj, tán megsértem az érzéseit? Érzékeny alkat? Zsepit vagy pszichológust ajánljak?
– Mace – szólt hozzá intőn Sphere, majd Rjúzákiék felé fordult. – Elnézést, az udvariasság nem kenyere, ő minden tehetségét a bütykeiben tárolja.
– Ááá, forrófejű ifjúság – mondta szórakozottan Mizumi. – Ennyi üzlettársak közt elmegy, ugye, kölyök?
– Igen, bácsikám – mondta Rjúzáki, bár azért a kelleténél keményebben harapott rá pohara peremére, halk recsegésre késztetve azt.
– Ti meg hagyjátok a mobilokat, mert még elkopnak! – szólt embereihez az orosz egy leheletnyivel keményebb éllel hangjában. – Világosan megmondták, nem biztos, hogy eljönnek, s az, hogy nem írnak, nem jelenti azt, hogy baj van. Juri és a többiek tudnak vigyázni magukra, szóval tegyétek el azokat, mielőtt még feldugom a seggetekbe!
A két férfi morgott valamit az orra alatt egymásnak oroszul, de elrakták az okostelefonokat.

Végül elégedetten álltak fel az asztaltól, jópár kiürült üveget hagyva hátra, majd kissé támolyogva kiléptek a friss levegőre, a színét tekintve már hígulni kezdő éjszakai ég alá. Aztán egy sikátor mellé érve kezek nyúltak ki értük a semmiből, és berántották őket.
– Faszom! – szaladt ki Rjúzáki száján, ahogy végre sikerült megvetni mindenkinek a lábát, és visszavágtak az ismeretlen támadóknak. Azonban úgy fest, későn reagáltak, na meg támadóik jóval többen is voltak.
Ilyen könnyen nem intéztek el, szarrágók! – csikorgatta fogát, miután bekapott egy sokadik jobbegyenest.
Megtépázott öltönyében, felhorzsolt, remegő ökleit még tartva igyekezett talpon maradni, míg a percek kegyetlenül lassan vánszorogtak.
Bassza meg! Nem tudunk segítséget hívni! Mi van a fiúkkal?
Ekkor váratlanul kiszaladt a lába alól a talaj. Fejét gyorsan megrázva kitisztult annyira a kép, hogy felismerje a sajátjait és az orosz két emberét a földön heverőkben. Majd azonnal a földre szegezte egy mellkasára térdelő, szintén már viharvert alak. Aztán az elmosódó képek és hangzavar közé új kiáltások vegyültek:
– Hé! Hé!
Ordítás, idegen szavak, boruló tárgyak tompa és távoli robaja. Aztán a nyomás megszűnt a mellkasán, de mégis nehéz volt mindene. Lassan elvesztette a kontrollt, megállíthatatlanul ereszkedett lefelé a függöny, egy kéz érintése a nyakán, majd az arcán, közben továbbra is hallotta azokat a furcsa hangfoszlányokat. Aztán elfogyott az ereje, és megadóan hagyta, hogy a sötétség lerántsa magához, minden érzékét kikapcsolva.

*jókái: jelentése szörny, szellem, démon. Természetfeletti lények gyűjtőfogalma a japán hiedelemvilágban és magába foglalja az emberszerű, nem emberszerű fajokat, valamint a nyugati kultúrából beivódott rémlényeket is.

*Szívszálló, más néven Love Hotel: japán jellegzetesség, olyan, leginkább eldugottabb pontokon létesített szállodákat jelölnek, ahová rendszerint egy légyott megejtéséig szállnak meg párok pár órára, vagy akár egész éjszakára. Gyakran borítják a falakat tükrök, de karaokéval, vagy más szórakoztató eszközökkel is fel szokták szerelni őket. Általában elég olcsók.

* Beshenaya Krysa (ejtsd: besenájá krísá), oroszul annyit tesz: Veszett Patkány