Sárkány és emse

II. fejezet: Köd

Hasogató, ólomsúlyú fejjel és szeme előtt táncoló fényfoltokkal tért magához időről időre, és eleinte fogalma se volt arról, hol van. Aztán ki tudja mennyi idő után, megváltoztak a hangok, a színek bántóan világossá váltak, és orrába a fertőtlenítő csípős szaga telepedett le.
Kórházban volt. Végül is jobb, mint egy nyirkos pince dohos levegőjére eszmélni a mocskos padlón heverve, gúzsba kötve. Lassan nyitotta fel szemhéját. Amennyire ki tudta venni, egyedül volt a szobában, de mikor megpróbált felülni, hogy jobban körülnézzen, azonnal éles fájdalom cikázott végig rajta.
– Picsába! – nyögött fel kínjában, s még a szeme is káprázni kezdett.
– Magához tért? – hallatszott az ajtó irányából egy színtelen hang, és nem sokkal később képbe került a hozzá társuló fáradt, nyúzott arcú ápolónő is.
– Hol vagyok? – kérdezte megszokott, mély és reszelős hangjánál is rekedtebben.
– A Sirobándó Kórházban – jött a kissé barátságtalan válasz. – Kérem, feküdjön vissza, súlyos agyrázkódása volt, s rengeteg sérülést szenvedett el. Fennáll a belső vérzés veszélye is. Három napig volt eszméletlen.
– A társaim? A férfiak, akik velem voltak... Őket is ide hozták be?
– A két idősebb úr megúszta könnyű fejsérüléssel és néhány kisebb zúzódással, őket egy éjszakai megfigyelést követően kiengedtük...
– Óóó, rosszkor jöttem? – csendült egy ismerős hang.
– Mizumi? – fordult azonnal az ajtó felé, és az ismételt hirtelen felülési kísérlettől olyan fájás nyilallt belé, hogy szobormerevvé vált egy pillanat alatt.
– Ej-ej-ej – lépkedett befelé, míg a nővér távozott a kórteremből. – Csak finoman, be ne hugyozz itt nekem! Akkor vissza kéne hívni a szúrós szemű nővérkét, hogy tegyen tisztába.
– C-cöh.
Rjúzáki visszahanyatlott párnájára. Elnézve jobbra, a mellette lévő ágyon megpillantotta a mélyen alvó Amót. Mizumi is felé fordította arcát.
– Ő már tegnap délután magához tért, de még rengeteg pihenésre van szüksége.
– Az embereim és a két ruszki pofa?
– Ők sajnos nem voltak ilyen szerencsések, mint ti ketten. Még mindig rossz bőrben vannak, de legalább élnek, s ez a fő.
Rjúzáki előtt felrémlett egy képfoszlány a csúnyán elintézett kvartettről, ahogy csupakosz nadrágja issza be magába kiontott vérüket, miután átesett rajtuk, és orra megtelik az édes skarlát illattal.
– Te és Sphere gyanúsan olcsón megúsztátok a dolgot – jegyezte meg végigmérve fogadott bácsikáját.
– Nekünk is ez volt az első gondolatunk.
– Ti voltatok a célpont, de nem azzal a céllal, hogy megöljenek, valaki élve akart titeket. Minket meg odadobtak játéknak.
– Valahogy úgy. Drága cimborám felismert kettőt közülük, a Fehér Rókában emlegetett filippínó bandához tartoznak.
– Akkor innentől óvatosan kell kezelni a dolgokat. Úgy fest, nem bizonyultak elég hatékonynak azok, akik rá lettek állítva a megfigyelésre – jegyezte meg némi gúnyos éllel hangjában.
– Kiderült, hogy volt egy besúgó. Elkapták a nőjét a gyerekével és fülest kértek az életükért cserébe. Aztán azóta se került elő, Sphere gyanítja, hogy miután elvégezte a dolgát, inkább elhallgattatták és szervdonorként végezte.
– Hümm – vonta össze szemöldökét Rjúzáki.
– Fejed rendben van?
– Megjárja. Lüktet, mint a kurva élet.
– Mire emlékszel?
Ahogy megpróbált visszaemlékezni, beúszott egy-egy újabb kép, néhány hang, újabb fura szavak és egy illat...
De mi lehet az?
– Elég ködös. Apró részletek, semmi egyéb, alig voltam magamnál. A kiabálás az utolsó, ami felrémlett.
– Akkor jó.
Rjúzáki nem volt teljesen biztos benne, de mintha látta volna egy szemvillanásnyi időre megrándulni felettese szája sarkát.

A vizsgálatok során kiderült, hogy ő és Amou is túl vannak a nehezén, s csodával határos módon megúszták egy-két felszíni vágással és némi csontrepedéssel, ami az ő esetében egyik felkarját, kulcscsontját és két bordáját érintette. Kijelentkezni viszont csak hét nappal később hagyták őket. Koinu, Okicune, Radiohead és Mace is magukhoz tértek távozása napján, szóval tudott velük szót váltani. S bár úgy néztek ki, mint egy halom jólszituált moslék, elképesztően sok erejük maradt bocsánatért esedezni.
– Bocsáss meg, kumicsó! – kelt ki magából Koinu, mikor meglátta.
– Szégyent hoztunk rád! – kontrázott Okicune.
– Elég legyen már, pofát súlyba! – mordult rájuk fejét vakargatva. – Inkább gyógyuljatok meg, hogy hasznotokat is vehessem!

Újabb tíz nap telt el. Egymást követve folytak tovább megszokott medrükben, Rjúzáki is megtalálta a ritmusát, de közben még mindig zavarta a balladai homály, ami azt az estét és annak eseményeit belengte. Már dél körül járt a nap, mikor megcsörrent a telefonja, és arca egyből fintorba fordult.
– Mit akarsz, Jásiró?
– Neked is csodálatosan szép napot, Rjúzáki! – negédeskedett a hívó a vonal másik végén.
– Ne tedd itt a szépet, csak köpd ki, mit akarsz!
– Az orosz barátainkkal közös mókáról lenne szó.
– Mégis mi közöd neked ahhoz?
– Mit gondolsz, miért akart velem aznap Mizumi szót váltani? Kinek a kaszinója kell majd az ügy lebonyolításához?
Annyi ember közül, pont a tiéd... – gondolta magában, rezzenő szájszéllel.
– Lényeg, hogy Sphere ismét jelentkezett. Lebonyolítjuk a tárgyalást, amint elhozta az ölebeit a kórházból. Tudtommal a te embereidet is ma engedik ki. Biztos nagyon fognak örülni, hogy ismét szabadon szaladgálhatnak majd, és farokcsóválva rohannak vissza hozzád. Majd ne felejtsd el megvakargatni a fülük tövét!
– Baszódj meg!
– Én is alig várom már a ma estét. Nyolckor a régi helyünkön. Ne késs! Szió!
– Gáh – csúszott ki Rjúzáki száján miután kinyomta a hívást. – Már csak ez hiányzott még nekem – sziszegte a képernyőre meredve.

Az este hamarabb eljött, mint várta volna, s már kocsija hátsó ülésén ült, frissen gyógyult embereivel, úton a megbeszélt helyszínre. Szinte egyidőben futottak be Misumival, s mivel az oroszoknak akkor még híre-hamva sem volt, ezért rágyújtottak. Már a másodikat szívták javában, mikor begurultak a járdaszegély mellé.
– No lám, no lám, kinek gyógyult be a bubukája? Heh? – nézett kihívóan Rjúzáki a vastagon pólyált duóra.
Válaszul vigyorogtak egyet, s Mace mellé még egy ujjával is megtoldotta a köszöntést. Erre a jakuza még szélesebben vigyorgott és kihívóan rájuk meredve jókora adag füstöt fújt feléjük.
– Szépen játszatok ám! – jegyezte meg könnyed és szórakozott hangon Mizumi.
– Dada! Kasy! Nincs balhé! – pirított rájuk a semmiből egy hang angolul, majd a kocsiból kiszállt egy fura felsőt viselő alak.
Ahogy jobban megfigyelte, az is világos volt, hogy a hang egy nőhöz tartozik, bár szokatlanul mély és fiús volt, legalábbis a japán nők hangszínéhez mérten, amihez ők hozzászoktak, mindenképp az. Aztán a következő megütközés akkor jött, mikor vetett egy alaposabb pillantást ruházatára: egy hatalmas, combközépig érő, kapucniján malacfüllel és orral díszített melegítő volt, hátul lenn egy kis kunkori farokkal. Alul sima farmer sort és tornacipő volt rajta, elég robosztus alkatnak tűnt.
A két orosz látszólag nem zavartatta magát a nő parancsoló modora miatt, s Rjúzáki erre halkan prüszkölve kuncogott egyet, de épp olyan hangerővel, hogy Radiohead és Mace is meghallja.
– Valami bajod van?! – rivallott rá Mace.
– Elég! – csattant fel angolul a nő. – Inkább vegyétek be a gyógyszeretek. Gyerünk!
Azzal kinyújtott kezét tenyérrel felfelé tartva egy levél gyógyszert nyújtott át nekik. Ekkor villant a felismerés Ryuuzakiba.
– Te voltál ott aznap, aki felvette a telefonom!

A nő felé fordult, s bár hatalmas csuklyája miatt arca alig látszott, biztosan felismerte benne a múltkori idegent. Így viszont már meg lett válaszolva a kérdés is, hogy hogy volt képes ilyen lazán viselkedni alvilági pofák közvetlen közelében. Nem volt számára idegen a közeg.
– Igen, én – válaszolt vidám és barátságos hangon.
Aztán Sphere is kiszállt a kocsiból, majd a malacruhás mellett megállva megszólította őt.
– Azonnal visszamentek a lakásra, vagy lesz kis ereszd el a hajam?
– Lesz, de otthon. Csak egy boltnál állunk meg feltankolni mindenből.
A nő megigazgatta a főnök gallérját, majd egy biccentéssel sorra elköszönt mindenkitől, és elindult a kocsi felé.
– Vigyázzatok magatokra, Juri! – szólt oda neki Radiohead.
– Ha baj van, azonnal jelezzétek! – tette hozzá nyomatékosított hangon Mace.
– Értve. Értve – mondta izgatottságtól szinte szikrázó hangon.
Hátra se nézett, míg integetve visszament a nyitva maradt ajtóhoz, amin keresztül két másik pár, feltehetően szintén női láb lógott be a képbe. Ahogy beszállt, egy, a férfi számára teljesen ismeretlen hangzású nyelven kezdett el beszélni ő és a másik két benn ülő is. Ám a "csajbuli" aura, ami szavaikból áradt, a világ bármely pontján felismerhető volt. Ablak fel, motor be, társaság el és a férfiak magukra maradtak.
– Most, hogy mind itt vagyunk – szólította meg a társaságot Mizumi –, akár be is mehetünk. A házigazdánk már nagyon vár minket.
– Eeeh – szaladt ki a sóhaj Rjúzákiból, és úgy indult el a bejárat felé, mint akinek a fogát húzzák.