A Tél Szelleme (Dér Jankó x Reader)

♡Hatodik fejezet: Eredet Sztori♡

*Harmadik ember*

Y/N az őrzők mögé ugrott, mikor meglátta a táska mozgó tartalmát. Viszont az, ahogy kinyitotta a zsák száját, felfedte valódi kilétét. Az apró orra, hófehér haja, és mély, kék szemei, egyből elárulták őt. Y/N felismerte a fiút. 

 -Hát itt van! Dér Jankó. -Ünnepélyesen széttárta karjait, és mindenki a zsákból kikecmergő fiút nézte. 

 -Hűűűha... na ne szórakozzunk.... -Suttogta, és a jetik felkapták a földről. Mikor meglátott engem, azonnal hozzám szaladt. 

 -Y/N? Te mit keresel itt? Mondjuk nem tudnád elmagyarázni. -Ezzel kissé megsértette a lányt, persze nem nagyon érdekelte, és felvonta egyik szemöldökét. -Várjunk... ez az északi búvóhely? Ugye? -Nézett körbe a fiú. 

 -Pontosan. Remélem a jetik jól bántak veled. -Vigyorgott a mikulás. 

 -Óóóóó persze... imádom ha zsákba dugnak és átdobnak egy varázskapun. -Vette fel a botját a hátára. Y/N halkan nevetett, és megrázta a fejét. 

 -Klassz! Az én ötletem volt. -A humoros pillanat után azonban a fiú végre kíváncsi lett, körbe nézett, majd megállapodott a szeme a többi őrzőn. Y/N mellé sétált, hogy ugyanúgy részt vegyen a beszélgetésben, mint mindenki más. 

 -Nyuszit nyilvánvalóan ismered. 

 -Nyilvánvalóan. 

 -Ezt, hogy érti? -Nézetett rájuk furcsán. 

 -Bonyolult. 40 éves sztori. 

 -Negyven? Sokkal többnek tűnt. -Kapargatta körmeit a nyuszi, és annyiban hagyták. 

 -A Fogtündér. 

-Szervusz Jankó! Sokat hallottam rólad! És a fogaidról!! -Y/N hangosan felnevetett ezen. Gyorsan a száj elé tette a kezét, hogy ne tűnjön illetlennek.

-A... A micsodámról?

-A fogaid! -Majd gyakorlatilag "belemászott" Jankó szájába, hogy láthassa, a valóban tökéletesen csillogó fogait.

 -Ó hát igaz! Olyan fehérek mint a frissen esett hó. -Kuncogott a tündér. Y/N megbökte a srác karját.

 -Egyszer sem használtál fogselymet, vagy tévedek? 

 -A frászt. Fogat se mosok, aranyom. 

 -Fúj.

 -Nem. Ez zseniális. 300 éve ugyan úgy állnak a fogaim. Ennem se kell!

 -Na elég a játékból. -szakította őket közbe a Mikulás. -Végül itt van Hohó. Hohó? Hohó?? HOHÓ! -Felébresztette a kis ember, aki hajlandó volt köszönni. 

 -Rendben, akkor még egyszer. Mi a fészkes fenéért vagyunk itt?

 -Igazából elég vicces sztori... az van... hogy őrző vagy. A lányt meg igazából eddig nem tudtuk hova tenni, de mivel lát téged, van EGY nyomunk. -A nyuszi úgy mesélte ezt, mintha olyan hétköznapi lenne. Jankó szeme kikerekedett. 

 -Hogy mi a jó ég van? Én?? Őrző?? Nagyon jó poén, jót nevettünk. 

 -Eldobhatod ezt a stílust, mert hidd el, nekünk sincs éppen ínyünkre a helyzet. 

 -Nyuszi!... Az még nem is akkora probléma, de minden egyes eltelt másodperccel, Szurok bármit tehet addig. -Fogta meg a fejét gondterhelten a Mikulás. Hirtelen sokkal nagyobb lárma lett a teremben, mint volt.

 -Szurok? Milyen szurok? Várjunk... a mumus? Aki az ágyak alatt várja, hogy a gyerekek elaludjanak, majd rájuk küldi legrosszabb rémálmukat? -Kezdte Jankó.