A Tél Szelleme (Dér Jankó x Reader)

◇Ötödik fejezet: Találkozás az Őrzőkkel◇

*Harmadik ember*

Amikor érezte Y/N, hogy megállnak, felsóhajtott. A fagyos levegő a tüdejéig hatolt, és a hajába azonnal belementek a hópihék, vagy csak sima  porszemnyi jégdarabkák. Világos volt odakint, de szinte megdermesztő hideg.

Fog óvatosan lerakta, és megvárta, hogy megszokja az éghajlatot. A nyakát és fejét behúzva vacogni kezdett, és mikor hozzászokott kissé, kinyitotta a szemét.

Előtte egy HATALMAS nagy építmény állt, ami teljesen barna volt, fából és kőből készült, díszes üvegű ablakokkal, és hatalmas bejárati ajtóval, ami kb 20 méterrel előtte volt. A bakancsai alatt frissen ropogó hó, de inkább puha jég terült el, annyira fagyos volt. A szél fújt, ami az eredeti hőmérsékletet így is hűtötte.

A messzeségbe nézve nem láttam mást, mint a végtelen sivatagot: csak ez nem homokkal volt tele. A horizont felett néhány onnan méternek tűnő távban égett a nap, ahogyan az várható volt. Az egyetlen kiemelkedő dolog, a hatalmas épület volt, egy látszólag hósivatagú hegy oldalában.

-M-M-Mostmár ez az é-északi sark, ugye? -Vacogta összehúzva mindenét. A tündér melette lebegett, és Y/N csodálta, hogy szárnyai miért nem fagynak össze ilyen időben.

-Ez kérlek: a bolygó legészakibb pontja. Vagyis a teteje. De most szerintem jobban teszed, ha bemész, mert halálra fagysz. -Indította el az ajtó irányába, és csak most vette észre, hogy két lény őrködött ott.

Hatalmas sárgás-szürke szőrük volt, mindkettő legalább 3 méter magas. Hatalmas szemöldökük alatt barátságos gülüszemek voltak, néhányuknak fel is volt tűzdelve a hatalmas bundájuk, nehogy belelógjon a szemükbe. Lándzsáikat keresztbetéve tartották, kivéve, mikor meglátták a jövevényeket, és a magasba emelve a fegyvereket , az ajtóhoz engedték őket.

-Ezek... Ezek n-nem...?

-Jetik. Igen. Sziasztok fiúk! -Köszöntötte őket Fog, és egy furcsa nyelven, nem érthetően válaszoltak. Y/N még nagyon nagy sokk alatt volt, de hozzá kellett szoknia a varázslathoz. Ennyi idő után már nem lepődött meg semmin.

A kapucsengő helyett, egy vaskopogtató volt a fán. Fog odarepült hozzá, és hatalmas erőfeszítéssel felemelte, és mikor elég magasan volt, elengedte. A vas hatalmas csattanással ért az ajtóhoz, ami vízhangzott a kietlen területen. 10 másodperc után, az ajtók nagyon lassan kinyíltak, és két rétegen keresztül bemehettek.

A lány eltátott szájjal nézte a látványt, ami elétárult. Ahogy a belső részbe értek, a hideg azonnal eltűnt. A kinti napot, a meleg fényű gyertyák váltották fel. A mézeskalács illat bejárta az egész térséget, és jetik száza népesítette be a hatalmas teret. Fából készült csillárok lógtak a díszes plafonról a teremben, és a végén két hatalmas lépcső ágazott el két oldalra, a következő szintekre vezetve.

A helységben egy csomó ici pici elf szaladgált gondosan, amikre Y/N majdnem rálépett. Egy-két mérges arcot kapott cserébe, miközben Foggal sietve indultak a lépcsőkön.

-Csukd be a szád Y/N. Az elfek nem szeretik a kíváncsi új arcokat. -Nevetett rajta Fog, és a lány eleget téve kérésének, tovább csodálta a helyet. Fárasztó mennyiségű lépcsű után, végre teljes egészében beláthatta a középső, fő termet.

A terem legközepén, a légtér legnagyobb égköve a hatalmas, ház méretű földgömb volt. A lány teljesen felel, az ég felé kellett, hogy fordítsa a fejét, hogy belássa a testet. Apró, pislákoló sárga fények égtek rajta, hol egy feltűnt, hol egy kioltódott. Az egész helység egy zajos, varázslatos palota volt, melyet belengett a karácsony összetéveszthetetlen hangulata.