A Tél Szelleme (Dér Jankó x Reader)

♤Harmadik fejezet: Gyanakvás♤

*Harmadik ember*

Jankó egész este nem tudta kiverni a felyéből Y/N-t. Egyszerűen nem ment. Burgess egyik háza tetején ülve, a holdat nézte. Tudta, hogy van ott fent valaki, de ő sosem szólt Jankóhoz.

-Mond... ő mitől más? -Kérdezte halkan.
-...
-Miért lát engem? Ez egy jel akar lenni? Hhh... nézd... valami megváltozott... mondd el nekem, hogy miért? -Nézett kérlelve, de szokásosan, nem jött válasz. A fiú nagyot sóhajtott, és a lány ablakához repült. Meglátta ahogy bent alszik, békésen. Nem rég feküdhetett le, hisz légzése még nem volt annyira lassú.

-Ejnye hercegnő... hajnali kettőkor lefeküdni... -Húzta mosolyra a száját. Egész este nézte a lányt ahogy alszik, és nem tudott betelni a látvánnyal. Életében nem töltött így senkivel sem időt. Amikor érezte, hogy jön fel a nap, muszály volt tovább mennie. A háza tetejére mászott, és megnézte a napfelkeltét.

-Nézzenek oda... -Vigyorgott a szép, sárga égitestre.

Eközben Y/N lassan felkelt. Furát álmodott, de ahogy emlékezni próbált rá, nyoma sem volt. Rávéve magát az ébredésre, nyögve felállt, és kiropogtatta kezeit. Jó mélyen aludt. Átöltözött, és le ment reggelizni.

Jankó újra megnézte a lányt, és látta, hogy már nincs az ágyában. Egyből felvidulva az ajtóhoz repült, és becsengetett.

Y/N elcsodálkozott. Ki jöhetett hozzá? Kinyitva az ajtót, nem lepődött meg.

-Mit mondtam, mikor jöhetsz hozzám, Hóember? -Támaszkodott neki az ajtófélfának egy bögre teával a kezében.

-Neked is jó reggelt, Hercegnő. -Kacsintott. Y/N azt hitte, hogy ez a vonzónak titulált "szemrángás" rá nem hat, azonban mindketten tudták hogy ez csak szimpla hazugság.

-Najó... gyere. Csak ne fagyassz le nekem semmit. -Invitálta be, és ő otthonosra véve a szituációt, levetette magát a kanapéra.

-Érezd ottho... oké, látom ez nem jelent neked gondot. Maradj amíg akarsz, ma nem sok dolgom van... csak ne csapj zajt. -Utasította, és felment a szobájába. Ezúttal nem követte a lányt.

Ahogy felért, leült, és elkezdte a naplójába beiírni a vizsgák és fontos napok idejét. Szerette ha rend van körülötte, és átlátja, hogy mi fog történni.

Lent, Jankó kicsit unta magát. A képeket nézegetve, meglátta a lány gyerekkori arcát.

Ahogy kisbabaként apukája tartja, anyukájával pózolnak egy szökőkút előtt, amikor kicsi volt. Aztán amikor első nap iskolába ment, majd a betűzőverseny első helye. Aztán amikor először koncertre ment...

-'Tud ám bulizni, ezek szerint csak... elrejti a kis szemét' -Gondolta Jankó.

Meglátta azt is, ahol elballagott a gimnáziumból, és ahogy sírva nevet amikor megkapta az egyetemtől a felvételi levelet, hogy bekerült. És ez volt az utolsó kép. 18 év egy üres falon.

Jankó felment.

-Y/N... nem is mondtad, hogy... ilyen életed volt. -Mosolygott kedvesen a lányra, aki hátrafordult székével.

-Miről beszélsz...? Oh.. láttad a képeket. Igazából... hálás vagyok a gyerekkoromért. Tudom, hogy másnak nem adatik meg egy ilyen légkör, mint nekem annó. A szüleimért, az életemért hálás voltam mindig is. Csak sosem volt egyszerű megtartani. -Gondolt vissza. Y/N lehet, egy normális közegben nőtt fel, családdal, de sokszor magányos volt. Az iskolában sosem tudott beilleszkedni, a furcsasága miatt mindig lenézték. Az is rásegített, hogy évfolyam első volt, és kicsit stréber is.
Nehéz volt elköltöznie messze, ott hagyva régi életét, az ismeretlenbe vágva.