13. 𝒇𝒆𝒋𝒆𝒛𝒆𝒕

1K 31 6
                                    

Jaylaval beugrottunk bikinit venni, és hasonló dolgokat. Bár a fürdő ruhát én teljesen fölöslegesnek éreztem, hogy nekem is beszerezzük, hisz talán a felső részén kívűl semmi más nem fog látszódni, de Jayla határozottan ragaszkodott hozzá. Jayla egy sima barna külön részes fürdőruhát vett, míg nekem egy szintén két részes fekete, fehér virág mintást, aminek a felső része topp szerűség. Jobb mint a semmi. Max felveszem egy fekete farmer shorttal. Mivel az elkövetkezendő másfél napot, a mával és a holnap reggellel együtt Jaylaéknál töltöm, haza már nem megyek. Vettünk még pár jó cuccot, aztán már ott sem voltunk és úton voltunk Jaylaékhoz.

A lánynak, még mindíg nem mondtam el semmit az öccsével kapcsolatban, bár biztosan sejti a dolgokat. Nekem ígyis hatalmas lelkiismeretem van, hogy tudja az igazat de én képtelen vagyok elé állni vele, mert félek reakciójától, Javon pedig valószínűleg ugyanígy van ezzel. Mikor oda értünk, kivettük a szatyrokat a csomagtartóból, és beindultunk. A házba érve a konyhában hatalmas sütés főzés ment, a nappaliban Javon és DJ egy asztalon támaszkodva beszégettek, láthatóan komoly dologról, rajtuk körül jó pár utazó táskával. A lépcsőn pedig a kis Daelo szaladt le anyukájához kiabálva.

- Anya! Anya! Jaden ki akar tenni az ablak párkányra amiért azt mondtam hogy tökfej! - sirákozott a kisfiú.

- Daelo! Ne mondj ilyeneket a bátyádra, különben ne is csodálkozz, ha ki akarja tenni a szűrödet a házból. -mondta kapkodva, erre fia duzzogva elindult fel a lépcsőn, de vissza fordul ugyanis észre vette hogy megjöttünk.

- Saaaaam! Jaylaa! Vásároltatok? Hoztatok nekem is valamit? Mondjuk kaját? Ugye igeen? -bombázott meg minket kérdéseivel.

- Persze hogy hoztunk neked is öcsi. - legyintett Jayla - Tessék, hoztunk Mekit meg csokit. De meg ne edd először a csokit! - nézett rá szigorúan, viszont ekkor Daelo már javában elindult a konyhába.

-Persze, persze, igen értettem. - hadovált a kisfiú.

Amíg Jayla pakolt, a ruhás táskákat letettem a kanapéra, majd kicsit közelebb sétáltam Wannahoz és DJ-hez. Épp azt beszélték hogy is lenne tanácsosabb a táskákat bepakolni a kocsiba. Oda sétáltam melléjük, Javon rögtön rám kapta tekintetét majd elmosolyodott, DJ hasonlóan cselekedett csak plusszban féloldalasan átkarolta vállam, óvatosan közelebb húzott, majd rámutatott az asztalon heverő képes albumra, azon belül azthiszem a fiatalabb kori DJ-re és... és.. várjunk csak.. az ott apa?

- Nézd kölyök, látod azt ott? Ő apád. Apukádat régóta ismertem, borzalmas volt hallani, hogy anyukáddal itt hagyott téged.. -húzta el száját.

- Uhm... igen... az. Öhm nem lényeges. Umm.. sikerült valami ésszerű opció a táskák pakolására? -próbáltam nem elsirni magam vagy hasonló.

- Hát igazából azthiszem megvan de én már ehhez fáradt vagyok. - emelte fel kezeit a magasba Wanna majd nyújtózkodott egyet. - Apa, mikor fogunk legközelebb edzeni?

- Azthiszem már csak a szálloda edző szobájában. Ma már erre nincs idő. - legyintett a családfő majd elsétált.

Javonnal pár másodpercig néztük egymást aztán én sarkon fordultam és vissza sétáltam Jaylahoz.

- Uuu na gyere, menjunk fel és próbáljuk fel a ruhákat így jobban. - ugrált mellettem vigyorogva a lány.

- Milyen ruhákat vettetek? Megnézhetjük mi is? - utalt ikrére vigyorogva.

- Hát ami azt illeti jobb lenne ha csak mi kette-..

- Persze! Gyerteeek. Mi ugyis a fürdőmben vesszük fel a ruhákat. - csapta össze tenyereit vigyorogva a lány.

Magamban ezerszer elátkoztam Jaylat de nem tudtam mit tenni. Max én nem megyek ki a ruhákban. Jaylaval elindultunk fel a szobába, de a fiúk látszólag még lent maradtak. Gyorsan fel iszkoltunk aztan bezártam az ajtót és a lány fele fordultam.

- Ezzel elérted hogy én nem próbálok ruhákat! Biztos nem jövök ki bennük. - hadonásztam magyarázásaim közepette.

- Ahjj nemár! Ne csináld már! - nyavajgott a lány.

A beszélgetést nem igazán tudtuk folytatni, ugyanis a két fiú kopogás nelkül, szinte berontott a szobába. Javon végig tartotta velem a szemkontaktust amíg leült a fotelba majd kényelmesen elhelyezkedett, a szemezésünk én szakítottam meg, ugyanis tekintetem Jadenre kaptam. A fiú ledobta magát az ágyra, végigfeküdt rajta fejét megtámasztotta az ágy támlával, alatta kezével.

- Kiiiicsit változott a terv. Sam nem nagyon fog ruhát próbálni. Majd később, amikor ketten leszünk, mert nem érzi magát jól. - húzta el száját a lány majd sarkon fordult és már be is zárta a fürdő ajtót.

Oda sétáltam az ágyhoz és felültem török ülésbe Javon és Jaden fele fordulva. Folyamatosan éreztem magamon Wanna égető pillantását ami nagyon zavart de nem tudtam mit csinálni.

- Olyan unalmasak vagytok. Folyamatosan egymást nézitek. Nyalakodni nem akartok még itt előttem esetleg? - mocorgott a fiú mondatai közben.

- Jaden! Nem vagy vicces. - szóltam rá.

Ahogy elnézem ez Javonnak sem esett a legtermészetesebben, tekintetét még jobban rám vezette ami sokkal jobban idegesített mint eddig.

- Na mindegy. Játszunk valamit. - jelentette ki Jaden.

- Na és mit nagyokos? - szólalt végre meg Javon is.

- Mondjuk... üvegezzünk! - pattant fel az ágyról.

-Jaden.. hárman vagyunk. Ezek közül az egyik az ikred akit nem hiszem hogy szívesen lekapnál. Legalábbis remélem hogy ilyet nem kell látnom. Én pedig a legjobb barátod vagyok és-...

- Jó jó vágom te foglalt vagy. Javon kinyir tudom. - forgatta meg szemét.

- Elmebeteg... - nyávogva fogtam egy párnát és hozzá vágtam Jadenhez.

Jaden csak nyöszörgött egyet, aztán a fürdő ajtó kínyílt. Jayla kilépett rajta egy fekete szaggatott farmerban és egy fehér mintás bő pólóban. Tökéletesen emlékszem, hogy ruházata felső részét én választottam. A fiúk megdícsérték majd így ment ez a további ruha darabokkal is. Mikor vége lett a kis divatbemutatónknak a fiúkat kitessékeltük a szobából majd en is felpróbáltam. Az egyik kedvencem egy hátul spagetti pánttal megkötős haspóló. Valószínüleg ezt fogom felvenni holnap egy bő farmerral. Jayla színte ugrált az örömtől minden egyes ruha darabnál. Később már csak sorozatot néztünk, aztán lementünk segíteni vacsorát csinálni Jessicának.
Daelo kihívott kicsit labdázni, később mikor bejöttünk már este 9 volt, szóval Jaylaval felmentünk aludni mert holnap reggel korán kell kelni.

<< hát már megint rövid és nem túl tartalmas rész. De én esküszöm igyekszem:( szeretek mindenkit vigyázzatok magatokra<3 puszii 7:45 >>

𝖭𝖾𝗆 𝖠𝗄𝖺𝗋𝗈𝗆 𝖬𝖾̄𝗀𝗂𝗌 𝖵𝗈𝗇𝗓 // Javon Walton f.f //Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ