1. 𝒇𝒆𝒋𝒆𝒛𝒆𝒕

1.5K 41 0
                                    

𝑆𝑎𝑚𝑎𝑛𝑡ℎ𝑎

  
   Éppen sétáltam fel a szobámba, amikor is a telefonom rezgett egyet a melegítőm zsebében. Kivettem a telefont és megnéztem ki zaklat már ilyen korán. Jaden írt. Nem igazán megszokott tőle, hogy korán kel. Hajnali 4 van. A ház többi tagjai már nincsenek itthol, ugyanis valami fontos ügy miatt el kellett menniük és estig lesznek. Nem igazán értem, nagyinak mi fontos dolga lehet, de valószínűleg a hugommal át ment valamelyik ismerőséhez. Megnéztem Jaden üzenetét, csak írt hogy miért nem alszom, és hogy nincs-e semmi baj. Vissza írtam neki, és megnyugtattam, hogy csak amiatt keltem fel, mert szomjas voltam és semmi több.

Nem volt hajlandó elmondani, hogy miért kelt fel. Vagy másik esetben miért nem alszik, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy kiszedjem belőle. Megbeszéltük, hogy még mindketten vissza alszunk, és később ha felkelek felhív. Miután kikapcsoltam a telefonom, félálomban terültem el az ágyamon, majd elég hamar elnyomott az álom.

****

11 körül kelhettem fel, gyorsan felöltöztem, ami nem volt túl eltérő a pizsamámtól, de hát ez van. Egy sima fekete melegítő gatyát, egy fekete, meleg anyagú haspólót, és egy szintén fekete bő cipzáros pulcsit. A hajamat hanyagul felkötöttem egy konytba. Vállig érő hajam volt, így csak annyira kötöttem fel, amennyire lehetett. Felvettem egy fehér zoknit, ami kicsit feljebb ért, mint a boka zokni, de elég rövid volt. Cipőnek egy fehér, zöld mintás coonverst vettem fel.
Bele néztem a tükörbe, de igazából bár ne tettem volna. Szemem alatt hatalmas karikák voltak. Nem csodálom, alig alszom mostanában. Szinte minden nap 4 körül fekszem le. Magamhoz kaptam a telefonom, és leszaladtam a konyhába. Nem ettem semmit, csak egy pohár narancslevet ittam meg.

Igazából mostanság nem eszek túl sokat. Ezt pedig már a nagyi is megemlítette. Nem csak azért nem eszem, mert nem vagyok éhes, hanem azért is, mert egyáltalán nem vagyok kibékülve magammal, és szerintem fogynom kéne. Reggel is, már csak azért ettem, mert szédelegtem. Erről nem nagyon tud senki. A hugomat nem nagyon érdekli, nagyi elhiszi hogy eszek amikor nem lássa, Jaden és Jayla pedig már egy jó idelye nem latott, szóval nem láthatják hogy kész katsztrófa vagyok.

A telefonom a reggelihez hasonlóan megint megrezzent a nadrágom zsebében. Kivettem és láttam, hogy Jaden valószínűleg felkelt, ugyanis írt nekem instán.

*Chat*
Jaden: Sziaa Manti, hogy aludtál?

Samantha: Hali, jol kosz. Es te?

Jaden: jól,jól. Mit szólnál hozzá, ha később érted mennénk és átjönnél? Úgyis mondtad, hogy hugod meg nagyid estig amúgysem lesz otthon.

Samantha: okézsoké. De hogyhogy "megyünk"? Jaylaval jössz?

Jaden: Nem. Javonnal. Most megismerkedhetsz a drága ikremmel is. Csak nehogy jobban kedveld mint engem. Borzalmas lenne•-•

Samantha: Haha. Nálad jóbban senkit se kedvelek te is jól tudod, esetleg a nővéred:) hányra jösztök?

Jaden: másfél óra?

Samantha: Oké. Akkor megyek készülődni, sziaaa.

Jaden: Sziaa.

Miután letettem a telefonom, tényleg elmentem készülődni. Felvettem egy bő farmert, aminek az egyik oldala fekete volt a másik fehér, és egy bő pulcsit, aminek az alap színe fekete volt, de volt az elején és a hátán egy fehérrel rajzolt sárkány minta. Emellé felvettem egy fekete conveerset és a hajammal is kezdtem valamit. A szempillámra kicsit ráhúztam a szempilla spirállal, de semmi több. Nem sminkeltem, mert nem szokásom.

<< wee meghoztam ezt a részt is. Nem tudom mikorra várható a következő. Talán mára, talán holnapra, attól függ mikor lesz rá időm. Ezt is most csak össze dobtam, mert hosszú napom volt, és fáradt is vagyok. Remélem azért tetszetős, puszii. >>

𝖭𝖾𝗆 𝖠𝗄𝖺𝗋𝗈𝗆 𝖬𝖾̄𝗀𝗂𝗌 𝖵𝗈𝗇𝗓 // Javon Walton f.f //Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora