What a feeling |L.S| ✔️

II.

A tömeg egyre nőtt a színpad előtt, és folyamatos volt a hangzavar. Mindenki sikított, és Louis nevét kántálták, aki valószínűleg a backstage-ben relaxált a fellépés előtt. A színpadot takaró ponyván megjelent egy visszaszámláló, ami tizenöt percet mutatott. Jézusom, hiszen mindjárt kezdődik a koncert! A tömeg a kordonnak nyomott, ami elválasztott minket a színpadtól.

A fanok Louis dalait kezdték énekelni, ezzel még inkább fokozva a hangulatot. Boldognak és szabadnak éreztem magam. Olyan érzés volt a tömegben állni, mintha egy nagy család venne körül. A családom.

Egy perctől a tízezres tömeg kántálva számolt vissza. Az első sorban álltam karnyújtásnyira a színpadtól, és egyre közelebb éreztem magam Louis-hoz.

- 5... - mindjárt itt van!

- 4... - imádok itt lenni.

- 3... - érzem a könnyeimet.

- 2... - ez most komolyan megtörténik?

- 1... - hazaértem!

A ponyva lezuhant, és Louis halál nyugodtan kisétált a színpadra. Egyből belekezdtek a zenélésbe, mi pedig szinte túlkiabáltuk Louis hangját. A férfi mosolyogva nézett végig a tömegen a mikrofonállvány mögül. Az a mosoly ezrek halálát okozhatja. A harmadik dal után feltartottam a plakátomat és a kis pride zászlót. A lapon ez állt:

„Segítesz előbújni a szüleim előtt?"

Mire vége lett a zenének Louis többször is a plakátomra pillantott, majd csendre intette a zenekart és a közönséget is.

- Szívesen segítek - villantotta rám a mosolyát - Hogy hívnak?

- Harry vagyok.

Átnyújtottam neki a telefont, ahol a névjegyzékben apu száma volt megnyitva. Louis nem várt sokat, a számra nyomva tárcsázni kezdte apukámat. Levert a víz, mikor meghallottam apukám hangját.

- Szép estét! Harry apjával beszélek, igaz? - kérdezte a színpad szélére, velem szembe ülve.

- Igen, én vagyok, kivel beszélek? - jött apukám értetlen hangja.

- Tudja, hogy a fia egy koncerten van jelenleg, ugye?

- Persze, de kivel beszélek? - kérdezte ingerültebben az apám.

- Louis Tomlinson vagyok, uram, és szeretném elmondani önnek, hogy a fia segítséget kért tőlem valamiben - kezdte, én pedig teljesen bepánikoltam, amit a velem szemben ülő férfi valószínűleg észrevett - Nyugalom. Meleg vagy? - suttogta nekem úgy, hogy apu ne hallja, én pedig bólintottam.

- Miről van szó? - érdeklődött apa.

- Harry meleg - mondja ki kendőzetlenül az igazságot, amit én évekig őrizgettem.

A következő dolog, amit meghallottam, az három pittyegés volt. Letette a telefont. Az eddig visszatartott könnyek szúrták a szememet, és végül kiszabadulva szánkáztak végig az arcomon. Elkezdtem zokogni, remegett a kezem és majdnem összeestem. Erős karok között találtam magam, az arcomat a vállába fúrtam.

- Semmi baj, minden oké lesz - hallottam meg Louis karcos hangját közvetlen a fülemnél. Éreztem a forró leheletét a bőrömön.

Még jobban sírni kezdtem és a pólójába kapaszkodtam. A telefonomat ismét hallottam kicsengeni, és apa ismét felvette.

- Sajnálom apa, annyira sajnálom - motyogtam Louis vállába, aki egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal pedig a telefonomat tartotta.

- Ne sajnáld Harry, erről nem tehetsz, most pedig engedd, hogy beszéljek apukáddal - mondta Louis magabiztosan - Remélem most azt tervezi csinálni, hogy megmondja a fiának, hogy mennyire büszke rá, és elmondja neki mennyire szereti, és mellette van, és támogatja mindenben. Szerintem a fia egy csodás és bátor ember, és remélem ön is így gondolja - darálta el Louis, és mivel nem jött válasz a vonal másik oldaláról egyszerűen kinyomta a hívást.

- Nyugalom, én büszke vagyok rád, és ez a tömeg szintén. Sosem vagy egyedül - adott még egy ölelést, majd visszaugrott a színpadra és folytatta a koncertet.

Az este folyamán próbáltam elengedni magamat, és leszarni a történteket. Louis ölelése járt a fejemben, és az illata, hogy milyen támogatóan tartott. Hálás vagyok neki, hogy segített ebben, nem tudom, hogy nélküle hogyan sikerült volna túlélnem. Azóta anyukám többször is hívott, de nem válaszoltam a hívásokra. Louis sokszor felém pillantott az este folyamán, gondolom, hogy megbizonyosodjon róla, hogy jól vagyok. Mindig rá mosolyogtam, és biccentettem, majd folytattam a dalszöveg éneklését. Összességében nagyon jól éreztem magam, és el sem tudom mondani mennyire imádtam Louis koncertjét. Mikor elérkezett az utolsó számhoz, tudtam, hogy mindjárt vége. Megszólaltak az első akkordot az Only the brave című számából. A tömeg szivárványszínűvé vált, és Louis büszkén nézett végig rajtunk. A színpadra mindig is dobáltak fel dolgokat, és most is volt pár apróság, köztük egy szivárványzászló is. Mikor befejezte az első verzét, lehajolt a zászlóért, és a magasba emelve meglengette azt. A zászlót az egész zene alatt magánál tartotta, mi pedig olyan hangosak voltunk, hogy elnyomtuk a hangját. A tűzijátékok kilőttek, Louis pedig ismét elém lépett, és a szemembe nézve énekelte az utolsó sorokat, majd a kinyújtott kezembe nyomta a zászlót.

- Köszönöm! - artikuláltam túl ezt az egy szót, ő pedig mosolyogva bólintott.

Hihetetlen, hogy mennyi figyelmet fordított rám. A kis kedvességek, a félmosolyok, és a pillantások. Mindez elképesztően sokat jelent nekem.

**********
Itt is van a második rész. Remélem elnyerte a tetszéseteket :D

Luv u all <3