What a feeling |L.S| ✔️

VIII.

– Esik – hallottam meg Louis hangját a konyhából.

– Mi? Hogy érted, hogy esik? –kérdeztem.

– Nézz ki az ablakon, zuhog az eső – jött a nappaliba Louis, és elhúzta az ablakon a függönyt.

– De hát eddig tűzött a nap – értetlenkedtem.

– Angliában vagyunk, megesnek az ilyenek – vont vállat Louis.

– Most tuti nincsenek a parkban, nem megyünk le? – kérdeztem vigyorogva a sokkolt férfit.

– Te ilyen időben akarsz lemenni a parkba?

– Miért ne? Viszünk le egy hangszórót, és jól érezzük magunkat – rántottam vállat.

– Oké, miért is ne? – bólintott rá az ötletemre.

Gyorsan cipőt vettünk, és lefutottunk a lépcsőkön. Amint a ház elé értünk már át is ázott a felsőnk. Úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. Megragadtam Louis kezét, és rohanni kezdtem a park felé. A vizes aszfalton csúszkáltunk, és minden lehetséges pocsolyába beleléptünk. A parkba érve a kosárpályán álltunk meg.

– Őrült vagy – kacagott fel Louis, és az ég felé fordította a tekintetét.

– De te nem bánod, szóval nincs baj – vontam nevetve vállat, és tárt karokkal élvezem az esőt.

Kapcsoltunk a telefonomon zenét és elfeküdtünk a földön.

– Nem gondoltam volna, hogy ma egy kosárpálya közepén fogok feküdni szakadó esőben egy különleges sráccal – mondta Louis rám mosolyogva, én pedig pirulva fogadtam a szavait.

– Hidd el, hogy én se gondoltam – ráztam meg hitetlenkedve a fejemet.

A zene váltott, és láttam Louis arcát felragyogni.

– Nagyon szeretem ezt a zenét. Táncolunk? – kérdezte, én meg felnevettem.

–Komolyan? – néztem rá elképedve, mire bólintott –Szívesen táncolok veled.

Felhúzott a földről, és a derekamra tette a kezét. A zene ütemére lépkedtünk, míg a kezeimet a tarkójánál fűztem össze. Egymásra mosolyogtunk, és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy éppen Louis karjaiban vagyok. A hajunkból csurgott a víz, és a ruháink is teljesen átáztak, de abban a pillanatban csak néztünk egymás szemébe, és olyan volt, mintha megállt volna az idő. Átfutott az agyamon, hogy jó lenne örökre ebben a pillanatban maradni, de aztán rájöttem, hogy Louis pár órán belül elmegy, és egyedül maradok a szüleimmel, akik jelenleg utálnak. Louis vállára hajtottam a fejemet, és a nyakába fúrtam az arcom. Szorosan ölelte a derekamat és simogatta a hátamat.

– Mindent köszönök – suttogtam a fülébe. Kirázta a hideg a leheletemtől.

Nem válaszolt, csak még közelebb húzott magához. A zenének vége lett, a következő pedig elkezdődött. Kibontakoztam az ölelésből, és a mellettünk lévő pocsolyába ugrottam, ezzel lefröcskölve Louis-t.

– Hát így állunk? – tárta szét a karját, és ő is beleugrott egybe.

– Ezt még megbánod! – kiáltottam nevetve, és ismét lefröcsköltem.

Az idő rohant, mi pedig bőrig ázva, nevetve szívattuk egymást.

– Hamarosan igazán vissza kéne mennünk – mondta Louis, miután egy marék vizet rám öntött.

– Menjünk, otthon meg iszunk egy bögre forró teát, hogy ne fázzunk meg – ajánlottam fel, és megfogtam a hangszórót, hogy elinduljunk.

Louis belém karolt, és mintha mi sem történt volna sétált tovább, míg én belül haldokoltam.

A lakásba érve mindketten átöltöztünk, majd az étkezőasztalnál néztük, ahogy a teafű megszínezi a vizet. Mindketten kifulladtunk egy kicsit. Végül bögrékkel a kézben vonultunk be a szobámba, és a szőnyegre ültünk. Pár plédet és párnát ledobtam a földre, hogy be tudjunk takarózni, és kényelmes legyen a hely. Egy takarót a vállamra terítve dőltem neki az ágyamnak.

– Annyira lerajzolnám ezt a jelenetet – motyogta Louis – Annyira gyönyörű, ahogy a bögrével a kezedben ülsz egy takaróba csavarva. De nem tudok rajzolni, szóval mindegy.

– Ezzel most az egészet elrontottad, remélem tudod – néztem rá cinkos mosollyal.

– Tudsz adni egy lapot? – kérdezte.

– Miért kell? – érdeklődtem.

– Eszembe jutott pár használható sor – utalt egy zenére, mire egyből pattantam és a kezébe nyomtam egy füzetet és egy tollat, hogy le tudja jegyezni a gondolatait.

– Szerinted mi rímel a down szóra? – kérdezte rám pillantva.

– Milyen környezetben?

– With no way out and a long way down
Everybody needs someone... valami – olvasta fel a sorokat, én pedig gondolkozni kezdtem.

– Sometimes? Nem inkább ne ezt, hanem mondjuk az around-hoz mit szólsz? –mosolyogtam rá, ő pedig lejegyezte a szót.

Mire besötétedett ismét a kanapén ültünk a nappaliban, és a Netfllixet pörgettük.

– Keress valamit, addig bedobok egy pizzát a sütőbe –keltem fel, és Louis kezébe nyomtam a távirányítót.

Mire visszaértem a kajával együtt, már indításra készen állta a Pókember - Hazatérés.

– Indíthatod – mondtam, míg elhelyezkedtem.

Valójában a film felét végigbeszéltük, a második felében pedig bealudhattam, mert egy pillanatra sem emlékszem belőle.

– Harry – suttogta Louis, hogy felkeltsen.

– Hm? – kezdtem nyitogatni a szemeimet.

A stáblista pörgött a tévén, én pedig Louis vállára hajtott fejjel aludtam.

– Hogy legyen az este? – kérdezte, én pedig hirtelen nem tudtam mire gondol, de aztán eszembe jutott, hogy a következő koncert helyszínére kell mennie, és engem egyedül hagy.

– Addig maradsz, amíg elalszom? – néztem reménykedve a kék szempárba.

– Ha szeretnéd, persze – bólintott mosolyogva, mire megkönnyebbültem sóhajtottam – Utána pedig kinyitom az ajtót a kulccsal, és vissza is zárom, majd bedobom a postaládába, hogy visszajusson hozzád. Ez így oké?

– Tökéletes – mosolyodtam el fáradtan, majd a szobámba sétáltam.

Betakaróztam, és csillogó szemekkel néztem a mellém ülő Louis-ra.

– Hogy lehetsz ilyen aranyos? – kérdezte hitetlenül, és az arcomra simította a kezét.

– Köszönöm a mai napot – suttogtam, és megfogtam a kezét.

– Én köszönöm. Jó volt egy kicsit kikapcsolódni turné közben – mondta mosolyogva.

– Jó éjt – motyogtam már csukott szemmel.

– Várj! Hogy talállak meg instán? – kérdezte hirtelen.

– @harrystyles – válaszoltam ásítva.

– Rendben, jó éjszakát.

Még érzékeltem, hogy Louis előveszi a telefonját, a másik kezével pedig az oldalamat simogatta. Pár perc után hallottam, ahogy kicseng Louis telefonja.

**********

Így egy nappal előre is boldog születésnapot a One Directionnek. Ezek a srácok életeket mentenek és értelmet adnak mindennek, ami értelmetlennek látszik. Sokat köszönhetek nekik, ez biztos. <3

Én éppen egy directioner táborba tartok Bodajkra, hogy együtt ünnepeljük a születésnapot. Mindenkinek csodálatos évfordulót és 1D reuniont kívánok ;)

És igen, ez az utolsó előtti rész, sajnos. Én már az elején figyelmeztettelek titeket, hogy ez rövid történet lesz;D

Remélem elnyerte a tetszéseteket :D

Luv u all <3