°A Halott Lelkek Figyelnek!°

Bezárva (Pt6)

Elkezdtem ébredezni miután össze estem... Mi történt? Túl gyenge voltam ehhez a művelethez hogy Nikitát felszabadítsam, vagy csak valami hülyeséget álmodtam megint össze? - merengek magamban - egyszer csak észre veszem hogy egy elég hűvös helyen vagyok. Körülnézek majd meglátom hogy egy számomra ismeretlen kórházban vagyok. Rájöttem hogy ez a volt laktanyai kórház de miért van ilyen szép állapotban? Kezembe egy infúzió van kötve.
Egyszer csak megjelenik Rick és rám mosolyog.
- Örülök hogy felkeltél! - Mondta nagy vigyorral az arcán.
- Rick mit keresek itt? Mi történt?
- Semmi egyéb csak meghaltál és eltemettük a testedet - kacsint rám. Vér is meghűl bennem ettől a mondatától, de elkezd mániákusan nevetni.
- Viccelek Makarova. Nyugodj meg! - kuncog tovább
- Nagy kő esett le a szívemről - mondom ezt kínos mosollyal az arcomon.
- Miért ájultam el...? - kérdem félve
- Azért mert nem volt elég erőd ehhez, plusz kiszabadítottál egy fogdait... Ezért...
- Ezért mi? Vissza zártátok Nikitát?! - kérdezem ingerülten.
- Igen, és Dimitrij elvtárs azaz a nagyapád elrendelte hogy figyeljenek rád az őr katonák amiért ezt művelted. Soha többet nem mehetsz a közelébe érted? Ő egy rendkívül veszélyes ember.
- VESZÉLYES?! Megmentett engem az erőszaktól! - kiabálok Rickre.
- Csak azért csinálta hogy kijusson, hátha kap még egy esélyt! Nem érted? - mordult rám.
- Vissza fogok menni hozzá...
- Felejsd el! - kiabált rám Rick.
Morogva elfordultam a fal felé.. Még is mit képzel majd megmondja hogy mit csináljak..? Ahhoz ő kevés lesz...
- Haza mehetsz ha szeretnél de lehet jobb lenne egy két napig itt tartanom téged mert majdnem meghaltál.
- Meddig aludtam? - kérdezem ingerülten
- Két nap és kilenc órán keresztül aludtál. Azthittük hogy hosszabb kómába fogsz esni, vagy hogy fel sem fogsz épülni. - válaszolta teljesen higgdatan.
Ekkor a fal felé fordultam és annyira elmélyedtem hogy egyszer csak Rick eltűnt mellőlem. Össze szedtem a holmiaimat majd elindultam a fogda felé... Lehet hogy bolond vagyok de segítenem kell Nikitán. Be kell bizonyítanom hogy ő jó ember! Basszus az életemet mentette meg! Biztos hogy igazam van, egyszerűen érzem!
Ahogy hátra indulok az őr katonák megállítanak és látom hogy ott áll egy tiszt is velük aki éppen parancsokat osztogat "újonc" katonáinak.
- Kisasszony hová tetszik menni?
- kérdezte tőlem kedves hangon az egyik őr katona.
- H.. Hátul kisétálok. Mindig ott jövök ki meg be.
- Ki kísérem! - vágta egyből rá a mondatomra.
- Nem kell köszönöm, kitalálok.
- De ki kísérem szívesen, nem fogom bántani! - erőszakoskodott tovább.
- Mondom nem kell mi nem olyan érthető ezen? - kérdem felháborodva. Ekkor oda lép egy tiszt. Legalább 2 fejjel magasabb nálam és egyből a szemembe néz.
- Szép napot elvtársnő! Mi a téma? - kérdezi mosolyogva.
- Semmi... Ki szeretnék menni de erőszakoskodik velem a katona hogy ő ki akar engem kísérni.. - mondom mérges hangon.
Ekkor a tiszt lendületből pofán vágja a katonát. Én erre a mozdulatára egyáltalán nem számítottam és azonnal megbántam hogy elmondtam a problémámat...
- Elnézést kérek elvtársnő. De akkor már bemutatkozok. Szojuza a nevem. - nyújtja kezét.
- R... Regi a nevem. - rázok kezet vele...
- Elnézést kérek hogy erőszakoskodott veled de megfogja kapni méltó büntetését.
- Én szerintem megkapta már.. - mondom aggódó hangon.
-Nem nem. Ez csak hab a tortán. - mondja mosolyogva.
- Sz... Szerintem... M.. Megyek rendben? Szép napot... Köszönöm.... - mondom félénken.
- Viszlát! - kiáltja utánam.
Látom hogy nem figyel senki erre szóval gyorsan belépek az épületbe ahova Nikita is be van zárva. Belépek és hirtelen hulla szag csapja meg az orromat. Magam elé tartom a pólómat hogy tompítsam ezt a rettenetes szagot... Meglátom hogy egy ember lóg a plafonon, nyakában egy bitó kötéllel...

Ugye nem...?
Ugye nem te vagy az Nikita...?

Folytatom...