°A Halott Lelkek Figyelnek!°

Düh és Gyűlölet (Pt7)

Látom fel van lógatva egy ember.. Elég sötét van szóval nem nagyon látom hogy ki az... De remélem nem az akire gondolok. Nikita remélem jól van. Remegve oda megyek mert ugyanis írtózom a hulláktól és szaguktól. Mindig is féltem a gondolattól hogy ez lehet az emberből... Oda lépek majd meglátom hogy egy katona az... Őszintén kicsit megnyugodtam de akkor is elgondolkodtat hogy, hogyan lett ide lógatva, de inkább elrettent a gondolat hogy az akasztás még mindig divat ebben a laktanyában.
- Te mit keresel itt?! - Mordul rám hirtelen egy ismerős hang a hátam mögül, amire egyből megugrottam ijedtemben. Megfordulok és látom hogy Nikita áll mérges tekintettel mögöttem.
- Nagyon megijesztettél - ölelem meg őt mondatom közben.
- Azthittem bajod esett... Nikita kérlek mondd hogy nem haragszol rám.. - ekkor rám néz és elmosolyodik majd viszonozza az ölelést.
- Mondtam hogy ne gyere ide többet! - mordult rám hirtelen. Komolyan mi ez a hangulat ingadozás?
- Be kellett jönnöm! Mondták hogy megint vissza zártak ide.
- Tudod... A nagyapád nem nagyon kedvel engem.
- De miért? - kérdezem aggódva.
- Mert sok dolgot csináltam régen amit nem kellett volna. Tudod ha valakit régen "boszorkányságon" kaptak azt elégették. Nekem az a nagy szerencsém hogy csak akasztást kaptam. - meséli elkeseredve. Őszintén nem kicsit lepődtem most meg. Nikitának akkor is volt már mágiája/ereje amikor élt?

Mosolyog rám keserves tekintettel mint akit eszméletlenül bánt valami. Nem merem megkérdezni hogy mi a baj...

- Kiviszlek Nikita!
Felejsd el! - Kiabált rám.
- Nem emlékszel hogy a múltkor is mi történt? - néz mélyen a szemeimbe, amitől látszólag is kissé zavarba jövök...
- Makarova a vezeték neved igaz? - kérdi tőlem.
- Igen.
- Neked köszönhetően Makarova, ki tudok innen menni. De ne szólj senkinek. - mosolyog rám kedvesen.
- Neked se szerettem volna elmondani de látom nagyon ragaszkodsz hozzám. - Erre a mondatára kicsit elpirultam... Mit képzel szeretem őt..? Bár lehet hogy... Jézusom mikre gondolok hisz egy hete sem ismerem.
- Min gondolkodsz ennyire?
-Semmin semmin! - hirtelen valakik belépnek az épületbe üvöltözve.
- Nikita ez mi?! - Nikita elém áll majd lépteket hallok amik felénk közelednek.

- Hol van? - hallom nagyapám hangját aki kérdőre vonja Nikitát.
- Semmi baja - Válaszolja Nikita
- Hol. Van? - Előlépek Nikita mögül.
- Megmondtam hogy ne menj a közelébe. Ő nagy-
- Veszélyes? - Szakítottam félbe mondatát.
- Nikita megmentette az életemet szóval nem tartom őt veszélyesnek HA fogdai HA nem! - mordultam nagyapámra akin egyre jobban látszik az undor és a gyűlölet ami Nikitára irányul.
- Gyere! - parancsolt rám.
- Nem megyek sehova! Te menj el a faszomba mert már unalmas hogy állandóan korlátozol. - Válaszolom ingerült hangon. Majd kis léptekkel elindul felénk.
- Tudni akarod hogy Nikita mit csinált? Felsorolom! Ő minden fogdait felakasztatott az engedélyem nélkül. Nőket erőszakolt és nyúzott meg. És te ezt a mocskos patkányt szereted? - áll meg elöttem, és néz undorral Nikitára.
- De te is. - válaszoltam majd erre a mondatomra elkezdenek be vörösödni szemei és látszik hogy készül bekattanni.
- Én.. Sajnálom ezt nem akartam..
- Takarodj...
- De,
Mondom TAKARODJ INNEN! - Mordult rám félbeszakítva a mondatomat. Épp hogy nem basz le nekem egyet..

- Nikita nélkül sehova se megyek! - Megfogom Nikita kezét és elindulnék kifelé de ő nem jön. Hirtelen vissza ránt engem magához és megcsókol úgy mintha ez természetes lenne...

De... Miért...?

Folytatom...