Igor és Vladimir nyomoz

Torta Mollynak 1. rész

London. Esős és komor, de mégis emberek százaitól nyüzsgő, hatalmas város. Fekete taxik és piros emeletes buszok tolongtak az úton. Az út mellett álló piros telefonfülkében két árny látszódott és jól hallhatóan beszélgettek.
– Akkor mikor végzel, apa? — kérdezte egy kislány hangja.
– Nem tudom, kicsim. Ez az ügy nagyon lefoglal. Mi volt Ruphert bácsinál? – kérdezte a hang a telefonból. A magasabb árny, aki a kagylót tartotta magához emelte.
— Jól tartja magát, mint mindig. Kicsit fájt, neki, hogy te nem tudtál velünk jönni, így megígértem neki, hogy a hazaút előtt még benézünk hozzá. Nem kell várnunk rád amúgy, be is mehetünk hozzád a Schotland Jardra. Nem lenne baj?
— Nem szívem, örülnék neki.
– Remek, annyira büszke vagyok rád, drágám. A férjem a nagy, amerikai felügyelő együtt dolgozik a Schotland Jarddal.
— Jaj, szívem, kérlek! Egyáltalán nem vagyok olyan fontos, csak…
— Hát már hogyne lennél, apa! – szólt hangosan a kislány. — Különben miért dolgoznál Londonban egy szuper titkos ügyön?
– Hát én... Szerintem apucinak is van egy pár rejtélyes esete!
– Nekem? Hogy rejtélyes esetem, oh nem! Pillanatnyilag nincs semmi különleges feladatom! — nevetett a másik hang.
— Azt nem hinném, szívem!
— Tudom! Volt néhány különös eset, amit sikerült megoldanom! Igen, volt már ilyen, de ez a londoni hétvége nem tartogat semmilyen meglepetést!
— Óh, szívem!
– Rendben, akkor fogok egy taxit és már megyünk is! Szia, drágám! — mondta és letette a telefont. Megfogva a kislány kezét kiléptek a fülkéből és immár egész alakjukban láthatóvá válltak. A kislány alig lehetett tíz, kerek kis arcán vidám mosoly ült, haja összefonva a derekáig ért, farmerban és vízálló pulcsiban is olyan volt, mint egy kis virágszál. A fiatal férfi, akivel kilépett ugyanakkor elegáns volt, a hosszú fekete kabátjával és kesztyűjével. Szőke haja a válláig ért volna, ha nem köti fel egy kis lófarokba a tarkóján. Fekete szemei vidám, nevetős tekintettel meredtek az útra.
– Azt hiszi van pár rejtélyes ügy a tarsolyomban! — mondta nevetve. – Mintha csak az égből pottyannának!
— Lehet, hogy apára ráférne egy igazi vakáció!
— Az lehet, tündérkém. – mondta és lehajolt, hogy megigazítsa a kislány kabátját. Mikor azonban felegyenesedett egy férfi egyenesen nekirohant. Izzadt volt és úgy lihegett mintha csak üldöznék. Egy kocka alakú dobozt tartott a kezében. amit egyenesen a férfi kezébe nyomott.
– Tessék! Fogja meg! – mondta és elrohant.
— Mi? De... Hé! Várjon! – kiabálta, de a férfi már el is tűnt.
— Apuci, mi történt?
— Fogalmam sincs, kicsim! – mondta és a dobozra nézett. Egy lógó volt rajta: Emperor Gold cukrászda, Charles Street 25. Kinyitotta és egy barna mázzal bevont, kisméretű torta fedte fel benne magát, melyre gyönyörű írott betűkkel volt felmázola: Boldog születésnapot, Molly!
— Torta?
– A jelek szerint valaki ma szülinapi torta nélkül marad, milyen szomorú! Gyere, mutasuk meg apának! Taxi! — kiáltotta mire a fekete járgány már meg is állt. Először a kislány, majd a férfi szálltak be. — A Schotland Jardra, kérem! — csukta be az ajtót. A járgány elindult, nagy felhőt hagyva maga után. Nem vették észre a felé futó öltönyös férfit, aki bosszankodva intett le egy másik taxit és beleült.

A két turista eközben meg is érkezett a rendőrségre, ahol könnyen megtalálták a vendégfelügyelő irodáját. A fekete, hátrasimított hajú férfi neve Igor Ross volt, a new york–i rendőrség kiemelt felügyelője, bár megvolt az a rossz szokása, hogy olykor esetlen, de kiváló rendőr volt. Csillogó szemekkel nézte a kerek süteményt miközben az ölébe emelte a kislányt.
— Nagyon jól néz ki, szerintem együk meg. — mondta mire a párja dühös szemekkel lecsukta a dobozt.
— Igor! Légyszives!
— Csak egy rossz vicc volt! — mentegetőzött mire a másik szemet forgatott. Ha ételről volt szó, Igor Ross sosem viccelt. Ekkor azonban megcsörrent a telefon és a felügyelő azonnal felkapta.
— Itt Igor Ross felügyelő! Igen? Valóban? Nahát! Azta mindenit! Köszönöm! – mondta és letette majd a párjához fordult. — Óriási hírem van! Új nyomokra bukkantak a szupertitkos nemzetközi ügyben, amin dolgozom!
— Tényleg? Ez nagyon izgalmas! — ragyogott fel a szőke férfi arca.
– Már mondta, hogy Amerika képviseletében, Duck főfelügyelőt és engem küldtek ide! — mesélte mire a kislány felkuncogott apja főnökének neve hallatán. — Ugyanis az elmúlt hónapokban fontos állam titkokat tartalmazó papírok tűntek el! Attól félünk, hogy egy nemzetközi kémbanda követte el a dolgot és akkor... — ekkor egy köhintés hallatszott. Egy idős, kissé mogorva tekintetű, kopasz férfi állt az ajtóban. George Duck már majdnem 40 éve szolgált a new york—i rendőrségnél és mindenki tudta, hogy nem volt egyszerű eset. — Oh! Duck főfelügyelő! Éppen a…
— Tudom, hogy mit csinált, Ross! Szétkürtöli a titkos információkat!
— Nos, igen, de csak a férjem…
— Elárunlá, hogy kinek kotyogott erről a rendkívül fontos ügyről?
– Senkinek, uram! Csak a férjemnek! Bemutatom…
— A férjének, huh? És gondolom a kishugának, meg az öcsikéjének!
— De hisz nekem nincsenek rokonaim! Csak a férjem meg a lányom, akiket be szeretnék mutatni!
– Hallgasson, maga szószátyár alak! Látom megbízhatatlan! Folyton eljár a szája ezért ezennel kizárom az ügyből! — üvöltötte a felügyelő. Mindenki csendben figyelt a szobában. A kislány visszament másik apjához míg a főfelügyelő kiviharzott az ajtón.
— Te jó ég, milyen arrogáns alak!
– Bunkó! — motyogta a kislány.
– Katy! Ezt meg ne halljuk még egyszer! De igazad van, bunkó. Sajnáljuk, drágám, ez elég rossz időzítés volt.
— Az egész világ tudja, hogy te vagy Vladimir Moon, a világhírű detektív, kivéve a főnökömet! Ha hagyta volna, hogy bemutassalak, talán ő is rájött volna, hogy mennyit segíthetnél nekünk! – rogyott le a székébe Igor. A férje valóban nem volt más mint a tehetséges és híres detektív, Vladimir Moon Ross. Egy ügy során találkozott férjével és egy év házasság után fogadták örökbe a kis Katyt. Vladimir nyugtatóan férje vállára helyezte a kezét és arcon csókolta.
— Drágám, biztos vagyok benne, hogy a végén minden rendben lesz. Addig is, gyere velünk! Visszaadjuk a tortát! — mondta és felkapva a dobozt már indultak is kifelé. Igor hangosan felsóhajtott.
— A szupertitkos ügyön dolgozó felügyelőből egyszerű torta küldönc lett! Tíz perc leforgása alatt! — morgott és felkapva kabátját indult családja után.
Kint az utcán enyhe köd volt, de ismét látható volt az a rejtélyes alak, aki idáig követte a detektívet és kislányát. Az említett család hamarosan felbukkant.
— Pedig nincs is nagy szám! — morogta tovább Igor.
— Ne félj, apa! Megőrizzük a titkodat! – mosolygott a kislány. Leintettek egy taxit és beültek.
– Hová parancsolják?
– Charles Street 25. - re, kérem!
— Áh, ott van London legjobb cukrászdája! Indulunk is! – nyomott a gázra a sofőr.