Shelter - Steve Rogers ff.

SIX.

Sophia lába folyamatosan remegett az idegességtől, ahogy a pult mellett ülve várta barátnőjét. Próbált természetesnek és nyugodtnak tűnni, ám majd felőrölte a folyamatos stressz. Hiába tudta, hogy Steve és Natasha kicsit távolabbról, a bár két külön végpontjából kísérik őt figyelemmel, most először volt kint ennyire nyílt helyen a tegnap esti támadás óta. Ráadásul unokaöccse sem lehetett vele. Bár tudta, Wanda és Sam mellett sokkal nagyobb biztonságban van, mint mellette valaha is lehetne, mégis nyugtalanította a tudat, hogy a fiú látótávolságon kívül volt.

Mintha csak előre megérezte volna a bajt.

Vagy talán még a korábbi, Alival megejtett beszélgetés hatása alatt állt. A férfi ugyanis maga is látta a híreket, nem is említve Rogers féltő viselkedését Maddie-vel szemben. Így hát kelletlenül felkopogott és kihívta a lányt, hogy megbizonyosodjon arról, tényleg saját akaratából tartózkodik ott, nem pedig a katona és társai kényszerítették. A doktornő igyekezett őt biztosítani róla, hogy efféléről szó sincs, ám az idős férfi meglehetősen kétségekkel telve hallgatta, főként miután Steve túlságosan aggódott Sophie miatt és utánuk indult, Natashával az oldalán.

Végül, a kém állt elő egy olyan természetesnek tűnő hazugsággal a kapitány viselkedését illetően, hogy talán fordított esetben még maga Ms. Clark is elhitte volna.

Romanoff ügynök ugyanis azt kezdte el mondani a tulajdonosnak, hogy Ms. Hall gyermeket vár, nem mástól, mint a mögötte álló izmos sráctól, ki a helyzet korai, kritikus időszaka miatt oly' óvatos párját illetően.

A száját elhagyó mondatok hatására, mindkét említett szemei elkerekedtek, ám felmérve a helyzetet, igyekeztek rendezni arcvonásaikat és mielőbb becsatlakoztak a játékba, hogy meggyőzzék az aggódó urat.

Persze, Sophia elméjében azért szöget ütött néhány gondolat, így amint hallótávolságon kívül értek, suttogva megérdeklődte a kapitánytól:

- Terhesnek látszom? – Mire a szőke igyekezve elfojtani mosolyát, tiltakozóan megrázta fejét. Nem is értette, hogyan képzelheti a lány, hogy kinézete efféléről árulkodna, hiszen korábban már meggyőződhetett róla, milyen vékony is a nő valójában. Semmi kétség, a bizonytalan helyzet és a folytonos stressz, na meg persze a kórházban töltött műszakok, lehetőséget sem adtak számára az elhízás veszélyére.

Szerencsére mindennek végeztek, mielőtt útnak indultak volna, így néhány perccel az írásban közölt időpont előtt már elfoglalta helyét a pultnál, miután fülébe csúsztatta az apró adóvevőt, melyet az egykori ügynöktől kapott.

- Adhatok valamit? – pillantott rá a pultos, kíváncsian szemlélve a baseball sapkás barna szépséget.

- Csak egy kólát kérek – biccentett, továbbra is feszülten várva bajtársára. Steve a bejárattól nem messze állt, igyekezve a lehető legláthatatlanabbá válni környezete számára. Tekintetével folyamatosan pásztázta az ajtót, a teret megtöltő embereket, mielőtt újra és újra a lányra pillantott.

Az ajtó kilendült és könnyed, magabiztos mozgással belépett rajta egy hölgy. Az aranybarna hajú nő testét farmernadrágba és könnyed ingbe bújtatta, míg lábán kisebb sarokkal ellátott cipőt viselt. Noha csinos volt és úgy tűnt, ezzel tökéletesen tisztában is van, mégis a kapitány képtelen lett volna egy lapon említeni őt azzal a vonzalommal, melyet Sophia keltett benne, valahányszor rápillantott. Ezt azonban igyekezett a lehető legmélyebbre temetni magában, hogy jelen küldetésükre fókuszálhasson.

Figyelte, ahogy az újonnan érkező körbevezette tekintetét a bárban, majd Ms. Clark mellé libbent és helyet foglalt a legközelebbi bárszéken és egyszeriben valami furcsa, negatív érzés járta át testét.