EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT | Kapu fantáziavilágom városába

III.

Bungou stray dogs
2016. május

.

.

.

–

Egy gyerek megsérült, egy másik pedig meghalt.

Lizaveta két kezét a dereka előtt összefonta. Égszínkék ruhája piszkosnak, mocskosnak hatott a kevés fény miatt. Elfedte a karját és rá lógott a kézfejére és a tenyerére is. A bal kezével megszorította a jobbot.

Sose akarta, hogy bármelyik gyereknek baja essen. A Pushkin-nak álcázott börtöntöltelék testvérei maguk vállalták a kockázatot, azonban ő megerősítést kért Fyodor-tól, hogy egyiküknek sem lesz baja. A férfi megígérte, majd folytatta a tervét, Lizaveta pedig - mivel hitt neki és megbízott benne valamennyire megnyugodott. Azonban mikor a terepdzínű kabátos férfi meghozta az információt, megfagyott a vére. Bűntudata volt, mert akármennyire volt magas rangja a szervezeten belül, nem hagyhatta el azt a hideg, felsőbbrendű mosolyt, amit viselt. Kellemetlen volt azonban számára akkor viselni. Egy gyerek meghalt, ő pedig csak mosolyog.

Fehér csizmája sarkai minden lépésnél kopogtak, ahogy Fyodor-ral már ketten sétáltak az egyik dohos folyosón. Akkorra már nem volt rajtuk kívül senki a közelben, csak a kamerák, amiknek felvételeit Fyodor maga szerette átnézni, így Lizaveta elengedte azt az ostoba mosolyt. A füle megszokta az egyenletes kopogást, azonban a gondolatait nem lehetett elterelni. A kislánynak szép arca volt, nagy kék szemei érdeklődve tekintettek minden újra, akármennyire nem látszott. Lizaveta torkában gombóc keletkezett.

Fyodor látta, hogy felesége nincs jól. A vállait felhúzta, lépéseit pedig a szokottnál lassabban tette meg. A kezét felé emelte, majd halkan, kedvesen szólt hozzá.

– Drágám, mi a baj?

Lizaveta kezei akkor már nem fonódtak össze, így egyik kezével egyszerűen bele tudott ütni a fapba. A kő megrepedt, a nő keze pedig vérezni kezdett, ujjai végéről a piros folyadék a földre cseppent.

– Ne hívj így, azok után, hogy átvertél!

Fyodor nem tudta, kedvese miről beszél. Csupán nézett rá, mint az ujjára, mikor az üvegszilánk megvágta. Igazából Fyodor nem szó szerint ígérte meg, hogy a gyerekek épen jönnek ki a csatornából. Azt mondta, hogy a helyzettől fogg függni, de valószínűleg egyikük testi épsége sem fog súlyosan károsodni.

– Mivel vertelek át?

– Hogy mivel? Mégcsak nem is tudod? – Lizaveta szemei égtek a haragtól. Nem érdekelte, higy vérzik a keze és hogy iszonyúan fáj, akkor a dühe és a sértettsége fontosabb volt – Azt mondtad épségben kijutnak onnan! Ehhez képest nézd meg, mi történt! Egy sérült és egy halott gyerek! Gyerekek, Fyodor, érted?! Fele akkorák magasságban mint te vagy én! – Lizaveta ujjairól minden kézlendítésnél lecseppent egy kevés vér, ami elszínezte a földet, hányingert keltve ezzel Fyodor-ban.

A férfi megfogta a nő kezét. Próbálta egy helyben tartani, de az annyira remegett, hogy végül feladta. Fyodor magához húzta feleségét, akinek akkorra már versenyt futottak dühös könnyei. Lizaveta el akarta lökni őt magától, de túl gyenge volt hozzá; a lelki állapota nem hagyta, hogy sokat mozduljon.

Fyodor álla végül Lizaveta vörös hajában pihent meg, miután lágyan megcsókolta kedvese fejét. Simogatni kezdte a hátát és szorosan fogta a derekát, mert ezek általában lenyugtatták kedvesét, akkor azonban többre volt szükség. Lizaveta hevesen vette a levegőt, mert bűntudata volt és nem bírta ezt az erős érzelmet kontrollálni. Gyászolt egy gyereket, akit nem is ismert igazán.

– Sose sírj olyanok miatt, akik nem állnak közel hozzád, mert a fájdalom, amit miattuk érzel tönkre fog tenni, Liza'shenka. – Fyodor életében először mondott ilyet a feleségének. Sosem kellett ismeretlenek halála miatt megnyugtatnia, mert Lizaveta a felnőtt, izzadtság szagú férfiakat, akik maguk vállalták a feladataik kockázatát nem sajnálta. Akkor azonban másféle helyzettel álltak szemben, mert nem ilyen emberekről volt szó; gyerekekről beszéltek, olyan gyerekekről, akiknek lett volna esélyük feltörni az életben, ez pedig elszomorította Lizaveta érzékeny lelkét. – Ne sírj tovább, mert még megríkatod a kislányt. Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy mostmár jobban van. – azzal Fyodor arréb húzta feleségét az útból, mert ő is tudta: Lizaveta-t senki sem fogadná el a szervezetben, ha nem mosolyogna.