Broken Prince /YoonKook [✔️]

~ túl valóságos ~

A palota kertjében nem lesték őket kíváncsi szemek éjjel, így séta közben Jungkook egy egy ártatlan csókot lopott Yoongitól a sötétben.
- Tulajdonképpen, még mindig nem tudom, hogy ki is vagy... - magyarázta Jungkook. - Mármint, azt igen, hogy egy herceg... de...
A választ egy sóhaj előzte meg.
- "A" herceg... - motyogta Yoongi - eredetileg apám volt a király, de az uralkodása véget ért a halálával, nyilván. A fivére fia Namjoon vette át a helyét... amikor én... a háborúban harcoltam. Nem bántam, hiszen ő sokkal inkább iralkodásra termett. Aztán... aztán amikor hazahoztak, kiderült, hogy meg fogok őrülni... - folytatta... - hát így, a szobámba zárva, szép lassan vártam a halált. Nem tudom ki küldött téged, de megmentettél... - Jungkook hasában a szorítás erősödött. Lelkiismeretfurdalása volt, hiszen nem azért érkezett, hogy szerelmes legyen, ráadásul egy férfi... egy herceg lopta el a szívét. Elárulta a lázadókat... és saját bátyjának emlékét.
El akarta mondani Yoonginak, de fogalma sem volt, hogyan tehetné.

Megtorpant, nem törheti össze jobban a herceget. Ott és akkor eldöntötte... mindent meg akar tenni a másik boldogságáért. Yoongi az arcát fürkészve figyelte őt.
- Baj van kapitányom?
- Semmi baj, csak... nem tudom, hogyan mondhatnék el neked valamit...
- Gyere, tudok egy titkos helyet... ott minden egyszerűbb. - a herceg maga után húzta a csendes fiút. Ezúttal ő tűnt töröttebbnek.

Egy eldugott, fa alatti padhoz sétáltak, csendesen leültek rá, Jungkook összehúzta magát, de nem engedte el Yoongi kezét... szerette volna elmondani neki, mit érez, ahogy azt is... mi történt vele.
Sóhajtott egyet, de mielőtt belekezdett colna a mondandójába, a herceg az ölébe mászott, szembe vele és édes ajkaival Jungkook ajkaira tapadt. Mintha csak nem akarná hallani, amit az ifjú mondani akar.
- Yoongi... - suttogta kettőjük közé...
- Meghallgatlak, de azt akarom, hogy tudd, a tiéd mindenem, ha te is úgy akarod...
A homlokát Jungkookénak döntötte és lehúnyta a szemeit.
Elfáradt. A fiatal kapitány tudta jól... de nem akarta halogatni a vallomásait.
- Szeretlek Yoongi... de el kell mesélnem valamit, ahhoz, hogy megérts engem... ha még azután is akarsz majd... tiéd a lelkem, a testem és mindenem, amit csak adhatok neked... - a herceg újra megcsókolta, Jungkook pedig, végül képtelen volt összetörni az éppen csak megragasztott szív darabjait így nem mondott semmit. Szerelmesen andalogtak inkább és Yoongi sem kérdezte... mintha csak félt volna megtudni a valóságot.

Pár nappal később, Seokjin szaporán kapkodva a levegőt rontott be Jungkookhoz...
- Namjoon bált rendez, annak örömére, hogy Yoongi végre kibújt a szobájából.
- Hát ez remek... - mosolyodott el a fiatal kapitány...
- Arra kért, hogy kísérjelek fel hozzá, elég morcos volt.
Jungkook kissé aggodót, hoszen a király, minden alkalommal kedves volt hozzá és barátságos volt vele, így azonnal felpattant az ágyról és követte az idősebbet a már jól ismert útvonalon.
Jungkook megszerette a kastélyt és a munkáját... de persze mindennél inkább Yoongit.
Imádta, ahogy az idősebb szépen lassan kibontakozott és már már egészen olyannak tűnt, akár egy valódi herceg, nem az elátkozott fajta.
Nem akarta elveszíteni.

Namjoon valóban, a szokottnál szigorúbb arckifejezéssel ácsorgott a trónteremben, de mikor meglátta Jungkookot elmosolyodott.
- Tudod, nem tudom, hogy mit tettél, de szeretném, ha tudnád, hogy nagyon hálás vagyok neked... szeretném, ha Yoongival te is részt vennél a bálon.
- A testőre vagyok, kérnie sem kell és vigyázok rá.
- Én... nem így gondoltam... Jungkook kapitány, én azt kérem, légy a kísérője a bálon.
- Ó. Értem uram, azt hiszem - Seokjin bele kuncogott az általa szorosan fogdosott függönybe, ami miatt Nam is kis híjján elnevette magát, de végül, csak bosszúsan nézett az idősebb kapitányra.
- Most elmehetsz. Pihend ki magad.
- Rendben, és köszönöm... - hajolt meg és kiszaladt a furcsa szituációból.