Endless summer // Irwin // Befejezett

Első rész

Minden velem egykorú lány álma, hogy a strandon süttetve a hasát élvezze a Nap melegét, illetve a kíváncsi férfiak éhes tekintetét. Hát igen, én pont nem ilyen vagyok. A nevem Lora, és szeretném nektek elmesélni, hogy hogyan töltöttem azt a bizonyos három hónapot a nagyszüleimnél.

Reménykedtem benne, hogy az utolsó tanítási nap is olyan lesz, mint a többi. Rosszul hittem. Rengetegszer mondták azt nekem, hogy sose leszek bátor, és még annyira sem lesz elég erőm és önbizalmam, hogy egy srác kegyeibe férkőzzek. Azt is megkaptam már, hogy 19 évesen ciki az, hogy még nem volt szexuális élményem. Titkon mindig is reméltem, hogy a szőke herceg egyszer bekopog hozzám, és annyira megszeret, hogy soha nem akar majd elengedni, és képes lesz velem ágyba bújni.

Mélyen a gondolataimba merülve álltam az iskola kihalt folyosóján, és a szekrényemből pakoltam ki, amikor valaki bevágta az ajtaját előttem.

- Lora, Lora, Lora... – Rázta a fejét lesajnáló tekintettel Josh, az iskola alfahímje. Sosem vonzott ez majom, pedig higgyétek el, hogy nem a legrosszabb fazon a sulinkban. Kissé borostás az arca, szája szép vonalú. Az orra semmiképpen sem zavaró az arcán, sokkal inkább a szeme. Azokkal néha öl, néha levetkőztet... Izmosnak mondható, de megrekedt a Justin Bieber szinten. A középhosszú szőke haja felzselézve egészen az egekig ér. Nem meglepő, hiszen ez a divat.

- Mit akarsz? – forgattam a szemem unottan, miközben ismét kinyitottam a vasszekrényemet. Pontosan tudtam, hogy milyen ember, és nem szokott csak úgy ok nélkül megjelenni. Azzal is tisztában voltam, hogy tetszettem neki, és célja volt, hogy megfektessen.

- Miért nem akarsz...? - dőlt a mellettem lévő szekrénynek. Arcára sokatmondó mosoly ült ki.  Mások szerint régen bele kellett volna mennem, de mint említettem, nem érdekelt ez a tag.

- Tudod Josh, – fordultam felé, és felsóhajtottam. Untam már, hogy minden alkalommal be akart próbálkozni, és nem fogta fel a visszautasítást. – nem lenne hozzá ingerem – mondtam ridegen. Hát persze, szerintem sincs önbizalmam. Most mondtam nemet a suli alfahímjének..., gondoltam magamban elégedetten. – Plusz nem vagy az esetem... – csaptam be a szekrényajtót. Ott akartam hagyni, de megragadta a kezemet.

- Mi van Lora? Egyszer kérlek, hogy megdöfjelek, de te nemet mondasz! Miért? – dörrent rám idegesen, és még erősebben szorított rá a karomra.

- Két okom is van rá! – téptem ki a karomat a szorításából, és farkasszemet néztem vele. A szemem szikrákat szórt. – Az első, hogy a szex szó helyett neked csak egy megdöfés az egész. A másik pedig, mint említettem, nem lenne ingerem és gusztusom hozzád! – kiáltottam jó hangosan, hogy az a kevés diák is meghallja, akik arra jártak. Valamennyire talán elértem a kívánt hatást, mert Josh egy "hülye ribanc" kíséretében elment. Hurrá.

- Mi van? Az alfahím próbálkozik? – lépett mellém kuncogva Clarie, a barátnőm.

- Sikertelenül – tettem hozzá erős éllel a hangomban.

- Tudod, én örülnék egy ilyen Adonisznak... – súgta oda cinkos mosollyal az arcán.

- Hát ha neked az erőszakos emberek Adonisznak minősíthetőek... – néztem rá. – akkor menj csak. Ne is foglalkozz azzal, amit az előbb láttál. Kész főnyeremény! – tettem hozzá gúnyosan. Már megszoktam, hogy Clarie ilyen. Sosem érdekelte, hogy milyen igazából Josh.

. . .

Otthon gyorsan bepakoltam a bőröndömbe, és elindultam a reptérre, mert a nagyiék Sydney-ben élnek, és nehéz oda eljutni.

A taxiban rettentő gyorsan telt az idő, és gondolatban mindentől elköszöntem három hónapra. Az ismerős utcáktól egészen a legapróbb kavicsig. Hiányzik majd London, és persze a családom. Azt ígértem Claire-nek, hogy amint leszálltam a gépről, dobok neki egy üzenetet.

A reptéren milliónyi ember várta az érkező és induló járatokat. Néhányan már be is csekkoltak, néhányan pedig nyugodtan ültek egy kis kávézóban. Talán csak a napi eseményeket vitatták meg, de az is lehet, hogy mélyebb és komolyabb dolgokról beszélgettek. Próbáltam ezeket a személyek arcvonásaiból kitalálni, hogy kicsit teljen az idő és nyugtassam magam.

Én sosem tudtam ilyen nyugodt maradni. Titokban mindig is féltem az egyedüli utazástól. Anyuék is, és Claire szülei is felajánlották, hogy vigyem el Claire barátnőmet Sydney-be. El is hoztam volna, de ha meglátja a nagyiék szomszédjának a fiát, akkor azonnal rátapad, és sosem tudom majd leszedni. Bár lehet vissza lehetne csábítani Josh-sal.

Az említett szomszédsrác egyébként Ashton, és már valamennyire kialakult valami köztünk az évek során. Ez egy olyan kapcsolat, amit nem lehet szerelemnek nevezni, de már nem is barátság. Sokszor voltam ott, ha le kellett koptatnia valami nőt, de ez persze fordítva is adott volt. Együtt szoktunk menni a közeli tisztásra, ahol gyakran piknikezünk. Néha úgy érzem, hogy Ash tényleg szeret. És nem azért, hogy ágyba vigyen. Megnevettetem, ami miatt is imád. Igaz, van köztünk 6 hónap, de ez sosem érdekelt minket. Miközben Ashtonra és a közös emlékeinkre gondoltam, ráébredtem, hogy le fogom késni a gépet, így azonnal rohanni kezdtem a gép felé.

. . .

A londoni nyárral ellentétben a sydney-i nyár ezerszer másabb. Itt rettenetesen meleg van, míg otthon esőkabátban kellett járnom. Itt az emberek papucsokban, a fejüket törölgetve rohannak, otthon pedig olyanok az emberek, mint a zombik... Meglepő a különbség.

- Lo, hát végre! – hallottam a hátam mögül egy igen ismerős hangot. Rekedtes volt, és persze egy srác hangja. Ash...

- Ashton! – Mint egy hülye, a hatezer csomagommal rohanni kezdtem felé, hogy megölelhessem. Odaérve hozzá azonnal eldobtam a csomagjaimat, és a karjába ugrottam. Na, ezt kapd ki Josh!

- Mi lett veled? – röhögött. Imádom ezt a nevetést... Izmos karjaival azonnal megölelt, és tartott.

- Odahaza Josh azt hiszi, hogy megdönthet – engedtem el mosolyogva a szokásos „ez van" nézéssel. – És veled? Hallottam, hogy dobolsz egy ideje! Milyen? Anyukádék jól vannak? Tesóid? – A sok kérdés már annyira rutinszerűen robbant ki belőlem, hogy csodálom, hogy tudott követni. Annyira sok mindent szerettem volna megkérdezni, megtudni, hogy egyszerűen úgy éreztem szétrobbanok. Túl régóta nem láttam már. Ez volt a probléma.

- Ja, dobolok. Imádom és képzeld! Bevettek még decemberben egy bandába! – újságolta, miközben az autó felé indultunk.

- Tyűha! – bólintottam elismerően. – Akkor egy dobos a haverom? – mosolyodtam el.

- Valami olyasmi - nevetett, majd beszállt a kocsiba, ahogy én is.