Endless summer // Irwin // Befejezett

Nyolcadik rész

- Mi ez a vita? – kérdezte kómásan Ashton, mikor lejött a konyhába.
- Laurennek most esett le, hogy együtt vagyunk – mondtam kedvetlenül.
- Ó – sétált oda a szekrényhez.
Elővett két tányért, és egy serpenyőt. Azt feltette a gáztűzhelyre, olajat öntött bele, majd mikor az már sistergett, beleütötte a tojásokat. Nincs mese, Ashton Irwin egy kész konyhatündér. Méghozzá az én konyhatündérem.

Finom reggelink elfogyasztása után visszamentünk hozzánk. Beléptünk a nappaliba, ahol a nagyi éppen pihent. Közelebb léptem hozzá, és láttam, hogy minden rendben.
Megbeszéltük Ashtonnal, hogy a délelőtt hátralévő részét a 5SOS házban töltjük. Ez pedig Michaelék lakása volt.
Leraktam a táskámat, és bepattantunk Ash csodajárgányába.

- ZOMBIIIIII!! – rohant el mellettem Calum ordítva. Lassan nem lesz olyan pillanat, amikor Calum nem üvölt az érkezésemkor.
- Mi a...? – nézett rá értetlenül Ashton.
Calum után Luke rohant szélsebesen, kezében egy vizipisztollyal. Nyerésre állt, és minden alkalommal, amikor sikeresen eltalálta Calumot, gonoszul felnevetett.
Michael most is a kanapén feküdt, és röhögve figyelte a két idióta rohangálását a lakásban. Jellemző. Emellett pedig kilencven decibellel ordított a We are the Kings - Check yes Juliet-je.
- Sziasztok! – ordítottam.
- Hali! – állt meg mellettem lihegve Luke. Teljesen le volt izzadva. A homloka tiszta gyöngyöző izzadságcsepp volt.
- Nyugodjatok már le! – kértem őket.

A próba jól sikerült, ügyesek voltak a fiúk. Délben ettünk egy kis pizzát, aztán elmentünk fagyizni.
A három fiú jól elvitázott a fagyi-kérdésben, ugyanis csak két gombóc járt mindenkinek. Erre Cal elkezdett hisztizni, hogy miért nem lehet három. Addigra a másik kettő is a „legyen három gombóc!” tervet akarta, de Ashton csendre intette őket. Csoda, hogy a boltos csaj kibírta.
- Akkor – köhintett Ash. – Lesz egy málna-zöldalma, egy csoki-menta, egy karamell-vanília, erdeigyümölcs-citrom és egy hupikéktörpikék-anakonda. – sorolta fel. Az utolsónál a fiúk felnevettek.
- 10$ lesz – adta oda a fagyikat a lány. Szerintem szemezett Luke-kal.
Leültünk egy asztalhoz, majd enni/nyalni kezdtük a fagyijainkat. Az enyém volt a hupikéktörpikék-anakonda. Egyébként az "anakonda" fekete színű volt, piros robbanócukrokkal. Mikey megkóstolta az enyémet, és utána azzal szórakozott, hogy ő most rémisztő. Ezt alkalmazta is a kisgyerekek legnagyobb örömére. Aki meglátta Michael kinyújtott nyelvét, az sírva fakadt. Ezen a fiúk jól szórakoztak.
- Lemehetnénk a partra – vetette fel az ötletet Michael.
- Rendben – egyezett bele mindenki.

A part nagyon szépen ki volt alakítva. Igaz, így délután felé már kevesen voltak, de ez nekünk csak jót jelentett.
- Ó, jut eszembe! – csaptam a homlokomra. – Kellenek képek. Nekem – magyaráztam Ashtonnak, aki mellettem sétált.
- Oké. Hol csináljuk? – kérdezte.
- Szeretnék egy egyedülit, ahol a vízben állok. Egy olyan képet, amin veled vagyok, és ezekről az idiótákról – biccentettem Luke-ék felé. – is szeretnék – nevettem.
- Ez jó! – bólintott elismerően Ash.
Gyorsan összetereltük a fiúkat, majd én besétáltam a vízbe. Ashton gyorsan lefotózott, majd odaállt mellém, a kamerát pedig Luke kezébe nyomta. Hiba volt.
- Légyszi fiúk! – nyöszörögtem. – HALADJUNK! – ordítottam rájuk.
Csendbe lett mindenki, Hemmo csinált pár jó képet, és egy olyan is született, ahol éppen megcsókolom Mr. Irwint a naplementében... Giccses, mi?
Azután pedig sorba raktam a fiúkat, és csináltam én is pár képet. Olyanok születtem, mint például: Michael felvette az ölébe Calumot, Luke és Ashton ölelgetik egymást; Mindenki átöleli Calt, aki mosolyog; Mikey és Luke egymás kezét fogják, Ashton ugrani készül Michael hátára; Ez sikerül neki, és elesnek.
Szóval végigröhögtem a fotózást, de megérte.

Elbúcsúztunk a srácoktól, akik csajszerző-körútra indultak. Mi pedig haza. Most nem akartam Ashtonnál aludni, de ez őt nem zavarta. Már félúton voltunk, mikor elsuhant mellettünk egy mentőautó. Semmit se vettem észre, pedig annyira nyilvánvaló volt. Majd megcsörrent a telefonom.
- Igen? – vettem fel.
- Mrs. Hudson? Nos a nagymamája... – Nem hallottam meg semmit. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett. Én itt voltam, amikor utoljára láttam, még minden rendben volt. Egy dögnek éreztem magam, mert nem figyeltem rá eléggé, és hagytam, hogy ez történjen. Már mindent lepörgettem a fejemben, még a legrosszabbat is.
- I-igen? – Már majdnem sírtam.
- Meghalt – fejezte be az orvos.
- Uramisten! – kitört belőlem a zokogás. Ashton aggódva figyelt.
- Szívrohamot kapott. Sajnálom. – szólt az orvos.
- De mikor? És hol? Én láttam őt, akkor jól volt! Hogy történhetett ez? Hol van most? – A kérdések csak záporoztak, bennem pedig eltört valami. A mellkasom szorított, nem kaptam levegőt, a könnyeim pedig a számba folytak, sós ízt hagyva maguk után.
- A kórházban még.
- Köszönöm. – Azzal letettem.
Egy percig néma csendben maradtam, előre bámultam. Hagytam, hogy könnycseppeim lecsorogjanak arcomon, le a földre.
Azonnal berohantunk a kórházba, ahol a papám ült kint a szürke folyosón. Leguggoltam elé, hogy lássam milyen az arca.
Megtört, szomorú és magányos. Hihetetlen, de akkor hittem azt, hogy az eddigi életvidám papámból egy csődtömeg lett.
- Papa... – fogtam meg a térdét.
- Most kérlek hagyj, Lora! – Ezzel felállt, és elment.
Meg kellett volna értenem őt, de még magamat sem sikerült.

Napokkal később sor került a mama temetésére. Mindenki feketébe burkolózott. Ann állt meg mellettem. Biztatóan megszorította a vállamat.
- Őszinte részvétem, Lora – mondta szomorú hangsúllyal. – Ha kell valami, akkor csak szólj. – Halványan elmosolyodott.
- Köszönöm, Ann! – azzal megöleltem. – Az is elég, hogy eljöttetek. –suttogtam.
Ashton együttérzően állt mellettem, derekamat átfogva. Hiába kerestem a papámat a tömegben, nem volt sehol. Lehet el se jött.
- Sziasztok! – állt meg mellettünk Michael. – Lora, had fejezzem ki a banda nevében az őszinte részvétünket. – nézett rám. Halványan elmosolyodtam, majd őt is megöleltem.

A szertartás elkezdődött. A pap elmondta a hosszas imáját, én pedig sírva hallgattam. Ashton mindig megölelt, s azt suttogta, hogy minden rendben lesz. Háttérzeneként halkan szólt a Rixton - Hotel Ceiling-je. A mama mindig ezt hallgatta főzés közben. Annyira szerette ezt a dalt!
- Most pedig hallgassuk meg Nancy nővérünk unokáját, Lorát. – Én pedig felálltam a kis emelvényre.
- Először is. Nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttetek! Sokat jelent nekem, és a nagyinak is. Annyira hirtelen ért ez a dolog, hogy fel sem fogtam elsőre. – meséltem. – Én nem is tudom mit kellene mondanom... – akadtam meg. Ashtonra pillantottam a tömegben, aki bíztatásképpen rám mosolygott. – Nagyon szerettem őt. Mindig megértett, segített és mellettem állt, ha anyuval összevesztem. – emlékeztem vissza könnyeket hullajtva. – Az utóbbi két hónapban keveset voltam vele. Mindig elmentem másmerre, nem lehettem ott, mikor elment. Pedig annyi mindent mondtam volna neki! Elbúcsúzhattam volna tőle! – Ezeket már zokogva mondtam. – Sajnálom nagyi, hogy nem voltam ott! Ott kellett volna lennem veled! – Ezzel elhagytam a színpadot.
Sírva rohantam oda Ashtonhoz, aki azonnal karjai közé zárt.