A Sárkány ügyvédje

5. fejezet - Várva várt levél

Csendes nyári eső áztatta az utcákat. A városnak ezen a részén kihalt volt minden. A legtöbb ház ablaka feketén meredt az utcafrontra, csak néhol lehetett egy-egy felkapcsolt lámpát látni. Csupán az eső lassú kopogása, valamint a távolodó mennydörgés zaja hallatszott. Az egyik háztömb emeleti ablaka nyitva volt és egy nő szemlélte onnan a kinti világot. Mélyen és élvezettel szívta be az eső illatát. Ez valósággal megnyugtatta, lecsendesítette elméjét. Becsukta szemét és hagyta, hogy a víz egyenletesen kopogása kiűzze a fejéből a kusza gondolatokat. Imádta ilyenkor nyáron ezt az időt, mélyen belélegezte az eső illatot.

Kinyitotta a szemét és kinyújtotta a kezét. Hideg vízcseppek áztatták, ami egy kicsit lehűtötte. Kellemes, hideg légmozgás csapott az arcába, kisimítva a göndör fürtöket. Az elviselhetetlen napközbeni hőségnek már nyoma sem volt. Próbált mindent kiűzni a fejéből, s nem idegeskedni. Eközben panaszos nyávogást hallott valahonnan messziről. Anyja macskája kitartóan dögölőzött a lábához némi jó falat reményében. Természetesen a cirmos nagyon jól tudta, hogy ma már nem számíthat semmire, mivel jócskán túl voltak a vacsoraidőn.

Hermione Granger azonban nem nagyon figyelt rá. Szégyenszemre tudomást sem vett a vörös szőrű macskáról. Csak bámulta kifejezéstelen tekintettel a víztócsákban visszatükröződő neonlámpák fényeit. Valahogy így sokkal szebbnek látszott minden, nyugodtabbnak és egyszerűbbnek. De pillanatnyi nyugalom sem segített a jelenlegi állapotán. Már egy ideje folyton feszült, ingerül volt. Nem bírt pihenni és feltöltődni, a szabadnapokat hiába vette ki, mégsem tudott új erőre kapni. A munkájában sem találta a szenvedélyt, minden olyan unalmas és rutinszerű lett, holott régebben ez egyáltalán nem így volt. Igazából ez aggasztotta a leginkább. Mindig a legjobbnak kell lenni – hangzott az elv és egyben a mindennapi cél. Kimerítő és strapás évek álltak mögötte. De mégis hogyan jutott eddig?

Granger volt, a mugli világban egy úgymond egészen előkelően csengő név. A szülei elismert fogorvosok, akik elég nagy szaktekintélyt szereztek maguknak a szakmában. De a varázsvilágban erre nem volt senki sem kíváncsi... Tizenéves korában a szüleit meglepetésként érte a hír, miszerint egyetlen lányuk boszorkány, mivel nem ezt a sorsot szánták neki. Belőle is egy neves orvost akartak faragni, aki majd tovább viszi a családi hagyományt. Mindig arra sarkallták, hogy hozza ki magából a maximumot, már az általános iskolában is eminens tanulóként volt ismert. Ugyan a Roxfortban történt felvétele után a szülők terve változott, ennek ellenére büszkék voltak a lányukra, aki a mugli világ helyett varázsvilágban ért el kimagasló eredményeket.

Ezzel szemben a magánélete egészen csődnek számított. Már egy fél éve szakított a legutolsó barátjával, aki még csak a házasság reményével sem kecsegtette. Régen készen állt arra az életre, amit Ronnal kellett volna élnie. Viszont nem jöttek ki egymással, végül messze eltávolodtak egymástól... Évekkel ezelőtt volt mindez, azóta pedig nagyon sok minden változott. Persze Ron szinte rögtön továbblépett, családot alapított és két szép gyermekkel büszkélkedhetett. De most nem Ron miatt érezte magát rosszul, nem a régi döntését akarta megkérdőjelezni...

Egyedül érezte magát, családot akart és már nem akart többé ügyvéd lenni. Sokáig tartott, míg ezt végre saját magának is be tudta vallani. A lendülete most kezdett vészesen fogyni, tartalékai pedig apadni kezdtek. Persze ezt senkinek sem mondta el. Ugyanúgy végezte a munkáját, de már kevesebb odaadással. Hamarosan pedig végleg abbahagyja és elmegy innen – legalábbis ez volt a terv. Szerencsére szülei még most is tárt karokkal várták vissza a mugli világba, ahova Hermione már nem tartozott, de a varázsvilágban sem találta a helyét.

Ördögi kör – csóválta meg a fejét a boszorka. Hiszen hálát adhatna Merlinnek azért, mert vissza tudta adnia szüleinek az emlékeiket és nem kell örökké nélkülöznie a társaságukat. Boldognak kellene lennie, amiért a varázsvilág elismert tagjaként tartják számon. Hiába mutatta kifelé, hogy minden rendben van vele, ha valójában csak szenvedett önmaga gyötrésétől. Most kezdett olyasmikre vágyni, amiket régen el sem tudott képzelni.