Renesmee Wells
Október 5. szerda
Lassan egy hete laktunk George Russell tökéletes otthonában. Mi pedig Hudsonnal tökéletesen bele rontottunk az életébe. Az elmúlt pár napban Taylor elképesztően sokat kiabált, amit valószínűleg meg is értenék, ha a fiamra nem úgy nézne, mint egy boszorkány. Múlt szombaton érkezett haza az anyjától és szabályokat fektetett le nekem. Közölte, hogy nem reggelizhetünk, ebédelhetünk vagy vacsorázhatunk egy asztalnál velük. Persze ezt mind úgy mondta, hogy George nem volt a közelben. Nem is érdekelt igazából, én itt dolgoztam és a fiamat járattam a rehabilitációs központban. Meg volt a saját bajom és nem érdekelt, hogy Taylor milyen szabályokat hoz. Leszögezte, hogy Georgenak egy szót se merjek szólni arról, hogy ő mit mondott nekem mert akkor kirúg minket innen. Így hát szombat estététől, elismerő profizmussal kerültem és utasítottam el George vacsora hívásait. A reggeli és az ebéd egyszerű dolog volt, mert általában pont elkerültük egymást, de a vacsora más volt.
- Szia! -lépett be a konyhába George, egy palack vízzel a kezében, én pedig éppen a mosogatót pakoltam.
- Holnap elutazom, mivel versenyem lesz a hétvégén, Taylor is jön velem, szóval tiétek a ház, de nem tudom, hogy szívesen maradtok-e egyedül? Esetleg a testvéremet áthívjam, hogy néha benézzen? -ennek a srácnak a kedvessége határtalan volt. Nem is attól tartott, hogy meglopom, hanem, hogy nem-e félek majd egyedül itt.
- Nem fontos -hazudtam, de végülis, csak nem lesz annyira ijesztő egyedül lenni, nem?
- Rendben -bólintott, majd megkerülte a pultot, és így szembe került velem.
- Miért kerülsz? -kérdezte, mire rá emeltem a tekintetem.
- Nem kerüllek.
- Taylor mondott valamit? Mert tudod, hogy néha bekattan, de nem komolyan gondolja -azért nem vennék rá mérget, hogy a menyasszonya nem komolyan gondolja a szavait.
- Nem, csak nem akarunk bele zavarni az életetekbe -feleltem egyszerűen, és büszke voltam magamra, amiért képes vagyok normális válaszokat adni neki. Pedig a testem minden szegletében feszültség keletkezett, ha a közelembe jött.
- Nem zavartok, és ezt párszor már elmondtam -támaszkodott a pultnak.
- Tudom, de...
- Nincs de -ingatta a fejét, majd kiegyenesedett.
- Jaj, valami eszembe jutott -lépett át a nappaliba, majd a fal mellett álló polcról levett egy mappát.
- Voltam bent a helyi bölcsődében, és lenne egy hely Hudsonnak -nyújtotta át a mappát, aminek az elején a bölcsőde neve díszelgett.
- Eléggé szép hely, és biztonságos, sok fejlesztő programjuk is van -sorolta, én pedig nem akartam elhinni, hogy tényleg elment a bölcsődébe Hudsonnak helyet intézni, legszívesebben elsírtam volna magam, és ezt George is észrevette.
- Csak beíratnod kell és egy félévet már ki is fizettem előre, hogy ezzel ne legyen gondod -mondta, és ekkor lekellett törölnöm egy könnycseppet az arcomról.
- Erre nincsenek szavak -ingattam meg a fejem.
- Ez tényleg semmiség -vont vállat, de egyáltalán nem volt ez „semmiség".
- Köszönöm -néztem rá hálásan, és legszívesebben a nyakába ugrottam volna. De persze ezt nem tehettem meg, így csak a könnyeimet törölgettem.
- Hudson merre van? -érdeklődött, hogy elterelje a témát, mivel kínos csendben csak a szipogásom hallatszott.
- A nappaliban alszik -feleltem, mire bólintott és kifordult a konyhából.
///
Késő délután úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba, már éppen becsatoltam Hudsont is, amikor George megjelenet a teraszon.
- Merre mentek? -kérdezte, és lelépkedett az ezüst színű Mercedeshez.
- Vennem kell pár holmit Hudsonnak, szóval valami baba boltot keresek -feleltem, és ahogy becsuktam az ajtót, a pólómat is oda csuktam, de ezt csak akkor vettem észre, amikor arrébb léptem és sikeresen elszakadt. Ez volt az egyetlen egy felsőm, ami nem volt túl kopott, és felvehettem a városba. Remek.
- A fenébe! -káromkodtam el magam, majd George-ra néztem.
- Én is megyek be, mehetünk együtt, ha gondolod -mondanám, hogy meglepett a felajánlása, de George nem olyan srác volt, aki szégyellt volna minket, egyszerűen csak kedves volt, és nem értettem miért kell neki egy olyan lány, mint Taylor.
- Köszi, de nem akarunk feltartani -ingattam a fejem, és már nyitottam is az ajtót, de ő oda lépve megakadályozta ezt a folyamatot.
- Nem tartotok fel, mellesleg Caraval múltkor jártam egy baba boltba a kisfia miatt, és könnyebb megmutatni, mint elmagyarázni hol van -magyarázta, de közben mindvégig mélyen a szemembe nézett, és olyan érzésem támadt mintha teljesen másról beszélgetnénk, valami intimebb dologról.
- Rendben -nyögtem ki, de a torkom teljesen szárazzá vált, míg lent inkább pont ennek az ellentétje történt.
George elmosolyodott, majd kikerült, de úgy, hogy az ismerős illata megcsapta az orromat. Kinyitotta az ajtót, ahol Hudson ült.
- Ki ez a nagy fiú itt? -szólt a fiamhoz, aki nevetve kapaszkodott Georgeba, aki fogta a fiamat és közben még az ülést is kivette. Átsétált az ő autójához, majd ott tette le Hudsont, miközben elhelyezte az ülést a sport autóban. Hagytam, hogy George beültesse Hudsont, aki elképesztően élvezte, hogy George foglalkozik vele. Erről pedig eszembe jutott Robert, és a gyomrom összerándult. Hetek óta nem hallottam róla, bár nem is akartam, de mégis rettegtem a gondolattól, hogy egyszer csak megtalál.
- Nem szeretnél beszállni? -érdeklődött George, miközben én még mindig egyhelyben álltam az autóm mellett. Csak egy rövidet bólintottam, majd elindultam a másik autó felé és beültem az anyósülésre, amibe szinte belesüllyedtem. Bekötöttem magam, és megcsodáltam az autót. Életemben nem ültem még ilyen luxusautóba, és ahogy tudatosult bennem, hogy milyen drága járműben ülök, azonnal rosszul éreztem magam.
Tíz perc alatt oda értünk ahhoz a bolthoz, amiről George beszélt. Kensingtonban minden hely gyönyörű volt, és ez az üzlet is egy csoda volt. Krémszínű volt a külső fal, és egy fehér üvegajtón léptünk be. Az üzlet belsejében pedig külön korasztályok szerint voltak felosztva, a baba és gyermekholmik. Hudson tökéletesen lecserélve engem, George kezét fogva sétált, én pedig befordultam az ő korosztályának megfelelő ruhákhoz. Amint megnéztem az árakat, rákellett döbbenem, hogy ez az üzlet nem lesz a kedvencem. Sokszor éreztem már azt, amit abban a pillanatban ahogy a ruhákat néztem, hogy mégis miért lett ennyire rossz életem? Régen elakartam érni az álmaimat és független nő akartam lenni, aztán jött Robert, Hudson és mindennek vége lett. Imádtam a fiamat, de egyértelműen később kellett volna születnie, hogy mindent megtudjak neki adni.
- Minden rendben? -kérdezte George miközben próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Ugye tudod, hogy nem fogom engedni, hogy te fizess? -hajolt közelebb, hogy csak én halljam. Már nem csak a sírás kerülgetett, de hányingerem is lett.
- Levegőre van szükségem -kerültem ki őket, majd kisiettem a boltból.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
