George Russell
Október 10. hétfő
Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy Robert nem lehet Hudson apja. És bár én így láttam a helyzetet, a velem szemben álló srácot, csak felbosszantottam a szavaimmal, és mire tudatosult bennem, már kaptam is egy hatalmas ütést az orromra. Rohadtul fájt, de nem ezzel törődtem, hanem automatikusan visszaütöttem. Nem volt túl erős, így hamar felülkerekedtem a verekedésben. Pont akkor vágtam le a földre, és egyenesedtem ki, amikor hirtelen lefékezett egy autó, és Renesmee kipattant belőle.
- Mégis mi folyik itt? –kapkodta a fejét közöttünk.
- Elbeszélgettünk Roberttel –feleltem higgadtan, és próbáltam nem foglalkozni az orrommal, ami lüktetett.
- Látom –háborodott fel, és közben Robert felállt. Renesmee mellettem állt meg, ami megerősített abban, hogy jól cselekedtem.
- Mit keresel itt, Robert? –kérdezte a lány, és közben az autó felé nézett, ahol Hudson ült.
- Jöttem a fiamért! –jelentette ki ismét.
- Tudod, hogy soha nem adnám oda neked! –közölte Renesmee.
- Elfogok menni a bíróságra, és megfogom szerezni Hudsont –jött fenyegetően közelebb Renesmeehez, én pedig rögtön a lány elé álltam.
- Mégis miért adnának neked felügyeleti jogot? Mit tudnál neki biztosítani? Elmondom neked, hogy ha már nem vagy vele tisztában, hogy semmit –a pasas szemébe mondtam az igazságot.
- George, hagyd –Renesmee a felkaromra simította az ujjait, és csak ennek hatására nem folytattam.
- Apaságitesztet akarok –közölte a következő remek gondolatát. Bár őszintén ezt az ötletet én is támogatnám. Tudni akarom, hogy Hudson kinek a fia, még ha legbelül tudom is az igazságot.
- Mégis miért akarsz? –szólalt meg Renesmee értetlenül.
- Mert nem bízom benned –közölte.
- Engem nem érdekel, hogy mit hiszel, nem kell az a teszt! Nem akarom, hogy az életünk részese legyél! –jelentette be, én pedig alig bírtam ki, hogy ne vigyorogjak.
- Még nem végeztünk, Wells! –dühöngött Robert, majd visszament a vacak autójához és elhajtott.
- Renesmee –fordultam a lány felé, de ő csak ellépett tőlem, majd visszament az autójához. Az orrom miatt nem volt túl sok kedvem futni, így sétálva mentem vissza a házamhoz. Nem tudtam eldönteni, hogy Renesmee most rám is haragszik, vagy csak túl sok volt neki az előbb történtek. Amint visszaértem, a fölszinti fürdőbe mentem majd megmostam az arcomat, és szerencsére alig látszott, hogy képen ütöttek.
- George! –szólított meg Taylor, mire kiléptem a folyosóra és visszamentem a konyhába, ahol éppen egy turmixot ivott.
- Hol van? –kérdezte, mire értetlenül rá néztem.
- Ki?
- A szobalány? Mosnia kellene! –háborodott fel.
- Most komolyan, mi van veled, Taylor? –mordultam rá, mivel betelt a pohár. Nem tudom pontosan minek a hatására, de nem tudtam a szavaimat visszatartani.
- Ezt meg hogy érted?
- Komolyan egy rohadt rongyot nem vagy képes kimosni? Amikor két éve megismertelek, nem ilyen voltál! Mégis miért lettél ekkora picsa? –kérdeztem, mire Taylor egy pillanatra olyannak tűnt, mint régen, de aztán ismét felvette az álarcát.
- Hogy beszélhetsz így velem? Kettőnk közül itt te vagy az, akinek változtatnia kellene! Renesmee a szobalányunk, nekünk dolgozik és nem kellene álladóan adományoznod nekik! Így is szánalmas a csaj, de ezzel csak rásegítesz! Másodjára, régen is megvoltak a saját elveim, csak te nem vetted észre! –szerettem volna azt gondolni, hogy csak ingerültség beszél belőle, de nem. Taylor tényleg ilyen volt, és nem tudom, hogy ezt hogy-hogy nem vettem korábban észre.
- Szerintem jobb lenne, ha... –kezdtem, de hirtelen közbe vágott.
- Azt akarom, hogy velem foglalkozz és a babánkkal –kellett pár másodperc, mire tudatosult bennem, hogy mit mondott.
- Terhes vagy? –kérdeztem, mire elmosolyodott és könnyes szemekkel bólintott. Nem fordíthattam hátat neki és a babának sem, aki tényleg az enyém volt. A torkom kiszáradt, és hányingerem volt, de Taylor hozzám lépett, majd megölelt.
- Tökéletes család leszünk, George! Csak engedd, hogy ez megvalósuljon! –mintha lenne más választásom, gondoltam magamban.
Renesmee Wells
Először is Robert felbukkanása, egyszerre volt rémisztő és kiszámítható, de az, hogy George összeverekedett vele, hát az már tényleg megdöbbentő volt. De életemben először éreztem azt, hogy biztonságban vagyok Georgenak köszönhetően, és bár furcsán reagáltam és elrohantam, mégis megszerettem volna köszönni neki. Késő este, amikor már Hudson aludt, kiléptem a sötétbe és a ház felé vettem az irányt, de mielőtt felléptem volna a verandára, a medence mellett észrevettem egy alakot.
- George? –szólítottam meg, mire felnézett.
- Nem akarlak zavarni –indultam el felé. Az egyik napágyon ült és egy sör volt a kezében. Kék ingben ült, ami végig ki volt gombolva. A medence körüli fények világították meg az arcát. Az orra egész jól nézett ki, de az arckifejezése már nem volt olyan kellemes.
- De zavarsz –közölte, mire meglepetten megtorpantam.
- Ohh sajnálom, csak megakartam köszönni, hogy reggel megvédtél minket Roberttől –mondtam, tartva a távolságot.
- Szívesen –kortyolt bele a sörébe.
- Akkor, én most megyek –sóhajtottam, és már indultam is volna vissza, amikor ismét megszólalt.
- Holnap ne felejts el hétkor kezdeni –mondta komoran.
- Rendben –biccentettem.
Úgy gondoltam, hogy George hangulatváltozása, csak pillanatnyi és lehet az alkoholnak is köszönhető, de napokon belül rákellett jönnöm, hogy eléggé rosszul gondoltam.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
