Renesmee Wells
Október 18. kedd
- Nem tudom mi történt köztetek Roberttel, de azt látom, hogy nagyon összetört a szíved -szólalt meg anya, ahogy a reggelim előtt ültem, és próbáltam magamra erőltetni az ételt.
- Nem Robert miatt -feleltem, és közben azon gondolkoztam, hogy érdemes lenne-e anyát beavatnom az életembe. Nem voltunk érzelgős kapcsolatban, így tartottam kicsit tőle.
- Akkor?
- Ahol eddig dolgoztam, és laktunk Hudsonnal... A főnököm igazán kedves embernek tűnt -sóhajtottam, és nem találtam a szavakat. Hogyan lehetne a nem létező kapcsolatomat felvázolni? Egyszerűn sehogy.
- Főnök? Gazdag? Hány éves? -bombázott meg a kérdéseivel.
- Igen az, forma1-es pilóta és huszonnégy éves -feleltem.
- És mi a gond?
- Az, hogy menyasszonya van és azt hiszi, hogy Hudson az ő gyereke -tenyerembe temettem az arcomat, míg anya gyorsan átgondolta a hallottakat.
- Hiszen ez szuper!
- Micsoda?
- Tudod mennyi pénzt kitudnál húzni egy ilyenből?
- Jézusom, anya! Soha nem tennék ilyet!
- Ja persze, az már nem gáz, ha egy vőlegénnyel kavarsz -anya értett ahhoz, hogy visszavágjon.
- Csináltatott apasági tesztet, szóval időkérdése és felfog bukkanni -válaszoltam, figyelmen kívül hagyva a beszólását.
- De nem az övé, gondolom -ült le az asztalhoz, és a kávéját kavargatta.
- Nem tudom... Volt egy estém amikor kavartam valakivel egy klubban, de hihetetlen, ha ő az és tényleg ő Hudson apja -sóhajtottam, és a gondolataim ismét kavarogtak, emlékezni akartam a srác arcára, akivel aznap összemelegedtem.
- Szóval, mindegy ki az apa, akkor is megcsaltad Robertet -világított rá egy másik hibámra.
- Nem akartam, de egyébként is pont abban a napokban tartottunk szünetet -indokoltam meg a félre lépésem okát.
- De hát ebből, akkor tudhatnád mikor fogant meg Hudson!
- De nem tudom, anya! Pontosa nem!
- Gratulálok, és még engem szóltál meg az elmúlt években -ingatta a fejét szánalommal teli tekintettel. Igaza is volt, tényleg szánalmas voltam.
Október 21. péntek
Csak pár nap telt el, hogy anyához költöztünk Hudsonnal, de máris elegünk volt egymásból. Kerestem munkahelyeket és járattam Hudsont a bölcsibe, meg a terápiára. Már kezdtem kicsit elfelejtkezni a mellkasomban lévő fájdalomról, amikor az autóban ülve a telefonom kijelzője felvillant. A másik ülésen volt, így átnyúltam érte és George nevét pillantottam meg. A torkom összeszorult és a pulzusom az egekbe szökött. Tétovázva tarottam a kezemben a készüléket, fogalmam sem volt mit tegyek. Szerettem volna hallani a hangját, de közben mégsem akartam vele beszélni. Végül az utolsó pillanatban a fülemhez emeltem.
- Igen?
- George vagyok -köhintett a telefonba.
- Szia.
- Szia, megjött az eredmény -mondta, majd elhallgatott. Jó pár másodpercig süketnek tűnt a vonal. Torkomon akadt minden szó, ami megfordult a fejemben.
- Nem akarod, hogy együtt nézzük meg? Tisztább lenne szerintem -szólalt meg ismét, én pedig gyorsan végig pörgettem magamban a lehetőségeket, de sok nem volt persze.
- Rendben -feleltem végül.
- Egykor a Costa coffeban -mondta, én pedig naná, hogy nem ismertem a helyet, de ezt inkább nem említettem.
- Rendben -feleltem, és azonnal kinyomtam, majd az időre néztem. Dél volt, így beütöttem a kávézó nevét, majd elindultam. Egy órám volt oda érni, így sietnem kellett.
George Russell
A kezemben levő borítékra úgy néztem, mintha bomba lenne. Percek kérdése és kiderül, hogy Hudson az én fiam-e. Kettős érzésem volt a dologgal kapcsolatban, de persze ezt nem akartam kimutatni Renesmeenek, akit egy hete nem láttam. Egy óra után lépett be a kávézóba, és észrevehetően meg volt illetődve. Elképesztően csinos volt, feszes farmer és póló volt rajta, plusz egy farmerkabát, és a szemem előtt felvillantak a képek, amikor hozzá érhettem.
- Szia -ült le velem szembe, és közben elképesztően feszengett, persze meg is értettem.
- Szia, kérsz valamit? -toltam elé az ital lapot.
- Nem, köszi -ingatta a fejét.
- Rendben -biccentettem, majd az asztalra emeltem a borítékot. De mielőtt kinyitottam volna, ismét megszólaltam.
- Ne haragudj rám, hogy a kérdezésed nélkül kérvényeztem a tesztet -mondtam, mire a gyönyörű tekintetét rám emelte. Egy másik életben biztos, hogy máshogy találkoztunk volna, és most ez a szituáció nem lenne.
- Csak nézzük meg -mutatott a borítékra. - És felejtsük el, hogy valaha is találkoztunk.
- Ennyire hiszel abban, hogy nem én vagyok az apja? -kérdésemre választ nem kaptam, csak egy pillantást, amit nem tudtam hova tenni.
- Jól van -vettem kezembe, majd feltéptem a ragasztást és kihúztam a papírt. Adataink voltak felsorolva a lap tetején, a tekintetemmel pedig azt a három szót kerestem, hogy „az apaság valószínűsége". Pár pillanattal később megpillantottam, és a kettős pont után lévő százalékot elolvasva, a mellkasomban leírhatatlan érzések kavarogtak.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
