Szürke szerelem

H A T O D I K

Új nap viradt Oklahoma cityre. Ahogy a Grand Hotelre is, amiben még Winter Prescott aludta édes álmát. Ám az ébresztő ezt is, mint minden mást, tönkretette. A még mindig szomorú lány ezúttal is lassan, tudva, hogy ideje mint a tenger, mászott ki magas, párnákkal telezsúfolt puha ágyából.

Magára rántott egy fekete, magasított derekú farmernadrágot, egy piros haspólót, s egy farmerből készült vékony kabátot. Ezek után lement az ebédlőbe, hogy regelizhesen, és útrakelhessen Mrs. Hamilton cukrázdája felé.

A cukrázdába most nem voltak annyian, ám épp elegen ahhoz, hogy Mrs. Hamilton a fiát is befogja a munkába. A férfin egy fekete póló, és egy szürke nadrág volt, és Winter legnagyobb meglepetésére egy fekete, pincéreknek való kötény.

- Mrs. Hamilton? - verekedte át magát az ott állók közt, akik nem tudva rról, hogy nem rendelni szeretne, zúgolódva szóltak utána.

- Áh, kincsem, itt vagy. Menj be a konyhába, Liv eligazít. Mától itt fogsz dolgozni. Mestercukrász vgay, igaz? - a lánynak még bólogatni sem volt ideje, mert a nő folytatta. - Pompás! Akkor indulj hát.

A Prescott lány elindult hát, s mikor beért a konyhába, körbenézett. Legalább tíz ember rohangált ide oda, alapanyagokkal, esetleg sütikkel vagy italokkal, kávékkal a kezében.

- Bocsánat, egy bizonyos Livet keresek.

- Én vagyok! - libbent elé egy sötétbarna hajú lány, és kedvesen mosolygott rá. Itt sokkal kedvsebbek az emberek. Kivéve persze William Hamiltont.

- Winter Prescott - mosolygott viszza. - Mrs. Hamilton tegnap azt mondta, hogy mivel végesztem barista tanfolyamot, így nyugodtan kezdhetem azzal.

- Igen, ezt nekem is elmondta. Tessék, ez az egyenruha a nőknek. És egy névjegykártya. Mrs. Hamilton tegnap csináltatta neked.

Liv a kezébe nyomott babarózsaszín ruhát, mely fehér csíkokkal volt díszítve, és egy matt fekete, kis sarokal kiegészített cipőt.

De hisz ez nem takar semmit - suttogta döbbenten, ahogy felvette, és az óriási tükörbe nézett, ahol megpillantotta magát. Valóban nem takart sokat. Dekoltázsa sem volt túl diszkrétnek mondható, és a fehér fodorral díszített szoknya is csak nehezen ért el a combja közepéig.

- Liv! - igyekezett a lány felé, akinek láthatóan hasonló ruhálya volt, és aki épp a pult mögött kevergetett egy limonádét.

- Igen, Win? - mosolygott rá. Winterben megállt a levegő. Win. Utoljára akkor halotta ezt a becenevet, amikor Ryan meg akarta békíteni a fellépett helyzettel, miszerint ő már a húga, Summer párja. - Baj van? Rosszat mondtam?

- N-em. Se-semm-m-it - vette szaggatottan a levegőt. - Ez a ruha egy kicsit... - azon gondolkodott, hogy is mondhatná szépen. - ...nyitott - találta meg a megfelelő szót. Liv elmosolyodott.

- Tudom, de majd megszokod. Először nekem is furcsa volt - vont vállat. - Most pedig vidd ki kérlek ezt a limonádét 7-es asztalhoz. Itt nincs felosztva, melyik asztal kié, így ha látsz egyett, ahova épp új vendég űl le, nyugodtan menj és szolgáld ki - Wineter bólintott, majd a két limonádéval a tálcáján elindult az említett asztal felé.

- Meghoztam a limonádéjukat, Uraim - furcsálta is, hogy a két férfi limonádét iszik, de jobbnak látta elsiklodni felette. Nem szeretett volna már az első napján balhét. De nem csak az első napján nem szeretett volna, de azután se.

- Köszönnyük, kisasszony. Winter. Esetleg megadná a telefonszámát, vagy az elérhetőségét? - mosolygott rá az egyik, aki talán csak egy évvel volt nála idősebb. Fránya névjegykártya.

- Sajnálom, nem szeretném ezeket idegeneknek kiadni, és tudtommal nincs is közük hozzá - utasította el a férfiakat, de mikor meg akart fordulni, az egyik elkapta a kezét. - Kérem engedjen el!

- Ha engedeleskedik, nemsokára nem leszünk annyira idegenek - vigyorgott rá, de a kezét továbbra sem engedte el. Winternek hányhatnéka volt, és sajgott a csuklója.

Hiába nézett körbe, épp senki nem nézett arra, senki sem segített. Behunyta a szemét. Félt, gyengének, sebezhetőnek és törékenynek érezte magát. - Csak jöjjön már valaki - suttogta. - Uraim, kérem engedjenek el, másképp kénytelen vagyok hívni a biztonsági őröket.

- Azt hiszi, hogy félünk magától? - röhögött fel az egyik. Winter kinézett az ablakon, és meglátta, ahogy William épp egy kinti asztalnál szolgál fel. William is felnézett. Winter riadt tekintete fogadta. A férfi gyorsan letette a rendelt dolgokat, és egy halovány mosoly után elindult a cukrázda ajtaja felé.

Ahogy kinyitotta az ajtót, a csilingelő felette megszólalt, jelezvén, ogy valaki belépett. William odalépett az asztalhoz, ahol a lány, és a két férfi tartózkodott.

- Uraim, úgy hiszem, ideje távozniuk - mondta szigorú arcal, s a lány kezét egy könnyed mozdulattal kiszabadította, s összekulcsolta ujjaikat. A lány felnézett rá, és hálás könnyekkel a szemében másik kezével is megfogta azt a kezet, ami most a biztonságát jelentette.