– Holnap látjuk egymást! – mosolyogtál. Vörös ajkaid annyira ellenállhatatlanok voltak, hogy nem bírtalak búcsúcsók nélkül hazaengedni. A stúdió előtt ezegyszer nem érdekeltek a lesifotósok, magamhoz húztalak, s elmélyített csókba invitáltalak. – Seungmin! – nevettél fel, mikor ráadásként megrohamoztam az arcod pár puszival. Olyan gyönyörű a nevetésed. Bármelyik melódiával felér. – Most már mennem kell – kuncogtál.
– Miért nem alszol a dormban? Legutóbb is megengedte Chan – ajánlottam fel. – Megnézhetnénk egy filmet, vagy akár az új Day6 vicces pillanatokat Youtube-on – noszogattalak. Azonban még ezzel sem sikerült meggyőznöm téged. Mosolyogva ingattad a fejed, s sóhajtottál.
– Holnap találkozunk, Seungmin.
– Az túl sok idő nélküled – bigyesztettem le a szám. Még mindig nem sikerült kiszabadulnod karjaim közül, ezért egy utolsó ölelésbe vontalak, majd nem kínoztalak tovább.
A telefonom megrezdül, s miután kortyolok egyet a kávémba, megnézem.
❜ nincs örökké holnap ❛
Az üzenetet elolvasva egy pillanatra lefagyok, aztán viszont fejemet megrázom, hátha helyreállnak a kusza gondolataim. Szemeimet újra kinyitom, és már nem is látom magamat a stúdió előtt a lánnyal, akit annyira szeretek.
A sötét ég is átveszi a gyönyörű, világoskék színt, melyről mindig olyan sokat áradozol. Emlékszem, mikor arról tartottál kiselőadást, hogy a csillagok attól még ugyanott maradnak, hogy nem látjuk őket nappal.
Fekete szerelésemben megindulok, és a kukába hajítom az üres kávés poharamat. Az ízét hetek óta nem érzem, tehát azt sem tudom, valóban kávét ittam-e. Egy pillanatra hátratekintek a vállam fölött, vissza a stúdióra, ám nem látok az üres utcán kívül mást. Nem rég ez a hely sokkal szebb volt, most azonban, mintha minden elhalt volna.
A hideg levegő végett megborzongok, s ezt egy jelnek veszem:
Ideje tovább menni.
YOU ARE READING
𝐆𝐇𝐎𝐒𝐓 • 𝐊.𝐒𝐌 || ✓
Fanfiction❛ Szeretném, ha tudnád: Hogyha nem lehetek melletted, megelégszem a szellemeddel. ❜
