여닯 • you saved me

132 21 0
                                        

Még éreztelek, attól függetlenül, hogy nem láttalak.

Nem bírtál teljesen elhagyni, míg nem látsz boldognak.

A napok csak teltek, s a lelkemből egyre több sötétfolt tűnt el. Ezekkel a sebekkel az emléked is halványult.

Minden gyógyulással könnyebnek éreztem a szívem, és nem tudom, miért, de visszanyertem a mosolyom.

Hosszú idő után elmentem a stúdióhoz, és az utcába új lámpákat, kukákat, illetve padokat szereztek. Gyönyörű lett.

A stúdió után elugrottam a parkba ebédelni, és a fű még sosem volt ilyen zöld. A levegőben az újonnan nőtt, barack színű rózsák illata terjengett, és furcsa megnyugvást éreztem.

Kifutottam edzés gyaránt a béka tóhoz, és a tavi rózsák kezdtek ismét életrekelni. A helyet kitakarították, és a folyó alját is ismét láttam.

Két lepke repkedett egyszer csak az orrom előtt. Szárnyaik éppenhogy a levegőben tartották őket, s akaratlanul is elmosolyodtam, mikor egy kis bokor virágára szálltak le.

Egy kezet vettem észre a távolba, melynek tulajdonosa ismerős volt. Éppen egy boltívet rakott össze, s a mellette álló hölgy szigorúan felügyelte tevékenykedését.

A hófehér festékkel borított boltívet pásztázva csepnnyi szomorúság került szívemre, csakhogy mielőtt ismét az emlékek rabja lettem volna, egy kéz szárazra törölte: Nem engedett összeesni lelkem börtönében.

Boldogan tértem haza a kiadós edzés után. Pillantásom a cipős szekrényen leledző kötélre esett. Fejemet ingatva ragadtam meg, s dobtam a szemétbe.

A szoba ragyogott, minden bizonnyal; mosolygásod végett.

Bekapcsoltam valami filmet, s hátradőlve ágyamon a plafont pásztáztam:

Hosszú idő után most éreztem először, hogy élek.

És ezt neked köszönhetem. Ha nem hagy el szellemed, vérbe fulladtam volna. De feladás helyett megmutattad nekem a folytatást, amely igaz, nem volt olyan fényes, mint előtte, azonban mindennél jobb a sötétségnél.

Életem még egészen kopott színekben pompázik, ám ígérem, szerzek színeket, s még szebbé varázsolom. Rendben leszek, most már tényleg elmehetsz. Nyugodt szívvel itt hagythatsz.

Ég veled, szerelmem.

𝐆𝐇𝐎𝐒𝐓 • 𝐊.𝐒𝐌 || ✓Cerita yang bikin terobses. Temukan sekarang