– Milyen cuki békák! – mutogattál a tavirózsákon ugráló kétéltűekre.
– Mi olyan cuki ezekben a nyálkás izékben? – fintorogtam.
– Nem "izék"! Békák! – ütöttél finoman a karomra sértetten.
– Elnézést. Akkor békákban – korrigáltam.
Arcod vonásai erre megenyhültek, s hosszas monológba kezdtél, hogy miért is olyan jók a békák. Végiszenvedtem a beszéded, de titkon imádtalak hallgatni. A távolban megláttál egy tavat is, ami jóval izgalmasabban nézett ki, mint ez a folyó.
– Úristen! Lehet, találunk ott már ebihalakat is! – futottál. Húztál magad után engem is, ám a rozoga fáról nem bírtam lelépni. Átmentél egy hídon, ahová nem tudlak követni.
Megállok a közepén, s lepillantok a szeméttel teli vízbe, melyet undorító zöld szín lepett be. Az egyik elhervadt tavirózsa levelére esik pillantásom, amin kavicsok alkotnak valamit.
❜ otthagytam a szerelmem ❛
Olvasom fel magamban, mielőtt a sodrás elvinné a levelet, ezzel megsemmisítve a kavicsokból álló szöveget.
Valóban. Ennyim maradt összesen. Keserűen pislogok párat, hátha visszajutok azokba a napokba, mikor még láttam a folyó alját, s nem takarta a sok olaj, meg eldobált hulladék.
Szárnyak zaja üti meg füleimet jobbról. Az egyik közeli fáról egyenesen a szemembe néz egy kis kuvik, majd pár másodperces szemkontaktus után tovább megy. Sóhajomat egyedül ez a madár képes megérteni: Ő tudja, milyen érzés endorfin nélkül létezni.
JE LEEST
𝐆𝐇𝐎𝐒𝐓 • 𝐊.𝐒𝐌 || ✓
Fanfictie❛ Szeretném, ha tudnád: Hogyha nem lehetek melletted, megelégszem a szellemeddel. ❜
