2

598 28 4
                                    

Reggel félve léptem ki a házunk ajtaján. Két okom is volt rá. Először is Ricsit féltettem, a sok negatív energiáért, amit elképzelhetően kapni fog a szakítás miatt. Másodszor pedig a társaságunkat. Attól féltem, hogy mivel Virág és Ricsi szakítottak, két felé szakad a társaságunk. A Ricsi-pártolók és a Virág-pártolók. És ebben ugye az a legrosszabb, hogy én nem tudom melyik párton állok. Virág az LB-m, őt sose bántanám meg. Ellenben Ricsi is nagyon közel nőtt a szívemhez az évek alatt. Nem tudnék dönteni!

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal léptem oda Cortezhez. Áá, igen Cortez. Már említettem, hogy több hónapja járunk, de még mindig nem hiszem el. Egy ilyen nagyszerű pasi hogy járhat velem? Igazság szerint nem hiszem, hogy megmarad nekem. Hiszen sok, hozzá jobban való lányt találhat. Meg én is (persze fiúba)...Várjunk! Mit beszélek én itt!? Teljesen úgy hangzott, mintha már nem szeretném őt! Dehogynem, én szeretem! Rajongok érte! Na jó, ez meg úgy hangzik, mintha bizonygatnám. Inkább hagyom.

-Szia! - léptem oda hozzá, de hirtelen nem tudtam mit csináljak vele. Végül nyomtam egy puszit az arcára, majd zavartan előre mentem. Szinte éreztem a hátamon a kérdő tekintetét. Egyszerűen nem tudom mire vélni a viselkedésem.

A suli elé érve megpillantottuk a többieket. Dave és Kinga egymás kezét fogva álltak Zsoltival szemben, aki valamit nagyon magyarázott. Macu a telefonján tweetelt valamit, és néha hangosan felnevetett. Odaálltunk közéjük, és bekapcsolódtunk a beszélgetésbe. Nem sokkal később Ricsi is befutott. Kifejezéstelen arcal nézett maga elé.

-Jól vagy? - kérdeztem aggódva.

-Ja- vágta rá. Aha, értem. Szóval nem szeretett volna beszélni róla.

Ezután Virág is betoppant, mire Kingával rögtön berángadtuk a mosdóba. Virág szerintem sejtette, hogy miről szeretnénk beszélgetni, mert csendben jött velünk.

-Mi ez az egész: "nem szeretnem már többet Ricsit, már mást szeretek" őrület?! - orditotta Kinga Virágnak- Ezt nekünk mikor akartad mondani?! Virág figyelsz egyáltalán?? És amúgy is! Ki az a másik szerelmed??

Hát igen. Kingát nagyon megviseli ha nem tud valamiről.

-Én.. Én.. - dadogta Virág. Közelebb mentem hozzá, és bátorítóan megszorítottam a kezét. Értette a célzást, és elkezdett mesélni:

-Úúú, hát nagyon rosszul érzem magam, mert naon rossz barátnő voltam. Meert beleszerettem, valaki másbaa.

-Igen, ezt már tudjuk. Tovább! Ki az? - türelmetlenkedett Kinga.

-Íjj.. Hát.. Zsolti.. - bögte ki, mire csodálkozva néztem rá. Virág és Zsolti? Ki tudja? Lehet működne is.. Aranyosak lennének, az biztos!

Kinga kifejezéstelen arcal nézett Virágra. Majd pár perc elteltével megvonta a vállát, és elmosolyodott. (!!) Virág még mindig ilyedten állt, ezért odaugrottam elé, és szorosan megöleltem.

Ez után kimentünk a mosdóból. A termünk felé vettük az irányt, ahonnan már hangos zajok szűrődtek ki. Beérve ösztönösen elhajoltam a felém dobott galacsinoktól, és a padom felé vettem az irányt.

A délelőtt eseménytelentűl telt, szokásos hétfői nap volt. Viszont amikor hazafelé indultam, hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Gyorsan megfordultam, mert azt gondoltam Cortez az, és végre velem jön haza. Amikor megláttam Ricsit, majdnem hátra estem. De szerencsére sikerült megtartanom az egyensúlyom.

-Ricsi? Hát te? Cortez merre van? - kérdeztem megilletődve.

-Nyugi, Ren! C. elment moziba, vagy nem is tudom... - gondolkozott el. - Na mindegy! Gondoltam elkisérlek.. - sütötte le a szemét, én pedig elmosolyodtam.

-Persze, menjünk együtt. Úgy úgyis izgalmasabb. - feleltem mosolyogva. De, keserűnek éreztem azt a mosolyt. Cortez moziba megy? Egyedül? Ki megy mostanában egyedül moziba?? Miért nem hívott? A fenébe is! A barátnője vagyok! Vagy nem?

Halii remélem tetszik, most kicsit tartalmatlanabb rész lett, de azért remélem tetszik! Igyekszem majd hamar hozni a többit is! 🥰

Kedvenc rasztám ~szjg ffWhere stories live. Discover now