Kedvenc rasztám ~szjg ff

4.

Felvettem a telefonom, és a fülemhez szorítottam.

-Szia.. - szóltam bele, de közbe vágott.

-Miért nem mondtad, hogy gáz van Cortezzel?!

-Öhm, tessék? - kérdeztem meglepődve. Be kellet volna számolnom neki minden lépésekről?

-Jól hallottad! Most átmegyek! - közölte.

-Mi-i? Átjössz? De.. Mármint.. - makoktam, mert teljesen zavarba jöttem. Ricsi csak így átjön? Nincs saját programja? Vagy ha van, miattam abba hagyja, és eljön?

-Igen! Öt perc és ott vagyok! - felelte magabiztosan, majd letette. A telefonomat még mindig a fülemhez tartva, döbbenten meredtem magam elé.

Felnéztem a tükrömre. A ráragasztott képeken elidőzött a tekintetem. Majd a tükörbe néztem. Nem fogadott szép látvány. Kisírt szemek, elkenődött szemfesték, üres tekintet. Azért Ricsinek nem kéne ezt a képet látnia. Gyorsan beiszkoltam a mosdóba, és lemostam az arcomról a festéket. Így elfogadhatóbbnak gondoltam magam.

Pontosan öt perc múlva csöngetett. Lerohantam a lépcsőn, majd kitártam az ajtót. Ricsi aggódó tekintetével találtam szembe magam. Erre szomorkásan elmosolyodtam, majd felinvitáltam a szobámba. Anyáék csak egy bólintással nyugtázták, hogy a gyereknek jött egy barátja, majd folytatták a munkájukat.

Felérve a szobámba, leültem a babzsák fotelembe és szomorúan mosolyogva néztem Ricsi felé. Ő a tükrömet nézegette, és látszott rajta, hogy hirtelen nem tud mit mondani.

-Ha szeretnéd nyugodtan elmesélheted... - bökte ki végül zavartan.
Hálásan mosolyogva néztem rá, majd elkezdtem mesélni. Ricsi komolyan hallgatott, néha fel-fel morrant, néha meg hitetlenül megrázta a fejét. Mire végeztem csak ennyit mondott.:

-Én szétütöm a fejét!

Nem tudom pontosan kire értette, Vikire, vagy Cortezre. Mindenesetre elnevettem magam, amit ő megkönyebbülve vett tudomásul.

-És most mit akarsz csinálni? - kérdeztem tőle bizonytalanúl. Nem voltam benne biztos, hogy itt akarja hallgatni a legjobb barátja szidását, amikor biztos van jobb dolga is.

-Veled maradni. - felelte, mire én zavaromban lesütöttem a szemem.

Ricsivel sokáig beszélgettünk . Mindenről és mindenkiről. Nagyon jó volt vele lenni, mert teljesen máshogy közelítette meg a dolgokat, mint például Kinga és Virág. Így már kevésbé fájt annyira az egész.

Amikor anya feljött a szobámba, és megkérdezte, hogy marad-e vacsorára, Ricsi jobbnak látta ha távozik. Ebben teljesen egyet értek vele :). Ki kísértem a kapuhoz, majd a szemébe néztem. Teljesen elvesztem a szemeiben, majd feleszméltem, és eldordítottam a fejem. Hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem. Próbáltam minden érzelmemet belesűríteni ebbe az ölelésbe. Nagyon hálás voltam neki azért, mert kizökkentett a gondolkodásomból és fedobott. Nagyon jól éreztem magam vele, és valahogy megnyugtatott a közelsége. Esetlenül viszonozta az ölelésem, majd az állát a fejemre támasztotta. Mosolyogva szívtam be az illatát, majd ennyit mondtam:

-Köszönöm.

Mosolyogva eltolt magától és a szemembe nézett.

-Menj be! Még megfázol.

Óvatosan bólintottam, és hátrálva, még mindig nem megszakítva a szemkontaktust, felsétáltam a bejáratig. Kinyitottam az ajtót, majd még egy utolsót intettem és beléptem. Óriási mosollyal az arcomon mentem vacsorázni, és még a tökfözelék-féleség is finomak tűnt. A szobámba visszatérve is rajtam volt az az idegesítő mosoly, amit egyszerűen nem tudtam levakarni.

Fürdés és fogmosás után az ágyamon fekve gondolkodtam. Ricsin. Miért rohant ide hozzám, csakhogy meghallgassa a szerencsétlen sztorimat? Miért ragaszkodott hozzá, hogy maradjon? Miért váltott ki belőlem ilyen reakciókat? Miért gondolok most is rá? Te jó ég! Szerintem szerelmes vagyok Ricsibe!

Halii! Igaz, ez a rész kicsit szerencsétlenre sikerült, de azért remélem tetszik! Kapahatok egy rövid véleményt a sztoriról? 💜