22.rész

135 8 6
                                    

9 hónap múlva

Nagyon sok minden történt a randi óta,és mi meglepő de csak jó dolgok történtek velünk vagyis nyilván volt egy két nehézség,de együtt képesek voltunk átvészelni azt az időszakot. Jungkook már 9 hónapos ami azt jelenti hogy bármikor megindulhat a szülés,és én ettől nagyon félek talán jobban mint ő pedig nem én szülők. Kisfiúnk lesz aminek borzasztóan örülök ahogy kookie is nyilvánvalóan,bár szerinte én csak is fiút akartam,és mikor megkérdeztem miből következteti ezt le akkor csak annyit mondott hogy " sikítoztál az orvosi rendelőben mint egy lány" pedig nem is sikítoztam. A hónapok alatt beköltöztünk a saját házunkba és tudom hihetetlen,de leérettségiztünk online tanfolyamon,jó oké,tudom csak az hihetetlen hogy én Min Yoongi leérettségiztem,senki se tudta felfogni ezt a váratlan dolgot de még én sem. Jungkooknak és nekem is van munkák ugyanis mind a hetünket felvették  a BIG HIT ENTERTAINMENT-be így szóló énekeseként,táncososként és dal íróként dolgozzunk ott! Bár egy-két szabályt nem tudtunk jungkookal betartani hiszen egy pár vagyunk és nem sokára egy kis család is de azt mondta Bang Si-Hyuk a cég alapítója,hogy nem baj csak annyira ne mutassuk a social médián az életünket vagyis inkább a kisbabát amit az elején nem értettem hogy miért, de kookie elmondása szerint ez azért van hogy biztonságos életünk legyen.

Jelen pillanatban a dolgozó szobámban írók egy dalt magamról aminek a címe nem más mint AGUST-D ez a nevem a művész nevem,és mivel nagyon jön az ihlet ezért tudom hogy ütős szám lesz vagyis reménykedem benne.
-Yoongi-jön be kookie hasát simogatva
-Hm?-nézek rá mosolyogva
-Gyere légyszíves enni,köszönöm-sóhajt egyet és kimegy a dolgozó szobából,csak kuncogva állok fel a székemről és megyek utána.
-Jó,ne haragudj csak bele merültem a munkába-puszilok arcára hátulról átölelve
-Észre vettem ugyanis vagy hétszer szóltam de nem reagáltál! Már azt hittem meghaltál-dunnyog édesen amin muszáj nevetnem
-Ne haragudj pici nyuszim-kezdem simogatni pocakját amin elmosolyodik ahogy látom.
-Ott a kaja az asztalon,egyél Min-biccent a fejével az asztal felé én pedig jó fiú módjára leülök és enni kezdek. Jungkook nagyon finoman főz,imádom az ételeit,de tényleg és nem túlzok. Míg eszek a zenémen jár az eszem viszont Jungkook fájdalmas összegörnyedése szakít meg.
-Mi az? Mi fáj?-állok fel egyből és oda lépek hozzá
-Azt..azt hiszem szülni fogok-mondja nehézkesen
-Ooo istenem,szülés helyzet,szülés helyzet-sietek fel a hálóba a táskáért utána pedig kikísérem az autóhoz a szerelmem akinek egyre nagyobb fájásai vannak! Igen,jogosítványom is meglett nagynehezen de most nem ez a lényeg hanem az hogy SZÜLÉS HELYZET VAN!Beülök én is az autóba,s amilyen gyorsan csak lehet tartok a kórház felé közben hobival beszélek vagyis inkább kiabálok.
-Igen hoseok bazdmeg kookie szülni fog!!-kiabálom
-ÚRISTEEEEEN-kezd visítani drága jó barátom akit most legszívesebben leütnék a rikácsolása miatt,de úgy látszik nem csak én.
-Jung hoseok!! Azonnal hagyd abba a visítást és értesítsd a többieket-kiabálja kookie feszülten aztán rányomja a telefont. Mikor a kórházba értünk megfogom a táskát és segítek a nyuszimnak a kórházba be lépkedni,oda megyek az egyik nővérhez.
-Hölgyem! A páromnak beindult a szülés,kérem szóljon dr. Kimnek-nézem idegesen míg ő bólint egyet és elszalad szólni az orvosnak! Hoznak egy tolóágyat ahova kookie rá fekszik és már tolják is a szülő szobába! Mivel császármetszés lesz ezért nyilván bent leszek kookieval hogy támogassam.
-Itt vagyok szívem-fogom meg egyik kezét és meg puszilgatom
-Minden rendben lesz,oké? Csak nyugodj meg-puszilok homlokára,az érzéstelenítőt beadják jungkooknak és a császármetszés megkezdődik.
-Gondolj arra hogy nem sokára egy kis család lehetünk-nézem boldogan a kis szerelmem aki csak mosolyogni tudni aztán egy idő után meghallok egy baba sírást amire be könnyezem,kookie pedig halkan pityeregni kezd.Meg mutatják a picit és elviszik megmosdatni én pedig kimegyek mert kookiet ellátják azon pedig nem lehetek bent.
-El se hiszem-ülök le egy székre és falnak döntöm fejem vigyorogva
-Apa vagyok-suttogom magamnak boldogan és könnyes szemekkel. Megszületett a kisfiam,ez annyira hihetetlen. Kitolják kookiet és át viszik egy szobába én pedig megyek utánuk.
-Istenem,olyan büszke vagyok rád-kezdem össze-vissza csókolgatni az én kis szerelmem
-Egy család vagyunk hivatalosan is-nézz csillogó szemekkel én pedig hevesen bólogatok s vigyorogva
-Úgy bizony,egy kis család vagyunk.-csókolom meg,be hozzák a kicsit,és egyből kookie kezébe adják.
-Hát szia picike herceg-nézi vigyorogva kookie és apró kezét simogatja! Csillogó szemekkel nézem a fiamat aki olyan tökéletes és apró.
-Olyan gyönyörű-könnyesednek be megint szemeim.
-Aww szívem-nézz rám kookie és meg puszilgatja arcom amit csak vigyorogva hagyok. Egy idő után kezembe adja a kicsit én pedig óvatosan ringatom és cirógatom arcát.
-Olyan macsó vagy mint apád-vigyorgom
-Igen,természetesen-forgat szemet kookie és nevet
-Annyira csodálatos-áradozom és egyszerűen nem tudom felfogni hogy ő az én fiam,hogy nekem van egy fiam! Úristen,Úristen.A kicsi elkezd sírni amire én be pánikolok egy aprócskát.
-Nyugii szívem,biztos csak éhes-veszi el tőlem kookie a kicsit és a tápszeres cumis üveget megfogva kezdi etetni.
-Kis falánk-nevetek halkan hiszen ahogy látom a kicsinek ízlik a tápszer.
-Sziasztok-nyitnak be a fiúk vigyorogva mire én felállok és a kisfiamra mutatok.
-Hagy mutassam be nektek Min Ji-Hoont-boldogan nézek a fiamra aki eszik nyugodtan
-Egyem meg de édes-jön közelebb hobi és integet a picinek
-Sziaaa pici Ji-Hoon-kuncog,és persze a többiek is elkezdik csodálni a fiúnkat.
-Örülsz hogy túl vagy rajta?-ül le jin kookie mellé és kezére simogat.
-Igen,egyrészt azért mert a kezemben foghatom a fiamat másrészt meg nem kell annyit szenvednem már,bár most császároztak szóval ezt a nem kell annyit szenvednem már mondatot vissza szívom-bólint mire mindenki nevetni kezd
-Ha kell valami nyugodtan szóljatok-mosolyog namjoon
-Köszi testvér,de megoldom-büszkén bólintok
-Még a főzést is?-húzza fel egyik szemöldökét jin
-Na azt például nem!-mondom határozottan
-Na látod-kuncog és vissza nézz a kicsire és kookiera. Boldogan nézem az életem értelmeit hiszen most már ki mondhatom hogy van kikért  éljek és boldog legyek. Csodálatos ez a nap,és remélem hogy minden ilyen jó lesz továbbra is....

Sziasztoook:D
Meg hoztam nektek a könyvem következő kis részét ami nagyon rövid ám irtó happy lett! Remélem tetszett nektek ez a rész is.

És azt is remélem hogy jól telik a nyaratok és sokat pihentek.

Mindenkinek sok sok puszi<3<3

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Aug 03, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

𝘈 𝘓𝘖𝘝𝘌 𝘛𝘏𝘈𝘛 𝘐𝘚 𝘚𝘗𝘌𝘊𝘐𝘈𝘓!                    Where stories live. Discover now