- KITELJESEDÉS -

8

***

Mondd el, Anya, milyen volt, míg
szíved alatt voltam,
Gömbölyödő pocakodban
sokat forgolódtam?
Mondd el, Anya, milyen volt a
születésem napja,
Gondoltad, hogy ilyen hamar
megnövök majd nagyra?

Hailee

Vissza tekintve az elmúlt 3 évre, elképesztő, megtapasztalni, hogy milyen azaz alváshiány! Viszont ha mondhatom, ezt 1 éven belül elhagytuk.
Ha tudtam volna, hogy hosszú éveken át csak testnedveket fogok törölgetni a gyermekemről... Ha tudtam volna, hogy milyen érzés ezt hallgatni: "anya, anya, anya..."

Ha tudtam volna, hogy az, hogy szeretem a gyermekemet, nem azt jelenti, hogy minden pillanatban odáig vagyok érte... Ha tudtam volna, hogy a zuhany lesz az egyetlen hely, ahol néha sírni fogok, mert nem találok másik helyet erre a célra. Ha tudtam volna, hogy rengetegszer el kell majd ismételnem ugyanazt a mondatot újra és újra és újra és újra... Ha tudtam volna, hogy a tanácsok fele, amit hisztire, sírásra, levertségre, engedetlenségre, tiszteletlenségre és lustaságra kapok, teljesen hasztalan.

Ha tudtam volna, hogy majdnem minden nap rettegni fogok, hogy valamit nem jól csinálok anyaként... Ha tudtam volna, hogy milyen érzés igazán kitartó szülőnek lenni.
... akkor is ugyanígy csinálnék mindent a gyerekeimmel.

Mert ha ők nem lennének, akkor...

Nem tudnám, milyen fantasztikus érzés, hogy egy emberi lény növekszik a testemben. Nem tudnám, milyen varázslatos, ha egy baba a karjaimban alszik el, és én soha, de soha nem akarom letenni.

Nem tudnám, milyen leírhatatlan izgalommal és boldogsággal jár, ha a baba megteszi az első lépéseit, ha először ül a bilire, ha kerékpározni tanul vagy ha először olvas el egy egész könyvet. Nem tudnám, hogy a gyermekem nevetése és ölelése még a legnehezebb napok fájdalmát is enyhíti.

Nem tudnám, milyen állandóan azért harcolni, hogy jobb szülő legyek. Nem tudnám, hogy a gyermeknevelés segíthet begyógyítani a saját gyermekkori sebeimet.
Nem tudnám, hogy azzal, hogy elveszítettem régi önmagamat az anyaságban, egy sokkal erősebb, mélyebb önmagamra találok.
És nem tudnám, hogy az összes fájdalmat és buktatót, ami az anyasággal jár, ellensúlyozza az anyaság öröme, szépsége és csodája.
Ha tudtam volna, hogy valójában milyen az anyaság, akkor is újra vállalnám

Mind e közben, amikor a jövőre gondolok, ott lebeg egy hatalmas kérdés előttem.
Megérte, a hatalmas önzőségünk? Hogy három évvel ezelőtt, gyerekem született?

Joe

Hogy mit csináltam akkor, amikor még nem voltak Ők, a Családom? Jó kérdés. Annyi mindent, de leginkább úton voltam. Közeledőben, távolodóban emberek, dolgok felé. Felfedezőúton jártam, ismerkedtem.

Nem akarom melankólikusra venni a figurát, koránt sem erre van szüksége most a népnek, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. Biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek folyamatosan eszébe jut az az állapot, ami mindent megváltoztatott egy pillanat alatt. De muszáj lesz a jövő fele menekülni.

Amikor ránézek a lányomra, egy csodát látok, életem legnagyobb csodáját és azt érzem, hogy remélem, jó sokáig fogok élni és egész életemben nem érhet nagyobb öröm, mint az, hogy ő itt van velem/velünk. És legnagyobb életcélom, hogy neki a lehető legjobb legyen.
Boldogsága mindennél fontosabb számomra.
Egy pillanatig sem érez semmit ebből az egészből.

Tegnap csak néztem őt, ahogyan a hintaágyban, a levegőn békésen szuszékolt. De azért egy apró könnycsepp kicsordult, szerencse, hogy senki nem látta, bár az sem szégyen, ha valaki kicsit lelkis. Hatalmas erőt és kitartást tud adni, az a szeretet, amit tőle kapunk. De bővül, nő a család!

Csak óvatosan lassan érkezik... a tesó!

2019. 07.12. B