A szakítás napja

14 1 0
                                    

Nam szemszöge:

Valamiért támadt egy olyan érzésem, hogy megkell néznem Tae-t. A szobájához érve halkan nyitok be hiszen tudtam, hogy végre Jk-jel beszél. Nagyon várta már, hogy újra beszéljenek. Mikor benyitok a szobába a térdeibe temetkezve sírt. Azonnal oda rohantam és jó szorosan magamhoz öleltem. Nem akartam kérdezni ugyan is tudtam, hogyha akarja akkor úgy is elmondja. Egyszer már voltunk így, amikor a szeretet nagymamája elhunyt. Kb 10 percig voltunk úgy és ahogy tudtam rám nézet és elkezdte mesélni.

*Nem akarom elhinni, hogy ez történt? Hogy tehette ezt? – ismétli a végét. Én meg azt se tudom, hogy mi történt.
*De miért mi történt? – kérdezek rá aggódva.
*Jk megcsalt, de esküszöm még nem is ez lenne a baj, hanem az, hogy Lisával csalt meg? – mondja Tae megint könnyes szemmel.
*Tae amióta Jk-t ismerem majdnem azóta tudom, hogy meleg. De abban biztos vagy Lisa volt az? – kérdezem.
*Igen 100%-san biztos vagyok benne. – mondta azonnal.
Biztos vagyok benne, hogy Lisa volt. Amikor az előbb még hívásban voltunk egyszer csak megjelent egy bögrével letette az asztalra és Jk ölébe ült. Úgy, hogy ezt én mind láttam emiatt teljesen lefagytam és inkább kinyomtam a hívást. – mondta megint könnyes szemekkel, amik most utat is törtek maguknak.
*Héj-héj nyugi, hid el minden rendben lesz. Mit szolnál, ha csinálnék neked egy teát méghozzá a kedvencedet? – kérdezek rá bár tudom, hogy ennek soha nem mond nemet.
*Az nagyon jól esne. – szipogja.
De Nam megkérhetnélek előtte valamire? néz rám könnyes kutyus szemeivel.
*Persze kérdez csak. – erre kíváncsi vagyok.
*Ne te csináld meg a teát, márcsak a biztonság kedvéért. – mondta, végre egy kis mosoly mellett.
*Haha nagyon vicces valaki, na gyere menjünk. – mondom neki én is mosolyogva még ha ugratott is.

Lementünk a napaliba én a konyhába mentem tovább, Tae az egyedüli fotelbe ült le.A konyhában megkértem, hogy készítse el Tae-nek a kedvenc teáját, cserébe kapott egy csókot. Amíg a Teát csinálja addig én vissza megyek a napaliba, ahova amikor beléptem Tae-en kívűl minden ki rám vezette a tekintettét, láttam a szemeikben, hogy kíváncsiak mi történt, csak mivel látják milyen állapotban van, ezért nem akarják megkérdezni. Ennek, hogy őszinte legyek egy kicsit örülök, csak bólintok nekik, hogy majd elmesélem.
Amikor Jin meghozta Tae-nak a teát, Tae megkérdezte, hogy felmehet e a szobályába én meg Jin csak össze néztünk, majd Jin csak annyit tudott mondani, hogy persze. Így belegondolva olyan mintha mi lennénk a szülők és az egyik gyerekünk most kérdezte meg, hogy felmehet e. Lehetet hallani Tae-nek a lépteit, majd az ajtónak a csukódását. Amint becsugta az ajtót J-Hope meg is szólalt....

*Nam mi történt? – kérdi J-Hope.
*Na szóval most Tae most nagyon maga alatt van, ugyan is Jk megcsalta. - mondom nekik nagy nehezen, hiszen még és se akarom felfogni, elhinni meg végképp.
*Hogy mit mondál? – lepődik meg Jin. Legalább nem csak én nem tudom felfogni.
*Azt akarod mondani, hogy Jk megcsalta Tae-t? – kérdi Yoongi.
*Szegény Tae. – mondta Jimin halkan, de ezt váram is tőle hiszen Tae és Jimin legjobb barátok.
*Igen jól hallotátok, de tudom, hogy ezt is nehéz elhinni, de nem ez a legdurvább. – mondom nekik tovább.
*Ha nem ez akkor még mi van itt Nam? – kezd ideges lenni Yoongs, ami nem a legjobb, de most megértem ,hiszen ő meg Jk legjobb haverok.
*A legdurvább az, hogy elvileg Lisával csalta meg, de ez még nekem is sok hiszen Jk-t amióta ismerem tudom, hogy meleg.
*Ezt nem akarom elhinni, nem tehát ez lehetetlen. – akad ki Jimin is.
*Tudoom, de halkan nehogy hallani lehesen. Tae ezt mesélte nekem, hogy amíg Jk-jel beszélt volna már hívásban voltak, de hirtelen meglátta Lisát aki egy bögrét tett az asztalra majd Jk ölébe ült. – mondtam el nekik a teljes sztorit hátha ők mást is hisznek ebből.
*De Jk eltaszította nem? – kérdi Hobi.
*Sajnos ezt nem tudom és Tae sem ugyan is lefagyott a látványra és inkább kinyomta a hívást.
*Ez nagyon durva. – Hobi
*Később benézek hozzá. – mondta jimin

Az örök barátság.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang