𝙳𝚁𝙴𝙰𝙼 𝙵𝙾𝚁 𝚈𝙾𝚄 || 𝙵𝚊𝚗𝚏𝚒𝚌𝚝𝚒𝚘𝚗

🄲🄷🄰🄿🅃🄴🅁 « 🅃🅆🄾

Az éjszaka közepén felriadtam. Egy furcsa és igen kellemetlen hang szűrődött be kintről... Egy hirtelen tett mozdulattól már a padlóra kerültem és elindultam a zaj irányába.

Egy pillanatra megálltam,  hogy a szobatársamra vessek némi pillantást, de még fel sem ébredt!

- Hogy tud még mindig mélyen aludni?! - suttogtam, nehogy megzavarjam édes álmát.

Tovább lépkedtem, de csak a szobaajtóig... Jobb kezemet megemeltem és a kilincsre helyeztem,  de megtorpantam.. Amelie szavai jutottak eszembe: 'Nem teheted ki a lábad, amíg fel nem kell a Nap!'

'Most az egyszer hallgatnom kellene rá!' gondoltam magamba és a kilincsről lekaptam a kezem, majd visszafordultam és az ágyamhoz indultam, befeküdtem, oldalra fordulva próbáltam visszaaludni.

~

Reggel hullafáradtan álltam neki az udvar feltakarításának... Az éppen elszáradt leveleket sepertem össze,  amikor egy beszélgetésre lettem figyelmes a távolból... Nem szokásom kihallgatni mások társalgási témáikat,  amiket nem velem közölnek, de... Most kivételesen érdekelt a 'híres legenda', amiről mostanság nagyon sokat hallok...

'Ahh, kislány! Viselkedj! Ne okozz csalódást Amelie-nek!' - fejbe csaptam magam és már vissza is tértem, ahol épp abbahagytam...

- ... Kate asszony kért meg,  hogy ezt adjam át! Nagyon aggódik! - mondta egy szolgalány a család egy inasának...

Mintha egy csapás ért volna,  felkaptam erre a mondatra a fejem...
Ki az a Kate?  Kiért vagy miért aggódik?  Régóta ismerik egymást? A család egy közeli rokona?! 

A hallottak egy kissé felkavartak. Lehet,  köze van a 'legendához'?! Egyre jobban bele akartam ásni magam a témában, de ha Amelie megtudja, nagyon mérges lesz rám!

- Te már megint csak ácsorogsz ott,  ahelyett,  hogy a munkádat végeznéd?! - kérdezte egy hang.. Ijedtemben elejtettem a kezemből a seprű nyelét és az a földre esett.

- Ön már megint idegesíteni jött?!  - kérdeztem vissza, de ekkor jobb kezét megemelve hallgatásra méltatott...  'Nem mintha folytatni akartam volna ezt a beszélgetést!'

- .... A múltkori kis vizes eset után,  kijár nekem némi tisztelet! - felelte. Hangjából érezhetően elég higgadtan.

'Nevetséges!' gondoltam magamban,  de ezt nyilvánvalóan észrevette rajtam, mennyire nincs kedvem hozzá!

- ... A tiszteletet ki kell érdemelni! Ha maga tisztelni fog.... Tisztelni fogom én is! - megjegyeztem...

- Most pedig... - szemöldökét felvonta,  mintha arra kért volna, folytassam a mondandóját...

- "Most pedig..."?? - néztem kérdőn rá..

- Tartozol nekem egy bocsánatkéréssel! 

'Na persze, mert csak egyedül én voltam egy visszataszító alak!'

- Nem gondolja, hogy maga volt a kiprovokálója a történteknek?!  - kérdeztem vissza...

- Hm...! Ha nem viselkedsz, nincs bocsánat! - felelte...

- Ha nincs bocsánat, nincs tisztelet!  - feleltem én is..

- Nem jutottunk ezzel előrébb! Mindig így fogsz viselkedni?! - kérdezte..

- Hogy kellene viselkednem?! Nem fogok meghajolni Ön előtt! Csak mert maga azt parancsolja!

- Félreértessz! Nem kérem, hogy hajolj meg előttem, mint valami királyi alattvaló!

- Miért akarja, hogy tiszteljem?! - tettem fel a kérdést, de ekkor csak egy érthetetlen tekintetet kaptam válaszul, majd így felelt:

- Mert a családom egy alkalmazottja vagy! Azt teszed, amire utasítanak! Azt KELL tenned, amit megparancsolnak neked!  - erősített rá kijelentésére...

Tulajdonképpen igaza van!  Tiszteletlenül viselkedtem és még most is ezen az állásponton vagyok! Egy célom van, amiért nap, mint nap keményen küzdenem kell!