𝙳𝚁𝙴𝙰𝙼 𝙵𝙾𝚁 𝚈𝙾𝚄 || 𝙵𝚊𝚗𝚏𝚒𝚌𝚝𝚒𝚘𝚗

🄲🄷🄰🄿🅃🄴🅁 « 🅃🄷🅁🄴🄴

-... Azt hiszem, ezt már megbeszéltük Abby!

A nap folyamán a 'főnök' magához hívatott, mivel megszegtem a legfőbb szabályukat, amit már az idekerülésem napján szabtak meg. 

-Mi keresni valód volt ott kint?! -kérdezte egy kicsit sem kedves hangnemmel az Úrhölgy...

-Én... csak a munkámat végeztem...! - feleltem megtartva a magabiztosságom, de ahogy elnézem, nem igazán tetszett a válaszom..

-... Amit Amelie-re bíztunk! - megemelte hangját... - És mégis, hogyan jutott eszedbe, hogy szóba elegyedsz William-mel?! Eme ház örökösével?!

'Khm.. Nem viszi egy kicsit túlzásba? ...' 

- ... Sajnálom! - miközben elnézést kértem, egy kissé rosszul kezdtem érezni magam, amiért ezek nem nagy dolgok, mégis leszedik értük a fejem... Valamit nagyon rosszul csinálok! 

- ... Nem akarom megismételni magam! Még egy húzás és repülsz a háztól! 

'Na igen, zene füleimnek, viszont... Amelie-vel mi lesz?! Nem hagyhatom magára azok után, amit értem tett!' 

~

Napok teltek el azóta, hogy Amelie távolságtartóbb lett... Az utóbbi időben nagyon sok rossz dolgot tettem, amikért rengeteget veszekedtünk. Reggelente nem is látom, esténként, amikor találkozunk, már az ágyában feküdve próbál elaludni.. Most sem volt másképp...

-Amelie! 

-Uhum...?

-Beszélhetünk? -kérdeztem, szívemben pedig egy apró fájdalom hasított végig...

-Ne most! Már elég késő van! -fáradt hangja egyre jobban aggasztani kezdett..

-Kérlek! Fontos lenne! -kérleltem, de azt hiszem, jobb lenne hagynom...

-Majd beszélünk máskor! Most pedig aludj! -és már oldalra feküdt, arccal a fal felé...

'...Amelie! Sajnálom!' 

E gondolattal én is ágyba bújtam, de egyre rosszabbul érzem magam...  

-Nagyon sajnálom! Nem... akartalak megbántani! Én... -félbeszakított...

-Abby, kérlek! Aludj már!

-Nem tudok nyugodt szívvel aludni! Amelie! Kérlek! Beszélnünk kell! 

-Fejezd be! Miért nem tudsz egyszer normálisan viselkedni?! Majdnem kirúgtak miattad! -idegesen felült, hogy a szemembe nézzen, de a látvány egyre rosszabb volt... Egyre jobban aggódtam és féltem... -A szabály, az szabály! .... -egy pillanatra megállt... -Akár tetszik, akár nem, be kell tartani! Értem, hogy nem szereted ezt a helyet, nem akarod az életed hátralévő részét egy szolgalányként leélni! Nekem sem tetszik, hogy így kell élnem! De ez az életünk! Én beletörődtem, törődj te is bele! 

-Amelie...? 

-Most pedig kérlek, aludj! Holnap korán kell kelnem! -vissza is feküdt...

Én csak párnámra hajtottam a fejem, nem tudtam lehunyni a szemem sem, most ezúttal tényleg messzire mentem... Maga a tudat, hogy megbántottam egy számomra fontos személyt, a legrosszabb érzés, amit a szüleim elvesztésekor éreztem...