Diverzitás [BEFEJEZETT] ~ Persona 1. kötet

Tizedik fejezet

Hosszú hónapok teltek el. Közeleg immár az ősz vége, hamarosan kezdetét veszi a zord és hideg tél.

Az elmúlt időben Belladonnával egyre szorosabbra fűződött kapcsolatunk, amit úgy tűnik, Latifa mindenáron próbált meggátolni. Szerencsére, sikertelenül. Egyre kevésbé vagyok képes eltűrni a viselkedését mind velem, mind szegény Bella irányába, aki minduntalan a védelme alá veszi. Mostanában viszont egyre szomorúbbnak tűnik, melyet nem tudok hová tenni, pedig nálam sikerült elérnie a gyakoribb mosolyt, illetve a nevetést is. Többek között, ennek okozóját is ki kell derítenem, habár tippjeim szerint a vörös hajú boszorkány lehet az.

Karlek a veszekedésünk óta nem jelentkezett, s amikor információt kérek a céhétől, igen magas összegeket kér el, valamint személyesen nem hajlandó átadni mindazt, melyet megtudott. Teljesen elhatárolódott tőlem, feladatkörét pedig elosztottam Jarek és Elda között, akik meglepően jól össze tudtak már dolgozni, valamint a munkákat is nagy precizitással végezték el az idő múlásával.

Hálás voltam kettejük támogatásának, szükségem volt rá.

A koronaherceg beavatási ünnepsége a hírek szerint következő esztendőben, tavasz beköszöntekor lesz megtartva, addig pedig a határoknál folyó területi harcokat is le szeretnék zárni, mely igencsak a végét járta már.

Mindeközben a nemesek bálok hadait rendezték, melyre néha elkísértem szívem választottját, ki mindig fel tudott vidítani. Ma délután egy nemesek számára megtartott, a város terén megtartó nyílt téri bál-féleség került megrendezésre, a koronaherceg jegyese, Latifa nővére szervezésében. Persze ezen az eseményen nagy valószínűséggel, szokás szerint, meg sem fognak jelenni. Egyedül a királyi bálokon szokták látni következő császárt és császárnőt.

Természetesen, ezúttal én hívtam el Bellát, aki örömmel belement, így a főtéren fogunk most találkozni.

Felkeltem a székből, hosszasan nyújtóztatva elgémberedett karjaim, majd megforgattam csuklóim, melyek elzsibbadtak a kemény papírmunkától. Nyakam átmozgattam, miközben odaléptem a nagy ablakhoz hátam mögött összekulcsolva ujjaim. A legtöbb fán már levél sem volt, mind lehullott. Kopárrá vált a táj, borongósra váltott hosszú hetekkel ezelőtt az idő. Halkan sóhajtottam, amikor is gondolataim közül két kopogás, majd az ajtó nyílása rángatott ki.

Kérdő tekintettel fordultam el az ablaktól az épp belépett, gondterhelt Jarek irányába, akinek arca teljesen kipirult. Lihegve lépdelt közelebb, majd dolgozóasztalomon megtámaszkodva felém nyújtotta a levelet.

- A királyi család egy tagjától érkezett. Rajta a pecsétjük - magyarázta meg gyorsan sietsége okát is.

- Értem. Köszönöm - bólintottam. - Ülj le nyugodtan - intettem a kanapéra, amit azonnal el is foglalt hálás tekintettel.

- Légy áldott, herceg! - vett egy mély levegőt, majd hatalmasat sóhajtott.

Eközben én is leültem vissza a székemre, majd a borítékvágó késsel kinyitottam, s kivettem a levelet. Érdeklődve kezdtem az olvasásába, azonban egyből el is öntött cseppet a harag mardosó lángja.

"Kedves Amas!

Tudom jól, hogy ez a negyedév igen gyorsan elröppenhetett számodra, azonban fontos információkat kell megosztanom veled.

Megnyitjuk a palota mágusaival a teleportációs gátat, melyen áthaladva a harcmezőhöz közel fognak a harcosok felbukkanni, ezáltal sok időt megspórolva. Sajnálatos módon, nem tudták hamarabb elkészíteni, azonban most szerencsére meglettek. Pont időben.