Diverzitás [BEFEJEZETT] ~ Persona 1. kötet

Epilógus

Fogalmam sincs mi ütött belém – gondoltam miközben sóhajtva lépcsőztünk fel a Magány Tornyába, a tömlöchöz. – Mégis hogyan tudott ilyen butaságra rávenni Bella, már megint? Alig egy hét van Balthasar koronázásáig, erre pont Latifát akarja meglátogatni? Természetesen értem, hogy mindenkiben a legjobbat látja, végtére is ő a szent. Mégis... Ez a boszorkány annyit ártott neki eddig is!

– Ne bosszankodj – nézett rám mosolyogva, füle mögé tűrve egyik aranyló fürtjét. Gyönyörű violaszín szemei csintalanul csillogtak.

Gondterhelten, hatalmasat sóhajtottam. Félrenéztem.

– Nem értem miért akarod a történtek ellenére mégis látni – mondtam sokadjára is.

– Lehet hogy bántott de... elveszítette a családját, biztos teljesen maga alatt van most – suttogta lehajtva a fejét. – Ennyire zavar?

Hosszasan hallgattam. Az őr vezetett fel minket, lassan meg is érkeztünk.

– Nem...

– Látod? Itt vagy velem, semmi bajom nem eshet, amíg a közeledben vagyok – kuncogott.

Cseppet megnyugodtam szavait hallgatva, de továbbra sem örültem a helyzetnek.

Egy apró kis ráccsal tarkított ablak volt a helyiségben. Mágikus lámpással tudtunk csak rendesen látni, melyet az őr felakasztott a tartójára. Latifa a földön térdelt. Csuklóin a mágia áramlását megakadályozó bilincs volt, hosszú láncokkal, amik a falhoz voltak erősítve. Ennek hála tudott mozogni, korlátozottan. Ruháját kénytelen volt rongyra lecserélni, mely még koszosabbá vált a cellában, már ez a csekély három nap alatt is. Haja teljesen kócos, szintén piszkos.

Grimaszolva az őrhöz fordultam, Bella pedig közelebb ment.

Szemem sarkából figyeltem ahogy a boszorkány felemeli a fejét, tekintetében az a furcsa, nem túl kellemes érzést adó tűz égett. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogyha szemmel ölni lehetne sem én, sem Belladonna nem élne már. A hideg futkosott ettől a nőszemélytől a hátamon. Enyhén szólva is.

A boszorkányt felügyelő őr egy nagydarab, komoly tekintetű férfi volt. Felmértem, de az le sem vette szemét a két halkan beszélgető lányról. Semmit nem tudtam kihallani a beszélgetésből. Sajnos.

– Remélem, nem bánik kivételezve a rabbal – szólaltam meg végül. A férfi a szeme sarkából lenézett rám.

– Eszem ágában sincs bűnözőket elkényeztetni, uram – felelte komoran.

– Ezt örömmel hallom – motyogtam én is, majd ismét figyeltem kettejüket. Hosszasan.

Latifa dühösen közelebb botorkált a rácshoz és a száját meg sem mozdítva motyogott valamit. Annyiban biztos voltam ennek ellenére is, hogy nem kedves szavakat vághatott Bella fejéhez, mert utóbbi kezeit az ajkához kapta, meglepetten kapkodva levegőért.

A rózsavörös viszont ekkor rám pillantott. Felemelte hangját.

– Ne aggódj! Téged is megöllek te utolsó szörnyeteg! – jelentette ki, mire Bellát átkarolva közel rántottam magamhoz, arrébb húztam. – Mindent megteszek, hogy földi pokollá tegyem az életed! Csak kerüljek ki innét!

A lány a bilinccsel kezdte ütögetni a rácsokat, melyek hangosan csattogtak. A férfi a lépcső felé biccentett.

– Ideje menniük – mormogta.

Egyetértőn bólintottam, s Bella válaszára sem várva megindultam lefelé.

– De én még...

– Ne vitázz – kaptam karjaim közé apró testét. Rámosolyogtam. – Ilyen jelentéktelen dolgok helyett a koronázásra kell megterveztetni a közös ruhánkat. Utána pedig készülhetünk az esküvőnkre.

Bella fülig pirultan kezébe temette arcát. Halkan nevettem reakcióján. Aranyos volt, rettentően.

Az életem árán is meg fogom őt védeni. Belladonna érdemes a védelmemre. Szívesen neki adtam a szívem, önként s dalolva. Habozás nélkül. Ha visszamehetnék az időben, hamarabb találkoznék vele, csak azért, hogy minél gyorsabban megismerhessem és feleségül vehessem...

Folytatjuk...

Link a második kötethez:

https://www.wattpad.com/story/301667087-inverzit%C3%A1s-~-persona-2-k%C3%B6tet