3. A felkészülés

438 57 11
                                    

– Oké. Ha elbaszom, megdöglök – vigyorogtam rá, mire Liam megköszörülte a torkát.

– Így is mondhatjuk – biccentett a fülesbagoly. – Ennek ellenére is vállalja?

– Van még több hülye kérdése? – tártam szét a karom, és a döbbent arcát látva, elégedetten hátradőltem.

Homofób köcsögök!


Louis


Miután azon kívül, hogy simán hagynak ott veszni, és Liam lesz az összekötőm, nagyjából semmit sem sikerült megtudnom, átvonultunk egy másik irodába, ami sokkal barátságosabbnak tűnt az előzőnél. Nagy, kényelmes bőrkanapé, és fotelek voltak benne, és legalább öt hatalmas monitor, a hozzátartozó számítógépekkel együtt. Szerencsére, a három ürge nem tartott velünk, úgyhogy ismét kettesben maradtam Liammel.

– Itt dolgozom – tájékoztatott –, és amint látod, nem kizárólag az enyém az iroda – mutatott a monitorokra.

– Mire használjátok? Megfigyelésre? – sétáltam el előttük, de most egyik sem volt bekapcsolva.

– Nagyjából mindenre, de most nem is ez a lényeg. Gyere, üljünk le – invitált a kanapéhoz.

– Ezek a te aktáid. Minden lényeges információt megtalálsz bennük Styles-ról, és az őt körülvevő emberekről. Ami nincs benne, azt nem kell tudnod – darálta Liam. – A mai napod van rá, hogy mindent elolvass, és megjegyezz, mert holnap indulunk San Antonióba, és a többi fejtágítást majd az úton kapod meg.

– Ilyen hamar? – ráncoltam a homlokom, mert azt gondoltam, ettől alaposabb kiképzést kapok majd.

– Nem vesztegethetjük az időt, már így is hónapok óta egy helyben toporgunk, és fentről elég nagy a nyomás – sóhajtotta. – Kellene egy név, hogy intézni tudjam az új személyazonosságodat.

– Milyen nagylelkűek vagytok, amiért meghagytátok nekem a választást – gúnyolódtam. – A keresztnevemet szeretném megtartani, a másik nem érdekel.

– Nem probléma. Akkor most magadra hagylak. Küldetek be némi harapnivalót, és kávét. A mosdó a folyosón, és a dohányzó helyiséget is megtalálod a végében. Sietek vissza – állt fel.–  Addig magold be az anyagot.

– Igenis, Payne ügynök – mosolyogtam rá, mire Liam csak a szemeit forgatta.

Amint kiment, hanyatt dobtam magam a kanapén, és kezembe vettem az első aktát, ami Zayn-ről szólt. Ő lesz az első számú célpontom. Újra átnéztem az összes fotót, ahol majdnem mindegyiken kétes alakok társaságában volt látható. Kettőn egy szórakozóhelyen smárolt egy fiúval, de nem ugyanazzal. Úgy tűnt, nagykanállal falja az életet. Ezután a gépelt oldalakat kezdtem el olvasni. A múltjáról semmit sem írtak. Se azt, hol született, hová járt iskolába, kik a szülei, semmit. Mindössze annyi derült ki róla, hogy Harry Styles barátja, és bűntársa. Ő szervezi a fontos találkozókat, szállítja a pénzt, kapcsolatot tart a terítőkkel, és ellenőrzi mindenki munkáját. Ezután helyek nevei voltak felsorolva, ahol gyakran meg szokott fordulni. Éttermek, elosztóhelyek, raktárak, szórakozóhelyek címei. Valószínűsítettem, hogy ezek valamelyikében kell majd összefutnom vele.

Kezembe vettem Harry aktáját. Róla sem találtam semmi személyeset, és még annyit sem írtak róla, mint Zaynről. Tényleg nagyon zárkózott lehet, ha ilyen kevés dolgot sikerült kideríteniük róla. A fotóit kezdtem el nézegetni. Kétségtelen, hogy rohadt jól nézett ki, és egyáltalán nem fog nehezemre esni ágyba bújni vele, kivéve, ha egy erőszakos, bunkó állat, mert azokat sosem bírtam. A külseje alapján nehezen feltételeztem ilyesmit róla, de sosem lehetett tudni. A srác kurvára az esetem volt, és reméltem, hogy én is neki, mert ezen állt, vagy bukott az akció. Na, meg Zayn-en, de ő velem egy súlycsoportú ragadozónak tűnt, és tőle valamiért nem tartottam.

Beépített szerelem - Larry Stylinson ff - 18+ - nem teljes (neon nails1)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang