7. Magány

595 60 28
                                    

– Úgysem tudom kihúzni belőled, igaz? – sóhajtott a készülékbe. – Rendben, feltöltöm, de ne csinálj semmilyen hülyeséget – kérte.

– Szoktam én olyat? – vontam fel a szemöldököm.

Ezután Liam részletesen kifaggatott az éjszaka történtekről. Éppen csak arra nem tért ki, hogy mit csináltunk az ágyban. Aztán a végén megdicsért, és még azt is hozzátette, hogy büszke rám. Hát, mit ne mondjak. Én is az voltam magamra.


Harry


Zayn nem jött haza az éjszaka, és én megint aggódtam. Nem tarthattam bezárva, és amúgy sem engedte volna, de nem örültem, amikor nem ad hírt magáról. A testőreitől tudtam meg, hogy összeszedett valakit, és felvitte a lakására, mert persze ő nem vette fel a telefont, amikor hívtam. Nem hibáztattam érte, mert fiatal, és természetes, hogy szórakozni akart. Megértettem, amiért nem vágyott olyan életre, amilyen jelenleg az enyém volt, és amúgy sem lett volna kivitelezhető, hiszen ő intézett helyettem mindent. A négy fal között tengődni nem túl szórakoztató, de egyelőre nem maradt választási lehetőségem.

Éppen befejeztem a reggelim, amikor végre visszahívott.

– Valami gáz van? – kérdezte.

– Nem, csak tudni akartam hol vagy, de időközben már megtudtam – toltam ki magam alól a széket, és átmentem az irodába.

– Bocs, elfoglalt voltam. Viszont, szerencsére mindig van, aki informáljon téged – gúnyolódott, de nem komolyan, mert pontosan tudta, hogy mi miatt féltettem.

– Értesültem az elfoglaltságodról. Remélem, jó érezted magad.

Leültem az íróasztalom mögé, kezembe vettem a papírokat, amiket tegnap este kaptam.

– Meglepően jól, de majd mesélek, ha hazaértem – mondta Zayn.

– Oké, akkor igyekezz, mert úgy látom, lesz egy kis dolgod még ma délelőtt – olvastam a homlokom ráncolva a sorokat, amelyek a legkevésbé sem tetszettek nekem.

– Rendben. Egy órán belül ott leszek – sóhajtott Zayn, majd kinyomta.

Félretettem az iratot, és átnéztem a többi jelentést, amiket a könyvelőm hozott el. Azokban minden szabályosnak tűnt, egyedül azt az elsőt találtam gyanúsnak. Bizonyára nem véletlenül rakta az öreg legfelülre, de azért szólhatott volna, hogy valami nem stimmel. Fáradtan dörzsöltem meg a szemem, amikor Zayn rontott be hozzám.

– Hali, mondd gyorsan, hogy mit kell csinálnom – állt meg az íróasztalom előtt.

– De fel vagy pörögve – jegyeztem meg.

– Hm, igen. Megismerkedtem valakivel – vigyorgott.

– Azt én is tudom, de mi ebben az újdonság?

Zayn megkerülte az asztalomat, velem együtt hátrébb görgette a székem, és felült az asztalra.

– Az, drága Harry, hogy ezt a srácot azonnal megkedveltem, és velem is aludt – árulta el.

– A végén nehogy szerelmes legyél – mosolyodtam el én is. – Mindenkit azonnal kirúgsz. Őt miért érte ez a megtiszteltetés?

– Mondtam, hogy megkedveltem. Olyan... Nem is tudom. Ez a fiú olyan, mint én.

– Nagyképű, pofátlan, és arrogáns? – kérdeztem.

– Baszd meg, Harry! – rúgott meg játékosan. – Egyik sem vagyok, és Louis sem az.

Beépített szerelem - Larry Stylinson ff - 18+ - ideiglenesen visszatéveWhere stories live. Discover now