Sosem gondoltam Volna (Szünetel)

kínos beszélgetés

- mondjátok már - förmed ránk anyánk
- Eric.... Hát ő.....a...
- jaj kicsim gratulálok, hát felnöttél, végre lett barátod - ujong anyukám.
- neeem, anya félre értesz.
- hát akkor?
- A báttya vagyok - jelenti ki Eric kicsit félve de határozottan
- hogy kid????? - tágul ki apa szeme.
- tényleg te vagy az? - néz rá anya már könyes szemekkel.
- Eric, igaz? - néz rá már apa is könnyes szemmel
- igen, apa - a szüleim egyszerre indultak meg felé és ölelték át.
- istenem, kisfiam. Úgy hiányoztál - sirtak bátyám nyakába.
- kérdezhetek valamit? - kérdezem félénken - miért nem mondtátok el?? - kérdezem szinte sírva. Ekkor egy kart érzek meg a derekamon. Alex.
- oh kicsikém, mi nem tudtuk, hogy hogyan mondjuk el. Egyszerűen nem tudtuk, hogyan viselnéd.
- és ha nem bukkan föl az életemben mi lett volna? Mikor mondtátok volna el? Egyáltalán elmondtátok volna?? - érzem ahogy Alex közelebb húz magához és megfordultam ölelésében és a melkasába furtam a fejem. Eddig birtam könnyeim szabadon engedtem és hangosan felsírtam. Alex a hátam simogatta és nyigtatott.
- kicsikém - kezdi apa is - elmondtuk volna. Amint egy kicsit idösebb leszel. Reméltük, hogy akkor könnyebb lesz feldolgozni. A bátyád a mai napig lerestetjük. Eddig semmi sikerrel. - jön apa egyre közelebb és megérzem érintését vállamon. De én csak jobban Alexhez bújók. - menjetek fel egy kicsit. Késöbb megbeszéljük nyugodj meg egy kicsir. - néz apám rám és a fiúkra.
- rendben - bólint egyet Eric
- fiúk - szól utánunk anya - aludjatok itt ma - nem láttam a fiuk rekcióját mert én még mindig Alex polójába voltam bújva.
Mikor felértünk a szobába Alex le ült az ágyra engem meg az ölébe húzott.
- sh nincs semmi baj - simogatta a hátam. Majd egyszercsak el aludtam.