A duológia első része.
Elenor soha életében nem várt valamit annyira, mint a nyarat. Az utolsó igazi nyarát az érettségi előtt.
A hangulatingadozásairól híres lány némi levegőváltozás és munka miatt a tesójáékhoz költözik egész nyárra, egy lyuk mér...
Az ember azt gondolná, a nyárnak hála kiszakadhat a megszokott világából. Én is ezt gondoltam, és valamilyen szinten sikerült is, majd rájöttem, hogy az eddigi környezetem egyre nagyobb sötétséget vet a fényben úszó napjaimra, az utolsó igazi nyaramra.
Ezért rohantam. Futottam, addig, amíg a szemem látott, éjjel-nappal, egy új időt várva, hol végre levetkőzhetem minden eddigi gátlásom, és önmagam lehetek. Az igazi én. Észre sem vettem, hogy ebben a nagy loholásban nemcsak az emberek, hanem magam elől is elrejtőztem.
Addig, amíg Rád nem ismertem. És ezzel egyúttal jegyet váltottam egy új útra, pont, miután olyan sok idő után megálltam egy másik végén. De ez teljesen másnak számított: kiszámíthatatlannak, mégis már-már tökéletesnek. Senki nem tudta ennek a végét, még én sem. Mostanára viszont azt gondolom, hogy igazából véget sem ért ez.
Hiszen az ember minél jobban azt hiszi, hogy révbe ér, annál jobban ragadja magával valami más, szinte idegen érzés...
- Én, Bláti Elenor, a nyáron történtek után egy héttel
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Igen-igen, tudom, hogy ez a könyv nagyon más volumenűnek tűnik, mint az eddigiek, amik a kezeim közül kerültek ki. Ennek az oka pedig nem más, hogy az egész történet egy visszaemlékezés a főszereplőnk részéről, ami egyfajta visszavágyást sugall - szerintem ez már ebben az előszóban is tökéletesen látszik.
Remélem, ezek a tényezők mellett is ugyanúgy tetszeni fog a könyvem! <3
