A Nyár Margójára - Első Felvonás ✓

Utazás: Negyedik

Kezdek megőrülni - gondoltam, miközben rendkívül sokat mondóan őrületesen köröztem Szabin apukájának hatalmasnagy, hobbikertnek is elmenő udvarában, mi máson, minthogy egy zöld, John Deere fűnyírós kistraktoron. A zöld négykerekű hű társammá vált az elmúlt egy hétben, nagy ívből letojva, hogy a hozzá való jogosítványom - meg na, valljuk be, alapjáraton bármilyen jogsim - száma egyenlő a nullával. Már pontosan nyolc napja furikáztam vele körbe az udvart, a környező kerteket, sőt, egyszer boltba is mentem vele. Hatalmasnagy szerencsémre aznap a berceli és a környékbeli rendőrök Szilaskerten, azaz Újbercel drogtermesztős részére mentek razziázni, arra meg még csak elvből sem jártam, szóval annak az esélye, hogy elkaptak volna, bevallom, eléggé kevés volt. A berceliek meg már szépen hozzászoktak, hogy Szabinék családja mindkét oldalról mindig alkot valamit, emellett meg már pláne az számított a legkisebb, legjelentéktelenebb és legelnézhetőbb dolognak, hogy Bláti Inez eszeveszett és szintén lehetetlen nevű húga, Elenor egy zöld-sárga kistraktorral furikázik végig a városon, tök büszke fejjel kormányozva, észveszejtő, mínusz tízes sebességgel.

- Jaj, te jó ég, miért nem tudod lenyírni azt a kicsike kis füvet? Nem vagy igaz! - mondtam, miközben már vagy a negyvenedik alkalommal tolattam hátra, hogy egy csíkban fél méternyi gazat a kocsifelhajtó sáros keréknyomai között le tudjak nyírni. Elég szép időbe telt, mire végre megtanultam ezt a kis mocskot vezetni, és mint bárki is látja, még most sem valami egyszerű dolog. De akkor is, ezt pénzért csinálni felért egy kész álomnak.

- Elenor, húgom! - került a látóterembe Inez, aki velem ellentétben olyan szépen kipofozta magát, hogy a virágmintás egyberuhája, fényesen csillogó, fekete magassarkúja és tengerészkék kalapja rögtön elfeledtette azt velem, hogy ez a látvány csak azt jelentheti, milyen rendkívül hosszú nappal nézek szembe.

Azonnal arrébbmentem, otthagyva a fűcsíkot, majd leállítottam a kistraktort - és félreértés ne essék, nemcsak azért, mert tudtam, hogy ha Inez még többször szól rám, egy kiadós fejmosás is vár engem.

- Tessék? - A drága nővérem furcsa, szinte bármit sugallható arcát látva majdnem lefordultam az ülésről.

Csodálatosan nézhettünk ki, ahogy egymással szemben álltunk: ott volt ő, abban a szép ruhájában és teljesen pozitív kisugárzással és hirtelen mosolyával. Majd bal oldalon én, egy dohos szalmakalapban, szétálló hajjal, mezítláb, kantáros nadrágom alja már bezöldült a sok levágott fű miatt és különböző bogáncsok akadtak rá.

- Gyere, tesós napot tartunk.

Idegesen felhúztam a szemöldököm, miközben Inez ilyen halál nyugodtsággal eldöntötte a sorsom. Valahogy éreztem, nem, tudtam, hogy van valami hátsó szándéka ennek az úgynevezett tesós napnak. Már különböző szituációkat pörgettem le az agyamban, mit akar kérni tőlem: mondjam el anyáéknak, hogy terhes, védjem ki Szabin elől, vagy vigyem el valamiért a balhét...

- Én?

- Te vagy a húgom, nem? Hívhattam volna magammal Flóriánt vagy Zoárdot is, de ők eléggé furán néztek volna ki kisestélyiben...

Egy pillanatra elidőztem a gondolaton, miszerint a két fiú kijön a próbafülkéből, puccos, rózsaszín, hercegnős ruhában, majd összenéznek, és nem butikba illő megjegyzéseket tennének egymásra, mint "A bőgőmajom végre kapott egyenruhát", vagy "Úgy nézel ki, mint egy dagadt pillecukor". Ennek hatására egy picikét felnevettem, mielőtt inkább visszarángattam magam a valóságba.

- Hogy mi?

- Ja, semmi, semmi - legyintett. - Otthon megállunk, gondolom, nem akarsz így - nézett végig rajtam - jönni. Útközben mindent elmagyarázok.