A Nyár Margójára - Első Felvonás ✓

Utazás: Második

Ha eddig azt hittem, már láttam igazi káoszt, vagyis mindenesetre egy pár jókorát kreáltam magam köré, akkor visszaszívom.

A szoba kaotikussága leginkább korlátlan zabálásból állt, ez pedig abból látszódott, hogy magam körül csokispapírokat, üres zacskókat és egy családi kiszerelésű Nutellás üveget találtam. A helyzetben közrejátszott még a naplemente is, amit persze, hogy az ajtószerű ablakból kellett néznem, a vicc pedig, hogy azóta már eltelt egynéhány óra, és még mindig ott ültem. Persze elmaradhatatlan kelléke volt a káosznak a zene is. Egy csomószorra szólt újra meg újra, egy, a laptopomhoz kapcsolt hangfalból maximális hangerőn az Aglow a The Rare Occasionstől, már nem tudom, hanyadszorra, a nyolcadiknál eskü elvesztettem a fonalat, és lusta voltam számoltam tovább. Ennek bizonyára a szomszédok és Bercel keleti része nagyon örülhetett, de úgy különösen nem érdekelt, addig, amíg nem szóltak volna, viszont ez nem történt meg, hála az égnek.

Ennek a csodás idillnek a gyökere a jótékonysági cucc volt, amire Inezt és Szabint is meghívták, de szerencsére nekem nem kellett mennem - mondjuk, ha kellett volna, úgyis túl könnyen kibújtam volna alóla -, ezért teljesen szabad kezet kaptam a házban, tudva, hogy a páros éjfél után valamikor fog beesni a házba, valószínűleg egyikük csatak részegen, ha nem mindkettőjük.

Körülbelül fél tíz körül járhatott, amikor a telefonomon lógtam nagy unalmamban. Egy Werther's Originalt felbontva láttam, hogy valaki hív. 

Ismeretlen szám.

Ezt látva azon gondolkodtam, milyen újabb szöveggel állhatok elő, ha véletlenül az a valaki a vonal másik végén rám akar sózni valamit a TeleShoptól, és felvettem a telefont.

- Nem veszünk semmit! - kiabáltam bele, de mikor már majdnem kinyomtam volna a hívást, valaki beleszólt, mégpedig az első és egyetlen Kertész Flórián.

- Elenor? Végre te vagy! Nincs kedved eljönni velem a húgom szülinapi ajándékáért?

- Honnan tudod a telefonszámom?

- Belsős titok.

- Magyarul Szabin volt.

- Mondhatjuk úgy is. Szóval, jössz, vagy nem?

- Persze. Hol találkozunk?

- Már az utcátokban vagyok, pár perc, és ott leszek. Addig készülj el, vagy mit tudom én.

- Jó, na szia!

Azzal az erővel, ahogy Flórián bontotta a vonalat, kezdetét vette a látszólagos takarítás. Egyedül annyira vettem a fáradságot, hogy az összes papírt és csomagolást, amit magam körül hagytam, összegyűjtve őket beledobtam a kukába. Átöltözni nem volt valami hatalmasnagy kedvem, ezért haláli lustaságomhoz híven maradtam a szokásosan röhejes, otthoni ruháimban. Bercelen úgysem számít a megjelenés, főleg éjjel, nemde?

Már vagy a milliomodik alkalommal mehetett le az Aglow, mikor megláttam Flóriánt bejönni a kapun, majd a házba. Úgy csináltam, mintha észre sem vettem volna, teljes nyugodtságban ültem a túlméretezett ablakom párkányán. Hirtelen valaki leült mellém, szótlanul, vagy legalább is nem hallottam az üvöltő zenétől, amit mondott. A laptopomért nyúltam, és megállítottam a dalt, ami újabban már az első refrénje közepén tartott.

- Gondolhattam volna, te hallgatsz úgy zenét, hogy a fél város hallja, ne csak te - nevetett fel, kékesszürke tekintetét a távolba fúrva.

- Kösz, tényleg. Szóval, mi a terv? Milyen ajándékért megyünk így, éjjel? És Zoárd hogyhogy nem jött veled?

- A bátyám.... Á, neki valami fontos dolga van, de egyébként nem tudom. A terv meg, hogy az egyik haverom talált valami kismacskát, szerintem Mara örülne neki. Azt beszéltük meg, hogy a vonatállomáson találkozunk. De először be kellene mennünk valami boltba.