Elmebaj

Kezdetben

Sziasztok! Melanie Hoffmann vagyok. 1940. Augusztus 31-et írunk. Amit tudnotok kell rólam az az ,hogy a német titkos szolgálatnak dolgozom és holnap mennék Amerikába.
-Huh! Azt hiszem mindent elpakoltam
-Annyira ne pakolássz... -szólalt meg lakótársam.
-Csak a szükségeseket pakoltam.
-Pakolj ki.
-De miért?
-Mert nem mész.
-Miért?
-Még a végén eltünsz nekem én meg éhen maradok.
Utálom amikor húzogatja a bőrt az arcomon!
Klaus mindíg is kedves volt velem és féltett mindentől pedig ,,csak" a felettesem úgy mondván. Együtt élünk,de inkább vagyunk olyanok,mint a testvérek,mint egy pár. Bár már mondta,hogy próbáljuk ki milyen ,hogy egy pár vagyunk,de nem történt semmi különös. Szóval ez a dolog lebeg és nem is érdekli már,csak szeretjük egymást és kész.

-Klaus...
-Mondjad.
-Eddig ,hogy maradtál életben?!
Közelebb jött hozzám és magához ölelt.
-Nem tudom,de valószínűleg azért,hogy találkozzak veled,utána meg foglalkozz velem.
De rendes,na sebaj azért még szeretem.
Bementem a szobánkba,kicsi a ház, két szoba egy konyha egy fürdőszoba,nem is kell nekünk nagyobb,vagyis inkább nekem nem kell nagyobb, Klaust csak befogattam.
Két ágyat toltunk össze így egymás mellé tudunk feküdni. Emlékszem még, amikor először találkoztunk felsegített a földről,mert elvágódtam a jégen aztán hónapokig össze jártunk kávézni,amíg megnem láttam,hogy egy helyen dolgozunk és az is kiderül,hogy a felettesemnél nagyobb kutya szóval jól kifogtam. Az egyik nap elpanaszolta,hogy leégett a háza, mert egy csapat tizen éves jó bulinak tartotta,hogy a háza mellett gyújtsanak tábor tüzet. Nos azóta él velem,de nem bántam meg ,hogy felajánlottam neki.
-Eltudnék veszni a kék szemeidben.
Mondtam neki mosolyogva,de válaszul csak elvigyorodot.
Nos, Klaus 35 éves magas szőke ,kék szemű férfi. Nem azt mondom ,hogy jó képű,hanem inkább sármos.
Én 25 éves vagyok, egy fejjel alacsonyabb vagyok nála, ráadásul vállig érő barna a hajam ,a szemem meg zöldes barna, eléggé ellentétesek vagyunk,de így is szeretjük egymást.
Behúzott az ágyba és a nyakamba csókolt. Sose csinált ilyet,de kellemes érzés volt.
-Ilyet miért nem csináltál eddig?
-Tetszik?
-Igen.
-Csináljunk valami mást is ami tetszhet?
Hát most a zoknimba pirultam, tuti látszik is,mert nem mosolyog,hanem vigyorog.
-Akarjuk mi ezt?
-Ez tőled függ.
Ajjaj. Viszont 25 éves vagyok és szégyen nem szégyen még szűz,de legalább nem siettet.
-Gondolom ez neked nem az első lesz.
-Eltaláltad.
-Nem akarok gyereket.
-Nyugi erre is gondoltam.
Ahogy a fülembe súgta az valami eszméletlen volt! Megakart csókolni még, de természetesen megzavarták a pillanatot kopogással. Klaus ment ajtót nyitni. Természetesen gestapósok áltak ott.
-Jó estét! A szokásos ellenörzést tartjuk,hogy nem-e bújtatnak zsidókat esetleg cigányokat. Bemehetnénk?
-Nem az én házam,de tessék csak.
Nekem kinézni se volt időm,már a háló szobába kotorásztak ketten,a harmadik papírozott.
-Ide csak egy Melanie Hoffmann nevű hölgy van bejentve. Maga kicsoda?
-Ide költöztem átmenetileg,mert leégett a házam.
A férfin látszott,hogy gondolkodik .
-Akkor maga az az ember a titkos szolgálattól akinek a házát felgyújtották!
-Igen.
Klaus csak sóhajtozott,de már látszott rajta,hogy fáradt, ma már inkább hagyom had pihenjen. Elég nehezen hagyták el a házat ,de végül csak elmentek. Lakótársam miután beborult az ágyra hason feküdve nézett rám.
-Lőttek az esténknek.
Sóhajtozva feküdtem be mellé ő meg magához húzott.
-Megharagszol ,ha azt mondom aludjunk?
-Nem,de nem kéne lefürödnöd?
-Nem,reggel fürödtem.
Már csak csukodt szemmel beszélt hozzám,vagyis inkább csak morgott.
Próbáltam aludni,mint ő,de nem sikerült. Amikor ébren van én aludnék ,amikor én alszom ő van ébren. Nem értem ezt a logikát,de mindegy is.
Egészen aranyos amikor alszik és nem dumál. Vajon ha adok neki egy puszi felkel? Vagy esetleg,ha megfognám a kezét? Vagy átölelném? Ez a sok kérdés és hang a fejemben. Úgy érzem meg őrülök. Na jó inkább csak nézem a plafont és próbálok nem gondolni semmire.
Jézusom! Mi az a hatalmas pók!? Na jó azt hiszem kint alszom a konyhában csak nincs ott olyan hideg. De. Rohadt hideg van. Akkor azt hiszem levadászom a pókot és alszom egyett.
Ez eltűnt... Pedig akkora volt ,mint a fejem. Hogy tünt el?
-Klaus! Kelj fel. Klaus!
Egy kicsit megrázogadtam hátha azzal többre megyek.
-Mondjad.
-Van egy nagy pók a szobában.
-És te komolyan felköltöttél ezért?
-Igen.
-Na jó. Hol láttad?
-A plafonon volt.
Látszott rajta,hogy nehezen megy neki még a szemét is kinyitni,de végül felkelt és megkereste a pókot.
Végre sikerült elaludnom,de újra egy rémálomból keltem fel. Már évek óta így megy és nem tudom mit kezdjek ezzel.
Megint csak pár órát aludtam és már kezd egyre jobban megviselni az álmatlanság. Kikászálódtam az ágyból és a konyhában egy bögre meleg kávéval indítottam a napot. Még csak a konyháig jutottam el,de majdnem kitörtem a bokám,bevertem a kislábújam,lefejeltem az ajtó félfát és leforráztam a kezem. Hát csodásan kezdődik ez a nap is. Még a gestapó hiányzik.
Ahogy ezt kigondoltam,kopogtak is. Ahogy kinyitottam az ajót be is rontott a négy ember és elkezdtek kutatni. Szemforgatva csuktam be az ajtót és ültem vissza a konyhába. Hogy ezeknek nincs jobb dolguk...
Miután felturták az egész házat se puszi, se pá,távoztak. Ahogy csapódott az ajtó a szobából egy egy elég hosszú káromkodás hallatszódott ki.
-Az embert még pihenni se hagyják a szabad napján!
-Ekkora bunkó népséget...
Össze pakoltam és feltakarítottam azt a káoszt amit hagytak maguk után. Ez a nap is hosszú lesz,de ezt már reggel tudtam a boka ficam után.
Vajon,ha én mennék be hozzájuk és felturnék mindent mit szólnának hozzá? Valószínűleg nem őrülnének neki,csak úgy mint én, de megérdemelnék még azt is ha felgyujtanám az egész épületet.
Ha kiírnám az ajtómra ,hogy nincs zsidóm akkor is bejönnének ,akár mit csinálok bejönnek felturnak mindent távoznak én meg takaríthatok. Azt hiszem ideje levelet írnom a führernek ezzel kapcsolatban, hátha visszáb veteti az ellenörzések számát,bár annak az embernek is van nagyobb gondja,mint ez. Majd lesz valami,addig meg tűrnöm kell ezt. Takarítás közben rájöttem,hogy én gyűlök feleslegesen takarítani,de nem tudom megtartani a rendett a gestapó miatt. Már csak az a kérdés,hogy miért túrják fel a szekrényeket is? Igen még mindíg ezért mérgelődöm és szerintem egy darabig még ezen fogok,de azért megpróbálok máson is agyalni nem csak ezen.