Elmebaj

Leszel a feleségem?

Nehezen,de elindultam Klausal haza fele.
-Miért nem tudtok engem békén hagyni?
-Nem tudom,talán,mert szeretünk?
-Muszáj kérdésre kérdésel válaszolni?
-Igen.
-De jó.
Utunk nagyrészét csendben tettükmeg,
és majdnem lelőttek. Háromszor is!
És akkor csodálkoznak,hogy utálom az emberek...
-Nagyon csendben vagy.
-Tudom.
Hirtelen elém fordult én meg neki mentem..megint.
-Melanie. Már lassan öt éve ismerjük egymást és annyi mindenen mentünk keresztül. Befogadtál amikor leégett a házam,pedig megse kérdeztem,hogy lakhatok-e nálad.
Hátrább lépett és letérdelt. Te jó ég...
-Melanie Hoffmann leszel a feleségem?
-Szóval hivatalosan is fogadjalak örökbe?
-Igen. Szóval?
-Hmmm. Nem is tudom...
A tettetett gondolkozásomon kiakadva pattant fel és karbatett kézzel ölt meg a nézésével.
-Te most szórakozol velem?!
-Igen.
-Hát ne szórakozz!
-Igen! És most az egyszer csókolj meg mindenki előtt.
-Na jó,tényleg nem fogok bele halni.
Nem tudom miért vagyok ennyire boldog, hiszen most egy életen át a nyakamon marad és baszki ennek a majomnak van igaza,hogy hülye érzés amikor az emberek végignézik amit csinálunk.
-Szeretlek Melanie és megfoglak védeni mindentől,még a valóságtól is.
-Mi?
-Mi? Mindegy menjünk haza.
-Fura vagy.
-Te meg szép.
-Na jó! Biztos,hogy te vagy Klaus Jäger?
-Igen,mert ,ha nem én lennék akkor nem tudnám,hogy valamelyik nap ingyen prosztata vizsgálatot kaptam tőled.
-Meg győztél!
-Na, menjünk.
Na álljon meg a menet! Én most ellettem jegyezve,de Klenzendorf,hát ő még mindíg odáig meg vissza van Klausért...
-Mi lesz Klenzel?
-Hm?
-Mi lesz Klenzendorfal?
-Ugyan mi? Éli majd ő is az életét ahogy mi.
-De hát még mindíg szerelmes beléd.
-Szeretem én is,de már nem úgy.
-És elmondtad neki?
-Igen,de valahogy nem foglalkozik vele. És rájöttem,hogy az a sok féltékenység meg,hogy nálad lakott az igazából azért volt, mert beavattam,hogy elakarlak jegyezni,vele meg inkább maradnék csak baráti kapcsolatban.
-Ez egy kicsit kínos nekem.
-Mi? Miért?
-Hát,nem tudom csak kínosan érzem magam.
-Mindegy,haza megyünk megduglak.
-De romantikus vagy....
-Tudom.
-De hogy vagy benne ennyire biztos,hogy hagyni fogom magam?
-Hmm..addig csábítgatlak amíg meg nem adod magad.
Csak egy szemforgatásal díjaztam az ötletét...mocskos kis pajzán.
-Végre itthon!
Ahogy ezt kimondta egy nadrág repült az arcomba.
-Ez most komoly?
-Most mi van?! Fontos a kényelem.
Istenkém....de most,hogy jobban megnézem.
-Elég mutatós vagy. Szoknya lenne rajtad alányúlnék.
-Ezt bóknak veszem.
-Annak is szántam.
-Hát, te is elég jól nézel ki,DE rajtam..igazán szexi lennél.
-Ha.ha.ha. Na gyere,ha annyira jól néznék ki rajtad akkor vigyél be a szobába.
A perverz mosolya feltud tüzelni,de rendesen.
Válra kapott,bevitt a szobába és ledobott az ágyra.
-Nem mondasz semmit?
-Minek? Csak tedd a dolgod. Most rád bízom,hogy mit csinálsz.
-De nagy arcod lett hirtelen.
Grimaszolt egyet és mellém dobta magát.
-Most megsértődtél?
-Nem!
-Ahaa.. elhiszem.
-Hidd is el!
-Hát jó. De figyelj már! Mi nem akarunk gyereket, igaz?
-Igen. Sír, rúg,harap és még büdös is meg hangos is,minek nekünk egy ilyen szörny?!
-Jól van na! Mi lenne,ha befogadnánk egy kutyát vagy macskát?
-Legyen,csak döntsd el,hogy mit akarsz.
Ez gyorsabban ment,mint hittem.
-Melanie.
-Hm?
-Éhes vagyok!
-Akkor menjél enni.
-De nincs olyan amit nagyon szeretek.
-Tehát azt akarod,hogy menjek és főzzek?
-Igen.
-De nincs kedvem.
-Az engem mióta érdekel?
-Nyakon ne baszalak!
-Ne beszélj csúnyán.
-És mi lesz,ha folytatom?
-Kénytelen leszek megbüntetni téged.
-Ja,aztán megint bedurcizol!
-Ha.ha. vicces vagy.
-Tudom.
Eddigi életemben azt hiszem ő az egyetlen aki szeret,de úgy igazán. Eljegyzet,szeret, tisztel és nem bánt maximum szavakkal.
-Baj van?
-Nincs. Miért kérdezed?
-Úgy ide kucorodtál,azt hittem baj van.
-Csak jól esik a közelséged.
-Szeretlek.
Homlokon puszilt én meg amennyire lehetett még közelebb bújtam hozzá. Vajon tényleg ilyen szerelmesnek lenni vagy ezt az érzést csak én képzelem be?
Megyek főzök neki valamit még mielőtt éhen hal.
-Hova mész?
-Főzni.
-És ugye azt főzöd amit szeretek?
-Igen.
Önelégült mosolyal állt fel és suhant a konyhába.
-Segítek,hogy gyorsabban legyen kész!
-Jó.
Mindent előszedett amit talált,de egyik se az ami nekem kell...nem tudja,hogy miből van a kedvenc étele. Ez már borzalmas.
-Szerintem csak ülj le és nézd,hogy mit csinálok,jó?
-Jó...
Egyem a kis csalódott szívét,de jobban járunk,ha csak nézi,mert a végén kigyujtja a konyhámat.
-Most attól,hogy nem engedlek főzni attól még szeretlek. Ugye tudod?
-Igen,de szeretnék megtanulni főzni.
-Na jó,vágd fel légyszíves a kelkáposztát meg a virslit ,de ne nagyra!
-Értettem főnök asszony!
Elkezdtem hagymát vágni és rohadtul csíp.
-Miért sírsz?
-Az a kurva hagyma.
És kinevet,hát ezt nem hiszem el!
-Ne nevess!
-Nem nevetek!
-Akkor miért hallom,hogy nevetsz?!
Két nyakleves után abba hagyta.
-Ez fáj! Csíp az a kis kezed!
-Nem kellett volna kinevetned és nem történik meg ez.
-Kegyetlen vagy!
Most egy kicsit megsajnáltam.
-Klaus...könnyes a szemed. Ennyire fájt?
-Nem! Ez a szívemnek fájt!
Ó, egyem a lelkét! Lehúztam a fejét és össze-vissza puszilgattam az arcát.
-Annyira szeretem azt a durcás fejed!
-Hagyjál már!
És itt hagyott... biztos megjött neki vagy már nagyon éhes.
Körülbelül egy óra alatt lettem kész vele és a drága páromnak ágyba ebédet vittem.
-Na? Durcás vagy még?
-Nem.
Na csak éhes volt a lelkem.
-Most,hogy jól laktam, már nyugodtan unatkozhatok!
-Velem ki fog foglalkozni?
-Aki akar.
-Ez most fájt...
-Poénnak szántam,ne haragudj.
-Faszomat a szádba.
-Neked olyanod is van?!
-Majd növesztek a kedvedért.
-De jó nekem!
Hogy szomorodnál meg te szemét... Ezért még fogsz kapni!
-Remélem nem azt tervezed, hogy hogyan tekerd ki a nyakam miközben alszom.
-Nem,de most ötletet adtál.
-Na bazdmeg! Akkor most kiengesztellek valamivel.
Na mivel te szerencsétlen. Most minek ment ki?
-Melyik kezem?
-Jobb.
A kezembe nyomott egy tábla csokit.
-Ezt hol szerezted?
-Tavaly amikor kint voltam Amerikában akkor azért vittem magammal nagy táskát,hogy telipakoljam neked ilyennel.
Imádom ezt az embert!
-Szóval csak tömd magad csokival nyugodtan!
-Mondtam már, hogy szeretlek?
-Amikor kapsz valamit vagy szeretnél valamit akkor biztos,hogy mondod.
-Dehát én anélkül is szoktam mondani...
-Tudom,de ezeket érdemes kiemelni.
Ez egy népművészeti cserépedény az biztos. Még ezeket érdemes kiemelni. Olyan kiemelést adok neki még ennél is jobban megbolondul!
Végig simított az arcomon,hogy törne el a keze.
-Te már valamit akarsz...
-Miből gondolod?
-Nem szoktál csak úgy hozzám érni.
-Hát,igazad van. Téged akarlak.
Legalább nyiltan megmondta.
-Hmm. Most hagyjam magam?
-Hááát..
-Na jó. Most az egyszer.
És belém harapott,hát ezt nem hiszem el.
-Kiverjem a fogad?!
-Ne légyszíves,de nekem ennyi elég is volt.
Ez buzi. Belökött az ágyba és rám feküdt.
-Pusztulj le rólam!
-Nem.
De jó. Megpróbáltam átölelni,de nem sikerült,de rájöttem,hogy egészen aranyos a személyisége az enyémel ellentétben. Néha bűntudatom van azért,mert folyton átkozom.
-Min gondolkozol annyira?
-Bűntudatom van ,mert folyton átkozlak, pedig szeretlek.
-Hát most na. Ilyen vagy, de nem a kedvességed miatt szeretlek.
-Annyira szeretlek! Mindjárt sírok!
-Na ne! Most te mész ki!
-Nem fogok...
-Helyes.
-Figyelj már Klaus! Gondolkodtál már azon,hogy lehet a valóság amiben élünk az nem is a valóság?
-Drága. Ne gondolj ilyen drámai dolgokon,de... ideje lenne felkelned. Várnak már rád oda át és ne felejtsd el,hogy vigyázok rád.
-Mi?
Megcsókolt, én pedig egy fehér szobában keltem fel.